Délmagyar logó

2018. 11. 14. szerda - Aliz 8°C | 15°C Még több cikk.

Megúszták a tilosban dohányzó parlamenti képviselők

Nem kapnak semmilyen büntetést azok a politikusok, akik a múlt hétfőn tilosban dohányoztak a Parlamentben. Az RTL Klub Házon Kívül című műsorában rejtett kamerával buktattak le képviselőket, akik nem a kijelölt helyen cigarettáztak.
Az MSZP szerint a házelnöknek kellene fellépni az ügyben, de ő nem akart erről beszélni. Ha tetten érik a képviselőket, az ÁNTSZ is megbüntetheti őket.

A tévések többek között az MSZP-s Katona Bélát is felvették, ahogy a folyosón dohányzik, majd ezt egyszerűen letagadta.

A szocialisták frakcióigazgatója szerint a büntetés kiszabása a Házelnök dolga lenne. Ha valaki hibázott, akkor azt belátja és remélhetőleg ezután másként fog tenni - mondta Varjú László. Szili Katalin azonban nem akart nyilatkozni arról, hogy tervez-e bármiféle szigorítást vagy esetleg büntetést

A Fidesz frakcióigazgatója szerint ők jobb helyzetben vannak, mert a Fidesz folyosón van a kijelölt dohányzóhely. Ugyanakkor Répássy Róbert is látott már tilosban füstölő jobboldali képviselőket. Nem gondolom, hogy képviselőtársaimat a törvényre hivatkozva kellene meggyőznöm arról, hogy ne dohányozzanak a tilosban, inkább azt szoktam mondani, hogy engem zavar - mondta.

Még Horváth Ágnes egészségügyi miniszter is odament a tilosban dohányzó képviselőkhöz, de nem szólt rájuk. Pedig éppen az egészségügyi tárca akarja kitiltani a cigarettát onnan, ahol nem dohányzók is megfordulnak. Például az éttermekből vagy munkahelyekről. A tervek szerint erről még idén szavaz az Országgyűlés.

Olvasóink írták

  • 5. Kolompár Rómeó 2008. február 26. 08:57
    „Van egy nem túl régi történet, amely szerint kiderült, hogy a parlamenti képviselők egy kis csoportja nem fizeti a havi tv-díjat. Óriási volt a társadalmi felháborodás, hogy azok a képviselők, akik a törvényt hozzák, maguk nem tartják be.

    Kb. ugyanekkor történt, hogy a miniszterelnök-helyettes, aki az adott este a katasztrófavédelem ügyeletes vezetője volt, megivott egy sört este egy vendéglőben. Ezt a sajtó lefényképezte, másnap az illető lemondott. Katasztrófa nem történt, de megsértette a törvényt.

    Ja, mindez Svédországban történt.

    Nálunk egy brutális hazugságsorozat "bátor kezdeményezés", meg "az igazság nem teljes kibontása" egy "demokrata egyenes beszéde".

    A konzekvenciákat tessék levonni.”
  • 4. El Nyomottka 2008. február 26. 03:39
    „Szinte mindig üres az országház és az a néhány képviselő aki időnként betéved, azt is csak a bicskanyitogatóan olcsó étterem és piálási lehetőség vonzza oda. A drága politikusaink iszogatnak a büfében, cigiznek a folyosón, vicceket mesélnek, nevetgélnek, interneteznek a milliós laptopjaikon, aztán a "nagy munka" után felmarkolják a fizetést, prémiumot, pótlékokat, költségtérítést, majd elmennek haza, mert otthon a haverokkal is ápolni kell a gazdasági kapcsolatokat. Aki nagyon ostoba vagy már szúrja valakinek a szemét, annak adnak pármilla végkielégítést, aztán áthelyezik egy másik bőrfotelbe...”
  • 3. egal 2008. február 25. 22:30
    „"Katona Béla egyszerűen letagadta.." Nekem is a szemembe mondta egy jólöltözött "úr" a minap, hogy nem ő dobta a kocsija mellé a reklámcédulát, amikor a nemtetszésemet fejeztem ki. Ezek mennek mostanában.”
  • 2. Kért Elek 2008. február 25. 21:10
    „Az RTL klub leleplező riportjának köszönhetően mostmár csak meztelen mehetnek be a tiszteletlen házba a tudósítók.
    De az állampolgárokat rendesen hazavágja az ÁNTSZ ha a tilosban dohányzáson tetten éri.”
  • 1. Attila 2008. február 25. 20:01
    „Ismét bebizonyosodott hogy fejétől bűzlik a hal... Hányinger az összes. Hogy akarnak ezek a szerencsétlenek példát mutatni az embereknek ha ők az elsők akik nem tartják be a játékszabályokat. Már undorodom az egész politikai színpadtól.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Legalább 200 000 forintot vittek el a szabolcsi templomokból

Becslések szerint 200 ezer forintot zsákmányoltak a tolvajok, akik öt templomot fosztottak ki a… Tovább olvasom