Délmagyar logó

2017. 05. 22. hétfő - Júlia, Rita 15°C | 26°C Még több cikk.

Megverte egy szülő a Lackner-iskola igazgatóját

Folytatás az 1. oldalról.

Forrás Béla igazgató hozzátette: félő volt, hogy agresszívebbé válik. Úgy ítélte meg a helyzetet, hogy egy kisebb atyai pofonnal helyreállítja a nyugalmát. „Természetesen testnevelő tanárként és igazgatóként én lettem volna a felelős, ha a fiú agresszivitásának beláthatatlan következményei lesznek. Próbáltam csitítani, de szép szóval nem sikerült, ekkor csattant el a pofon. Nem emlékszem a huszonhárom éves pedagógusi pályafutásom alatt ehhez hasonló esetre. Nem éreztem haragot vagy ingerültséget, mindössze vissza akartam állítani Ricsi lelki nyugalmát és a gyerekek közötti feszültséget oldani."
A gyerek édesapja által adott viszontpofonnal azonban nem értek véget az események. Az igazgató kérte a feldühödött szülőt, ne a folyosón, több osztály szeme láttára rendezzék az ügyet, hanem menjenek be az igazgatói szobába, ahol módja lesz elmondani, hogy mi is történt az előző napon. – Az irodában azonban elszabadultak a férfi indulatai. Szinte szólni sem tudtam, azonnal ütni kezdett, ahol ért. Először a fejemen és az arcomon, majd mikor védekezésből a sarokba húzódtam és a kezemmel védtem magam, rúgni kezdett. Elvesztettem az eszméletemet és innentől kezdve már semmire sem emlékszem. Mikor magamhoz tértem, ő már nem volt ott.
„ A felindultságtól zokogó kolléganőm jött be, aki a segélykiáltásaimat hallva közbeavatkozni nem mert, de később megtudtam, a rendőröket ő hívta ki."
Forrás Béla a bántalmazástól mindkét szemén, száján, az állán, a tarkóján és a hátán több bevérzéses zúzódást szerzett. Sérüléseit a kórházban látták el, ahonnan saját felelősségére távozott, de még betegszabadságát tölti. Mint mondja, lelkileg nagyon megviselték a történtek, még nem érzi magát elég erősnek, hogy bemenjen az iskolába, ahol irodája padlóján még ott éktelenkednek az ütlegelés okozta vérnyomok.
Reinhoffer Csaba, a Soproni Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője a Kisalföldnek elmondta, feljelentésre közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indítottak eljárást. A tanúk kihallgatása még tart, az elkövetőre a büntető törvénykönyv szerint három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.
Lapunk szerette volna megszólaltatni az erőszakkal vádolt édesapát, K. J.-t azonban lapzártánkig nem sikerült elérni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jótékonykodik karácsony közeledtével?

Tovább olvasom