Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Megvertek két magyar fiatalt a Vajdaságban

Temerin - Néhány napja Temerinben minden ok nélkül megtámadták és súlyosan bántalmazták egy 18 és egy 19 éves magyar fiút.
Újabb magyarverésekről számol be a vajdasági magyar sajtónak a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) temerini helyi szervezete a szülőktől kapott információkra hivatkozva kedden.

K. Rolandot sörösüveggel leütötték és megrugdosták. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az újvidéki kórházban szombaton sürgős műtéti beavatkozásra volt szükség, hogy látását ne veszítse el. Az incidenst követően a tettesek terepjárójukba pattantak és elmenekültek a helyszínről- közölte a VMDP helyi szervezete. Alapos a gyanú, hogy a támadók 25-30 év körüli környékbeli lakosok, noha mindketten tagadják a vádakat.

Ágoston András, a VMDP elnöke és Csorba Béla, a VMDP körzeti szervezetének elnöke a helyi rendőrségen is tájékozódott az ügyben. A hatóságok megerősítették a fentieket, és elmondták, hogy az ügy nyomozati szakasza még nem ért véget.

Az eset nyugtalanítja a helyi közvéleményt, annál is inkább, mert hétfőn kezdődött meg a szabálysértési eljárás egy korábbi magyarverés ügyében. Körülbelül egy hónappal ezelőtt egy nagyobb csoport szerbül beszélő rendbontó kötött bele és vert össze brutálisan két békésen közlekedő magyar fiatalt- emlékeztet a VMDP közleményében.

Olvasóink írták

38 hozzászólás
12
  • 38. Jason Donovan 2008. június 19. 07:51
    „Jozó, mekkora hülyességet írtál....”
  • 37. Maróti Zsuzsanna 2008. június 18. 09:55
    „Robor2!
    Figyelmesebben elolvashatnád, amit írtam, pl. a nevemet. Édesanyámat hívják Marótinénak, én Maróti vagyok, és vállaltam a nevemet, amint látod.
    A férjem elmesélte ezt a bozgor-dolgot, de azt is elmesélte, hogy Romániában számos nemzetiség (magyar, román, szerb, bolgár, török, német, zsidó stb.) abszolút békésen élt a szomszédaival évszázadokon keresztül - kivéve amikor felülről egymás ellen uszították őket, és tömeges áttelepítésekkel megváltoztatták az arányokat.
    Tudod, arra nagyon jó a gyűlöletkeltés, hogy az emberek figyelmét eltereljék a valódi problémákról, a valódi felelősökről, illetve mindjárt bűnbakokat is kínálnak nekik tálcán. A valódi bűnösök meg élik világukat, és magasról lesz....nak mindenkit, hovatartozásától függetlenül.
    Üdvözlettel.”
  • 36. Icsi 2008. június 18. 09:19
    „Okoss!

    Londonban voltál? Talán te is ott "óbégattál"? Ha ennyire tudod, csak azért kérdezem.
    Nagyon kikezdtél velem!Csak az én hozzászólásaimra reagálsz!
    Talán valami találót írhattam volna?
    Bocsánat érte!
    Szórakoztass még kérlek!
    Bár a szüleim arra tanítottak, hogy ostobával ne álljak le vitatkozni!”
  • 35. Icsi 2008. június 18. 08:21
    „Okoss!

    Biztos vagy a névválasztásodban?
    Okos?
    Ez erős túlzás!
    De úgy olvasom, hogy nemcsak én vagyok ezen a véleményen.
    Tényleg sok embernek nincs önkritikája! Sajnos neked sem!”
  • 34. Icsi 2008. június 18. 08:17
    „Mivel 5 éven keresztül ki volt adva a lakás, így minden le volt papírozva kedves okoss! Nem ért nekem annyit, hogy megvágjanak!”
  • 33. orgona 2008. június 18. 07:04
    „Ezert nem megyek en Romaniaba, aki pedig arra jar ez benne van a csomagban!”
  • 32. jozo 2008. június 18. 00:05
    „jason:
    mielött elfelejted: az elüzött szerbeket a vajdaságba telepítik le

    az ott élő szerbek nem balhéznak a magyarokkal, jó szomszédok, elvannak

    az újak meg kitakarítanák az összes magyart, igen, akár a legmocskosabb módon is

    ezért rántanak kést, ha magyar szót hallanak”
  • 31. Jason Donovan 2008. június 17. 19:56
    „Sokszor voltam Szerbiába és jelentem soha de soha nem akartak sem engem sem a tárasaimat mgverni, azért mert magyarok vagyunk...
    Viszont ha magyar szármnazásúakat megvernek külföldön, úgylátszik az már csak származása miatt lehet....
    Nem lehet, hogy tettek valmit ezek a jóemberek és azért kaptak???
    Miért kell a sajtónak ennyire ki hegyezni amíg azt sem tudják miért történt...
    Ha nekem beszól Szegeden egy szerb és állba vágom akkor azért vertem meg mert szerb????
    ÁÁÁÁÁ-.....”
  • 30. East End 2008. június 17. 18:47
    „Nahát én már voltam kelet Londonban, és Camden-ben is de jelentem: nem késeltek meg. Egyébként ez, meg a zsidózás és trianonozás hogy jön ide?!”
  • 29. OKOSS 2008. június 17. 18:03
    „OKOSS!TE SZLOVÁK VAGY!INKÁBB SÖTÉT PARASZT!”
  • 28. Polgár 2008. június 17. 17:12
    „Felháborító, ha valakit faji, vallási okból, vagy a származása, anyanyelve miatt bántalmaznak bárhol a világon. Ha az ilyen atrocitások sorozatosak, akkor a kormányt és a rendfentartó intézményeket kell okolni. Csürhe mindenütt van. Van ahol több, van ahol kevesebb. Aki engedi, gerjeszti felső szinten, az az igazi bűnös. A túristákról annyit, az a jó, ha itt költik a pénzüket és nem mi külföldön. Az más kérdés, hogy egy átlag polgár zsebébe mennyi kerül belőle. De ma már a munkahely is nagy kincs. Minél több a vásárló, annál nagyobb az esélye a biztosabb munkahelynek. Azt meg tudomásul kell venni, hogy minden népnek más a kultúrája. A magyarok szokása, hogy lehajtott fejjel, csendben viselkednek külföldön. Legalábbis a többség.
    A feszültség -sajnos- adott. Bár elvették hazánk, népünk nagy részét, mégis a magyarok a bűnösök. Mi -többnyire- beletörődtünk, mások még többet akarnak. Nem mocskolódni kellene, hanem végre rendet tennünk a saját hazánkban. És ez nem a külföldiek elriasztását kell, hogy jelentse, hanem azt, hogy ne az ok nélküli segélyekre menjen el a pénz, hanem azokat fizessék meg, akik keményen (sokszor erő felett) dolgoznak, szinte semmiért.”
  • 27. eastend 2008. június 17. 16:18
    „okoss!nyilvan a ha ketszer voltal londonban nem volt idod megtekinteni london kelet-delkeleti reszet.Ott csak azert mert feher vagy konnyen aldozata lehetsz egy nigeriai vagy szomaliai 10-14eves gyereknek aki gondolkodas nelkul elvagja a torkodat ha okosska vagy!Azert ez vicces hogy a magyarokat hasonlitod ossze az ottani (londoni 2-3 millio pakisztani,indiai,afrikai sopredekhez....”
  • 26. robor2 2008. június 17. 16:10
    „marotine megkerdezhetned a ferjedet hogy miert hivjak a honfitarsai a magyarokat bozgori=hazatlannak Ja nyilvan ez teged nem zavar!”
  • 25. okoss 2008. június 17. 16:07
    „Na akkor nagyon csendben maradtam, hogy én nem vagyok OLYAN magyar...”
  • 24. okoss 2008. június 17. 16:06
    „Ja, Icsi!

    Jártál már Londonban? Én szerencsére 2x is egy éven belül. Kik voltak akik a legjobban óbégattak és szemeteltek és összevissza bagóztak az utcán, sörösdobozzal a kezükben?? Magyarországi MAGYAROK.
    I am sorry...”
  • 23. Hun 2008. június 17. 16:04
    „@12 Icsi: Vajon miért? Magyarországon élnek szlovákok?NEM!(Szlovákiában) Felvidéken élnek magyarok? IGEN! Ha egy szlovák szétkúr egy magyar rendszámos kocsit, vajmi kevés eséje van rá, hogy szlováké az autó.
    @13 Icsi: Nem a szlovák autók 95%a magyar, hanem az árkádnál parkolóké! Aki DS(Dunaszerdahely) kezdetű rendszámmal van,az majdnem biztos, hogy tud magyarul.Még akkor is, ha szlovák.Csak akkor nem biztos, hogy meg is szólal magyarul.De érti a magyart.”
  • 22. okoss 2008. június 17. 16:02
    „Kedves Icsi!
    Nem kell nagyon általánosítani. A magyarnak is büdös a munka, nézz csak szét az országban! Ismerek jónéhány Romániából idetelepült magyart, akik különbül és becsületesebben dolgoznak, mint az itteniek.
    Egyébként be volt jelentve az albérlőd?? Na látod, kis adócsaló!!!”
  • 21. Maróti Zsuzsanna 2008. június 17. 14:46
    „Egyszerű dolog általánosítani, csak éppen annyira igaz, mint a politika pl., ami uszítja a különböző nemzetiségű embereket egymás ellen!
    A párom romániai születésű magyar, akinek számtalan gyerekkori román barátja is van, akik szerte a világban és otthon keményen dolgoznak, és emberileg is tiszteletre méltóak.
    Én is ismerek szerb születésű illetőt, aki keményen dolgozik, és békésen él.
    Miért is kell általánosítani? Miért kell pl. ebben a témában zsidózni?
    Ki az agresszív? A szóbeli agresszivitás nem agresszivitás???
    Nem értem!
    Miért gondolja bárki, hogy több a másiknál, ha ugyanúgy viselkedik?????
    A cikkben szereplő agresszivitás engem is felháborít, és nagyon sajnálom, akikkel történt - azt is tudom, hogy nehéz lesz igazságot szolgáltatni nekik. Sajnos.”
  • 20. GÁRDISTÁK INDULÁS! 2008. június 17. 14:30
    „MIKOR ÍRTAK SZLOVÁK VERÉSRŐL?MAGYART OLVASTAM!MAGYAR GÁRDA TEGYETEK RENDET VONULJATOK BÉKÉSEN SZLOVÁKIA UTCÁIN!VAGY CSAK ITT MERTEK BOHÓCKODNI?”
  • 19. Phobos 2008. június 17. 14:20
    „Őseink kiűzték földünről az idegent....”
38 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Májusban többlete volt az államháztartásnak

A Pénzügyminisztérium várakozásának megfelelően 97,5 milliárd forint többlet volt az államháztartás… Tovább olvasom