Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 1°C Még több cikk.

Méltányossági nyugdíjemelés

Tavaly 3363-an adtak be méltányossági nyugdíjemelési kérelmet a Győr-Moson-Sopron Megyei Nyugdíj-biztosítási Igazgatósághoz, majdnem egyharmaddal többen, mint az azt megelőző esztendőben. A rendelkezésre álló keretösszegen felül kétszer kapott pótkeretet erre a célra a megyei igazgatóság.
Összesen 3363-an kértek tavaly a megyében méltányossági nyugdíjemelést – tudta meg a Kisalföld Horváth Imrénétől, az igazgatóság jogi és igazgatási főosztályvezetőjétől. – Huszonnyolc százalékkal kértek többen, mint 2004-ben és negyvenkilenc kivételével valamennyi kérelmet elintézték. A megyei igazgatóság két esetben kért és kapott pótkeretet a méltányossági nyugdíjemelés kérelmeinek teljesítéséhez, így egyetlen kérelmet se kellett azért elutasítani, mert elfogyott volna a pénz. A beérkezett igények közül 1606 esetben hoztak kedvezőtlen döntést, ám az elutasítás oka minden esetben az volt, hogy a kérelem nem felelt meg a törvény feltételeinek. Ugyanakkor 1700 ügyben pozitív döntést hozott az igazgatóság, az érintettek nyugdíja havonta átlagosan 2600–3000 forinttal emelkedett.
Noha februárt írunk, máris megállapítható, hogy idén számottevően megnőtt a méltányossági emelést igénylők száma. Eddig mintegy 2700 kérelem érkezett az igazgatósághoz. Ez azzal magyarázható, hogy kedvezően változtak az igénylés feltételei. Eddig öt év után lehetett újra kérni méltányossági alapon az emelést, ez az időtartam azonban mostantól három évre csökkent. Szintén három évvel a nyugdíjazás után kérhető a méltányossági emelés az eddigi öt év helyett. Miután az igénylők száma alaposan megnőtt, és várhatóan tovább nő majd, az igényeket nagy körültekintéssel kell mérlegelni – mondta el a fő-osztályvezetőnő. Csak azok a nyugdíjasok számíthatnak kedvező döntésre, akik különösen méltányolható körülményeket tudnak igazolni. Előnyben részesítik azokat, akik még soha nem részesültek ilyen emelésben, továbbá az egyedülállókat, az első vagy második csoportba tartozó rokkantakat (teljes munkaképteleneket), valamint az igen hosszú szolgálati idővel rendelkezőket. Az igazgatóság tájékozódik majd az azonos lakcímmel rendelkezők egy főre jutó átlagos jövedelméről is.
Januártól ismét bevezették az egyszeri segély megállapításának lehetőségét. A segély odaítélésének feltételei hasonlóak a méltányossági nyugdíjemelés feltételeihez, azzal a különbséggel, hogy idén egy alkalommal részesíthető segélyben az a nyugdíjas, aki olyan élethelyzetbe került, amely veszélyezteti létfenntartását (például katasztrófa, elemi csapás, közeli hozzátartozó halála, a kérelmező súlyos betegsége stb.). Az számíthat ilyen segélyre, akinek havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének – 25.800 forint – kétszeresét, amennyiben a kérelmező közeli hozzátartozójával közös háztartásban él, illetve két és félszeresét, ha a kérelmező egyedül él. Mindkét kérelmet (ellátást) az erre rendszeresített formanyomtatványon kell benyújtani a megyei nyugdíj-biztosítási igazgatósághoz Győrben, vagy az igazgatóság soproni kihelyezett egységénél.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyirányúsítanának több utcát

Sziget közlekedési struktúrájának megváltoztatását tekinti a következő három-öt év egyik… Tovább olvasom