Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Menekülésben van a menedék

"A rendőr félreállított. Miért is ne. Az én formám már csak ilyen. Eszembe jutott, hogy előbb-utóbb ő, a nő is rákérdez: „Mit csináltam már megint?" Rögtön lemondtam arról, hogy megértést mutat, hiába a köd, a szemerkélő eső, a nyomott hangulat, mégis fejemre olvas majd régi bűnöket a számos új mellett."
Ha idézem magamban a reggel történteket, még mindig borsódzik tőle a hátam. Szerencsére egyedül ültem a kocsiban. De beleszaladtam a pirosba. Ilyen esetben azt mondja ő, a nő: „ennek nem lesz jó vége". Ám ez kivételes, ártatlan szituáció volt. De mégis. A piros, az piros. A rendőr félreállított. Miért is ne. Az én formám már csak ilyen. Eszembe jutott, hogy előbb-utóbb ő, a nő is rákérdez: „Mit csináltam már megint?" Rögtön lemondtam arról, hogy megértést mutat, hiába a köd, a szemerkélő eső, a nyomott hangulat, mégis fejemre olvas majd régi bűnöket a számos új mellett.

De aztán mégsem így történt. Hogy miért? Magam sem tudom pontosan. Arra emlékszem, hogy megúsztam. Nemcsak ép bőrrel, hanem egy szigorú intelemmel, csekély pénzzel, aminek nem marad nyoma. Legfeljebb a szívemben meg a lelkemben. Reméltem, hogy a főtörzs hisz nekem. Másrészt egyetlen másodperc volt a bűnöm. A rendőr mérlegelt, és meglepetésemre hirtelen átfordult humanista oldalára. Ha hiszi valaki, ha nem, ezt Barbarának köszönhetem. Mintha égből pottyant volna, arra kért, hogy vegyem fel a kocsimba. A főtörzs méregette Barbarát, és mosolygott. Nem rám, Barbarára, végtére ő a nő. „Észrevettelek a zebrán" – mondta Barbara, ügyet sem vetvén az intézkedő közegre. „Magának óriási szerencséje van" – szólt az egyenruhás, és utamra bocsátott. „Tessék vigyázni!" – figyelmeztetett végül. Úgy mondta, hogy utasom és én is értsek belőle.

Este otthon ő, a nő, titokzatos kérdésekkel terhelte az agyamat. Szokásom szerint először nem kapcsoltam. Az extracsöndre koncentráltam. Ő ellenben csacsogott. Egyenesen Barbarára terelte a szót. No, erre felélénkültem. Olyan értesüléseket szerzett – talán Barbarától –, hogy sikeresen kidumáltam magam a reggeli slamasztikából. „Honnan tudja ő mindezt?" – fúrta az oldalamat a kíváncsiság. De inkább hallgattam. „Azt hiszem, Barbara mentett meg" – jelentette ki minden átmenet nélkül ő, a nő. Na még ilyet! „Most az egyszer jó helyen volt" – ezt gondolta ő Barbaráról. Mert ismerem gondolatait. „Én nem lehettem olyan ügyes, mint ahogy híresztelték – gondolta –, mert annyira meg ő ismer engem."

Csöndre vágytam, ismét extracsöndre. Ő, a nő beszélt, csak beszélt. Mindenről. Megnyugodtam. Sejtettem ugyanis, ha büntetni akarna, akkor inkább tüntetően hallgatna. „Hogy sikerült mégis?" – tért vissza a piros lámpás ügyre. „A menekülésben van a menedék" – csúszott ki a számon hirtelen, és hozzátettem: „ez régi magyar hagyomány". A mondatom meglepte. A meglepetéstől simán folydogált le az esténk. Ennyi nyugalom kijár az embernek. Barbaráról persze egy szót sem ejtettünk.

Varga Lajos
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SMS 03.28.

Tovább olvasom