Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Mentőst és kézbesítőt bántalmaztak

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt két esetben indított eljárást Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a rendőrség az elmúlt hét végén: az egyik esetben egy kézbesítőt inzultáltak, a másik helyen rátámadtak egy mentősre - tájékoztatott a rendőrség hétfőn.
A miskolci rendőrkapitányság egy 55 éves helyi férfi ellen indított eljárást, mert az egy parasznyai kézbesítőt a munkavégzésében akadályozott. Az elsődleges információk szerint a férfi - még csütörtökön - megfenyegette a kézbesítőt, mondván, hogy beszennyezte az ő értékpapírjait, majd belenyúlt a nő táskájába, bár abból nem vett ki semmit. Végül a kézbesítő egy ingatlanba menekült a támadója elől - közölte Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.

Beszámolt arról is: a tiszaújvárosi rendőrkapitányság azért indított eljárást, mert egy férfi nemcsak az élettársára, hanem egy mentősre is rátámadt. A mentőszolgálat munkatársait pénteken Hejőszalonta külterületére riasztották, ahol a nőt el kellett látniuk, illetve kórházba kellett őt szállítaniuk, mert az élettársa megütötte.

A férfi ragaszkodott ahhoz, hogy elkísérhesse a nőt a kórházba. Menet közben ismét bántalmazni kezdte az ellátásra szoruló nőt. A mentősök megpróbálták megakadályozni ebben, mire a férfi nekiesett az egyik mentősnek is. A kiérkező rendőrök vetettek véget a 34 éves elkövető ámokfutásának - tette hozzá a helyettes szóvivő.

Olvasóink írták

  • 3. dodó 2010. február 22. 17:35
    „Mer mink romákok a rettegís miánt indulatossabak vagyunk!”
  • 2. comment 2010. február 22. 16:26
    „Remélem néhány évre elveszik a kedvüket a helytelen viselkedéstől?!!!!
    Az ellátását meg csak a saját rabkeresetére szorítanám, ha nem keres, ne kapjon ellátást, villanyt, TV-t, fűtést,kaját....stb.
    Mert mikor a rabok emberi jogairól dumál a bíróság, felszalad a pumpa bennem.
    Akikett bánzalmaznak vagy uram bocsá életüket elveszik, azoknak nem volt emberi joga? DEHOGYNEM ! Csak egyik ítészünk sem volt mégcsak hasonló, szorongatott helyzetben (ne is legyen !), de ha ő vagy családtagja átélt volna hasonló veszélyeztetést, egészen biztos keményebb büntetést kapnának ezek a....a.....embernek semmi képp nem nevezhető élőlények.
    EURÓPA = KEMÉNYEBB ÍTÉLET”
  • 1. flexsnake 2010. február 22. 14:46
    „Dik! NAgy vagy! :D Így tovább! :D Mint a legó, éppen illeszkedik befelé :D OStoba....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csoportos verekedés egy életveszélyes sérülttel

Életveszélyesen megsérült egy 26 éves férfi, akit csoportos verekedés során késsel hátba szúrtak… Tovább olvasom