Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Mesekönyveket is lopott az óvodai sorozatbetörő

Mesekönyveket is ellopott és éjszakáit gyerekágyakon töltötte az a kizárólag óvodákat fosztogató férfi, akit egy újabb betörés miatt szerdán fogott el a rendőrség a Hajdú-Bihar megyei Konyáron; a férfi hasonló bűncselekmények miatt eddig már 37-szer volt büntetve - közölte megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.
Vezendi Jánosné rendőr őrnagy elmondta: a balmazújvárosi rendőrkapitányság munkatársai jutottak el a gyanúsítotthoz. A 38 éves férfi az illetékességi területükön két városban - Balmazújvároson és Tiszacsegén - tört be óvodákba, ahonnan műszaki cikkek mellett csokoládét és mesekönyveket is elvitt.

A férfi kihallgatása során elmondta, hogy tavaly októberben szabadult, ezt követően többek között Szendehely, Nagyoroszi, Mezőtárkány, Csökmő települések óvodáiba tört be. Ezekről a helyszínekről fényképezőgépet, monitort, különböző használati cikkeket, ruhaneműt vitt magával, az ott talált élelmiszereket megette, illetve az éjszakát is az ottani óvodai ágyakon töltötte. A gyanúsított nem tudott magyarázatot adni arra, hogy miért az óvodákat választotta.

A házkutatás során a nyomozók több olyan tárgyat is lefoglaltak, amelyek a betörésekből származtak. A balmazújvárosi rendőrkapitányság kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását - mondta a szóvivő.

Olvasóink írták

  • 4. gedeon 2010. március 19. 06:12
    „Második gyerekkorát éli!”
  • 3. dodó 2010. március 18. 16:05
    „"A gyanúsított, (aki hasonló bűncselekmények miatt eddig már 37-szer volt büntetve) nem tudott magyarázatot adni arra, hogy miért az óvodákat választotta."

    Egyszerű: A rasszista kirekesztés miatt!”
  • 2. KolompárRómeó 2010. március 18. 14:19
    „"37-szer volt büntetve"

    A máunika-só törzsközönsége? Netán szerencsétlen hátrányos helyzetű? Több füle van, mint foga? Esetleg Kolompár-e?”
  • 1. BagatElla 2010. március 18. 14:18
    „mert beteg”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kocsmánál lövöldözött egy férfi Zalában

Pisztollyal kétszer a levegőbe lőtt az éjjel a Zala megyei Rigyácon a kocsmánál egy férfi, de nem… Tovább olvasom