Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 22°C | 35°C Még több cikk.

Mesterházy: az MSZP 2014-re a választók számára vonzó alternatíva lesz

A szocialista párt 2014-re a választók számára vonzó alternatíva lesz - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a Népszavának adott interjúban, amelyben elmondta azt is, hogy szerinte a mostani kormányzás minőségét látva, a szocialista párt - minden hibájával, tévedésével együtt – már most alkalmasabb a kormányzásra.
Úgy vélte, hogy az elmúlt egy év arról szólt, hogy nem tűnt el a párt, stabilizálta magát, és bebizonyította: igenis számolni kell vele a következő húsz évben is. Hozzátette, hogy szerinte ellenzék ilyen nehéz helyzetben még sohasem volt, mint most. A gond nem pusztán az, hogy kétharmada van a kormánynak, hanem az, hogy visszaélnek ezzel a parlamenti kétharmaddal - mondta.

Úgy vélte, csak társadalmi összefogással lehet megálljt parancsolni és érdemi egyeztetésre, meghátrálásra kényszeríteni a kormánypártokat.

Szerinte csak úgy érhetik el, hogy a bizonytalan választók feléjük forduljanak, ha a média nyilvánossága előtt a társadalmi problémákkal foglalkoznak. "Most azt kell bebizonyítanunk a választópolgároknak, hogy tanultunk az elmúlt időszak hibáiból, és egy hiteles, modern politikával adunk választ az ország gazdasági és strukturális problémái mellett az emberek hétköznapi gondjaira is" - fogalmazott.

A párton belüli feszültségekről szólva Mesterházy Attila azt mondta: vannak olyan kezdeményezések, amelyek a médianyilvánosságért születnek, s így elterelik a figyelmet arról az építkezésről, amelyre szerinte a pártnak szüksége van.

Hozzátette: markánsan eltérnek a vélemények bizonyos kérdésekben, de ezeket nem a médián keresztül kell megbeszélni, hanem a belső fórumokon. "Az emberek nem szeretik a vitatkozós pártokat, helyette egységet és összefogást akarnak látni" - mondta.

A pártelnök szerint az elmúlt nyolcévi kormányzás természetesen konzerválta a párton belüli viszonyokat is. A megújulás folyamata pontosan arról szól, hogy a terep mindenki számára nyitott. "A pártelnöknek tehát az a dolga, hogy mindenki megtalálja a helyét és szerepét abban a közös darabban, amelyet játszunk. És igen, van, amikor egy szerepet már nem annak kell játszania, akinek eddig, de ez nem azt jelenti, hogy őrá már nincs szükség, csak most másik szerepet kell vállalnia, mondjuk egy mellékszerepet. Akkor van baj, ha valaki erre nem hajlandó vagy a mellékszerepből állandóan a bonvivánt akarja eljátszani. Ilyenkor szólni kell neki, hogy nem ez a dolga. És ha ezt nem tudja elfogadni, akkor keresnie kell magának egy másik színházat" - mondta az interjúban.

Olvasóink írták

  • 16. Power 2011. május 29. 11:55
    „MSZP, avagy álmodik a nyomor.”
  • 15. babar 2011. május 29. 00:20
    „http://velemenyvezer.blog.hu/2011/05/26/baloldali_sajto_csapas_csapas_utan?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

    A legjobb:
    "
    Az elmúlt egy év pedig bebizonyította, hogy bármilyen óriási hibát is követett el a Fidesz-kormány, a választók többé már nem mennek vissza az MSZP-hez. Lehet szépíteni vagy finomkodni, az MSZP ebben a formában halott. Valószínűleg egymás között a szocialista politikusok is elismerik, hogy a megmaradt szavazóik keménymagja leginkább nyugdíjas, volt párttagokból és munkásőrökből, valamint aluliskolázott emberekből áll. Ez a tábor pedig - ha betonbiztos is - egyre öregszik és fogy.

    És rájuk már sem egy kormányképes MSZP-t, sem egy ütőképes baloldali médiát nem lehet alapozni.
    "
    Hehehe!”
  • 14. bánki 2011. május 28. 20:11
    „Hát ! A legnagyobb probléma, hogy tényleg szükség lenne egy baloldali pártra.

    A jelenlegi MSZP és Szocdem pártok milliárdos infantilis emberek üzleti vállalkozása, legalább is a vezetés szintjén.

    Gyurcsány, Kapolyi és bün( társaik) a ,,genszterválltás" idejében szedték meg magukat.”
  • 13. LukSzusz 2011. május 28. 19:05
    „Ez megzakkant,3 év múlva csak a beszélőn találkozik a platform,az MSZP meg átalakul a VÉNEK TANÁCSÁNAK.”
  • 12. papsajt 2011. május 28. 18:35
    „Mesélj Attám mit tudsz?
    Visszafizetik a milliárdokat a volt és jelenlegi vezető politikusok???
    Az Offshore lovagok visszahozzák a pénzeket?
    Vagy a 4es metro és az M6 fővállalkozója visszafizeti a túlfizetett építmények árát?
    Vagy a Bankok nem akarnak 300 milliárdos hasznot?

    Vagy, mégis hogyan felejtsük el az Államadósság megduplázását nektek?? Vagy a 2006-os szem kilövéseket?”
  • 11. Larsson 2011. május 28. 15:09
    „A kevésbé rossz közül kell majd választani, így lesz esélyük, hisz a 98-02 közötti lerablást is 8 év alatt elfelejtették az emberek, sőőőőőőőőőőt...”
  • 10. barkzso 2011. május 28. 14:47
    „Hehehehhehehehehheheheh”
  • 9. lukrecia 2011. május 28. 13:41
    „sajnos lesz meg eselye az Mszp- nek visszajonni. Foleg csongradmegyeben. Az emberek gyorsan elfelejtik milyen szemtelensegeket megcsinalt az Mszp. Jozko mint mindig, most is realisan lat. Az Mszp nek most egy taktikaja van ismet; idothuzni, mikozben alattomosan hergelni a kozvelemenyt a Fidesz ellen. Majd a megszoritasok miatt a valasztasoknal eljatszani a messiast”
  • 8. lambada 2011. május 28. 12:48
    „Remélem, hogy 2014-re utolérik koalíciós társukat, az SZDSZ-t.”
  • 7. achilleus 2011. május 28. 12:40
    „6. jozko 2011.05.28. 12:33
    no ... azért ne essünk már túlzásokba ...
    Egyébként fölöttébb tetszetős, hogy az mszp-n a jogerősen bűnszervezetben tevékenykedő elítélt Zuschlag János két hivatali főnöke veszekszik. A megváltók nem ilyenek, bár az mszp-színházban a "megváltó" is csak egy szerep, a sorozatban bérmálkozó Ferenc testvér (ugye pap is akart lenni), néhányszor már bele élte magát ebbe a szerepbe is.”
  • 6. jozko 2011. május 28. 12:33
    „Nem elveszett gyerek ez a Mesterházy!

    Kezdi kapizsgálni a nyerni-tudás művészetét!

    Ha nem vagy elég erős, okos, kreatív és attraktív, hogy legyőzd az ellenfeledet-
    várj addig, amíg a kényszerítő körülmények hatására hibázni kényszerül-
    és az ő hibáit a magad " erényeinek" felmagasztalására használhatod!

    Egy nagy adag ígérettel még jól nyakon öntöd - hisz ígérni senki sem szegény-
    és máris a vállukra emelnek az emberek!

    A vállukról meg a keresztre - mert ez a Megváltók sorsa...”
  • 5. achilleus 2011. május 28. 12:24
    „"Akkor van baj, ha valaki erre nem hajlandó vagy a mellékszerepből állandóan a bonvivánt akarja eljátszani. Ilyenkor szólni kell neki, hogy nem ez a dolga. És ha ezt nem tudja elfogadni, akkor keresnie kell magának egy másik színházat"
    --- ugye Gyurcsányról beszél Mesterházy úr? Vagy fél kimondani a nevét?
    Ami a színházat illeti, jó a hasonlat, de ez az mszp "színház" egyelőre tele van ripacsokkal, olyanokkal mint például a mostani elnöke. Bár egyesek már kezdik belátni, hogy az állandóan műsoron szereplő rettegéssó el van túlozva: http://nol.hu/belfold/a_kormany_egy_eve__foltamadas_es_apokalipszis_elmaradt
    "Petri Lukács Ádám ebből az alkalomból leírja, miért nem áll be a demokráciát temetők, a kabinettől rettegők sorába, igaz, az eredményeket látva dicséretet sem oszt sokat."”
  • 4. tron 2011. május 28. 11:27
    „nem lesz Ő semmi ,mert az Országból sem marad már addigra semmi....”
  • 3. igazságkereső 2011. május 28. 11:24
    „Van egy olyan érzésem a cikket olvasva,hogy Mesterházy elnök úr és társasága mindig nem is ismeri a rinocérosz bőre vastagságát!!”
  • 2. lukrecia 2011. május 28. 11:06
    „Addig talan felejtenek a rablasi sorozatrol az emberek, talan ebben biznak”
  • 1. theseus 2011. május 28. 10:41
    „Szerinte már most is vonzóak, sőt tavaly is azok voltak a választások előtt. A tények viszont nem ezt mutatják, hatalmas a lemaradásuk.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem szándékosan szúrta le Marian Cozmát Raffael Sándor

A véletlenek sorozatával magyarázta Raffael Sándor, a Cozma-ügy elsőrendű vádlottja, hogy leszúrta… Tovább olvasom