Délmagyar logó

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 5°C | 10°C Még több cikk.

Mesterházy: győzünk!

Személyes és az internetes, közösségi kommunikációra építik a kampányukat, mivel nincs akkora médiafelületük, mint a Fidesznek - mondta Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke pénteken Székesfehérváron.
Az elnök a párt Fejér megyei országgyűlési képviselő-jelöltjeinek bemutatóján kifejtette: kampányuk egyik része a kormány tévedéseire, hibáira hívja fel a figyelmet, míg a másik része arra, hogy mit csinálna az MSZP másképp, és kik lehetnek politikájuk nyertesei.

A személyes kommunikációra az elmúlt években harmincezer aktivistát képeztek ki - ismertette.

Az MTI kérésére – értékelje Gyurcsány Ferenc bejelentését, amely szerint a Demokratikus Koalíció önállóan indul a választásokon -, Mesterházy Attila azt mondta: „ezt eddig is tudtuk!"

Az MSZP az 1-es választókerületben a párt székesfehérvári szervezetének elnökét, Márton Roland ügyvédet indítja. Bemutatásán a párt programjából a közbiztonság javítását, a munkahelyteremtést, a bölcsődék és óvodák fejlesztését emelte ki, valamint a nyugdíjkorrekciós programot.

A 2-es választókerületben Herczog Edit, a párt Fejér megyei területi szövetségének alelnöke, európai parlamenti képviselő a jelölt, aki a sajtótájékoztatón példákat hozott a kormány által elkövetett hibákra. A Közép-Duna vidéki hulladékfejlesztési rendszerre 2007-ben elnyert 16 milliárd forintról le kell lemondania a térségnek - említette meg. A kormány nem tudott élni a lehetőséggel, amit az MSZP-s politikusok harcoltak ki Brüsszelben, hogy 2020-ig működhessenek a szénbányák, 2014 végén a márkushegyi bányát bezárják - hozta példaként. Ez rossz energiapolitikai döntés, az ottani családoknak megélhetési gondot jelent, valamint eltűnik egy szakma, és mérnökimportra szorul az ország – figyelmeztetett Herczog Edit, aki azt mondta, hogy képviselőként ez ellen tenne.

A párt megyei területi szövetségének elnöke, Horváth András Tibor országgyűlési képviselő a 3-as választókörzetben indul 2014-ben a parlamenti mandátumért. A jelölt – utalva a bemutatót megelőző fideszes sajtótájékoztatóra - furcsának tartotta, hogy Tóth Erika, Alcsút alpolgármestere mondja azt, hogy be kell fejezni a lopást, miközben a településén egy új földesúri rendszer alakult ki. Első teendőik egyike lesz, hogy a földeket visszaadják azoknak a gazdáknak, akik eddig művelték – jelentette ki.

A 4-es választókörzetben az MSZP színeiben Magyar András, a párt dunaújvárosi szervezetének alelnöke indul a parlamenti választásokon. Azt mondta, hogy a nyugdíjasszegénység ellen szeretne tenni, hiszen ők még mindig kénytelenek támogatni szerény jövedelmükből a gyerekeiket, unokáikat.

A Fejér megyei 5-ös választókörzetben az Együtt-PM 2014 választási szövetség állít jelöltet.

Az MSZP rendezvényének idejére maroknyi tüntető jelent meg a Hotel Magyar Király előtt, többek között olyan feliratokkal, mint "Együtt tettétek tönkre az országot!", "Nem akarunk adóemelést!".
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emmi: átutalták a magán- és alapítványi iskolák pedagógusainak bérét

Átutalták a magán- és alapítványi iskoláknak is a pedagógusok novemberi bérét - közölte az Emberi… Tovább olvasom