Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Mesterházy: véget kell vetni az önromboló vitáknak

Budapest - A szociáldemokrata pártok hagyományosan vitázók és sokszínűek, az önromboló vitáknak azonban azonnal gátat kell szabni - írta honlapján Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.
A vasárnap az MTI-hez is eljuttatott közleményben a pártelnök úgy fogalmaz: "a szociáldemokrata pártok hagyományosan vitázóak és sokszínűek. Mégha olykor túlzásba is visszük a vitákat, akkor is csak ekképp alakulhat ki az a politikai irány, amely alkalmas lesz nemcsak Orbán Viktor leváltására, hanem azt követően az ország sikeres vezetésére is." Mint írta, itt az idő a valódi egység megteremtésére. "A valódi egység nem azt jelenti, hogy rázárjuk az ajtót a vitatkozókra, hanem azt, hogy a vitatkozók meg tudnak egyezni egy közös álláspontban, amiért aztán küzdeni, tenni is hajlandók. A valódi egység közös célokat is jelent, ily módon ösztönöz és összekovácsol" - tette hozzá.

Mesterházy Attila szerint az MSZP-nek partnerségre is szüksége van. Mint fogalmaz, az MSZP készen áll az önállóság tiszteletben tartásán alapuló együttműködésre minden demokratikus politikai és érdek-képviseleti szervvel. A demokratikus szövetség építéséhez azonban először a belső partnerség feltételét kell teljesíteni - írta. Ha egymással nem értünk szót, hogyan köthetnénk szövetségeket? - tette fel a kérdést az MSZP elnöke. A valódi egység fair vitakultúrát is jelent, valamint azt is, hogy a vitáknak van végpontjuk és végeredményük, amelyet mindenki elfogad - tette hozzá. "A mi pártunk legyen csak olyan, mint a méhkas, de ne legyen olyan, mint a darázsfészek" - írta Mesterházy Attila. Szerinte olyan helyzetet kell teremteni, amelyben a munkára lehet koncentrálni.

"Arra, hogy megmutathassuk az embereknek: van ellenzék, van remény a mostani kiábrándító helyzetben is. Ehhez kell a valódi egység. Mindenki döntse el, hogy ennek része kíván-e lenni. A hezitálás, a taktikázás, az üzengetés ideje lejárt" - írta a pártelnök.

Olvasóink írták

  • 6. deszkás 2011. június 13. 14:28
    „QRUMPLI! És ha Viktorodról olvashatnád u.ezt?”
  • 5. igazságkereső 2011. június 13. 10:41
    „Arról volt-e szó Mesterházy felszólalásában, hogy vissza kell tenni a központi büdzsébe /magyarul: az államkasszába/ a 2004-2010 között eltüntetett több ezer milliárd forintot,vagy csak üres maszlagolás folyt?!!”
  • 4. frakk 2011. június 12. 22:45
    „Egyenlőre nem is akarnak megújulni, mert a választásokig úgyis lejáratódna az összes jelöltjük. Most két évig szájkaratéznak csak az elvtársak. Egyik nap az egyik, másik nap a következő ügyeletes mond valami káprázatos okosságot. Nem is tudnának mit mondani, mert a szétesés határán vannak. Úgy sem hisz nekik senki semmit. Gyűjtik az utolsó municiókat a választást megelőző évre. Addig akár egymást szidják, hogy címlapon lehessenek.
    Orbán V-nek nincs más alternatívája jelenleg a hazai politikában.”
  • 3. maci52 2011. június 12. 21:21
    „Ez úgy fél Gyurcsánytól mint ördög a tömjénfüsttől.
    Nyalja a segéét,Gyurcsánynál a kassza kulcs,Táncsics alapítvány 1,5 milliárdja a tét.Pénz nélkül az MSZP is egy rakás szar.Nem meri kimondani hogy Gyurcsány még mindíg nagyobb mint ő.
    Fél a nagy öreg kommcsiktól,Lendvai,Kovács,Szekeres stb,akik bármikor kicsinálhatják.Ez jó Orbánnak,belülről rohad a párt,előbb -utóbb megszűnik mint az MDF,SZDSZ.Kisgazdapárt,.”
  • 2. történész 2011. június 12. 18:49
    „Július elején érkeznek majd Budapestre a szakembere, hogy jelentést készítsenek a sajtószabadság érvényesüléséről, a politikai elbocsátásokról, az alkotmányozás folyamatáról és az Alkotmánybíróság függetlenségének korlátozásáról. Ez alapján dönt a Tanács arról, hogy szükség van-e a két évig tartó folyamatos ellenőrzésre. A napilap emlékeztet: hogy épp a jövő hónap elejétől lép életbe a médiatörvény egyik legvitatottabb pontja, a fideszes tagokból álló médiatanács akár 25 millió forintra is büntetheti a napilapokat a nekik nem tetsző cikkek miatt.
    Harangozó Gábor emlékeztetett arra, hogy a Velencei Bizottság jelentése a felügyelet szükségességét támasztja alá. Hozzátette azt is, Thomas Hammarberg, az Európa Tanács emberi jogi biztosa a mai napig minden fórumon elmondja, hogy a médiatörvény sérti az emberi jogi törvényeket, és tárgyalásokat folytat a kabinettel az ügyben.
    (Népszava)”
  • 1. papsajt 2011. június 12. 17:42
    „ha nem lenne ilyen átláthatatlan a pártok anyagi támogatása, és nem keresnének ennyit a politikusok, biztos kisebb lenne a tülekedés :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bölcskei Gusztáv: pünkösd a kijózanító beszéd ideje

A keresztények pünkösdkor a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Tovább olvasom