Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Mesterházyval tárgyal Gyurcsány

A pártelnök és a korábbi miniszterelnök részvételével folytatódnak ma délelőtt azok a tárgyalások, amelyek témája a Gyurcsány-platform távozása az MSZP-ből.
A felek között a háttérben már két hete folyik egyeztetés az esetleges szétválás körülményeiről - ismerte el Varju László, a volt kormányfő vezette Demokratikus Koalíció Platform igazgatója hétfőn az ATV-ben, tudatva, hogy a tárgyalásokon ő vezette a Gyurcsány-platform küldöttségét.

A megbeszélésekről ugyanakkor érdemi információ nem szivárgott ki. Mesterházy Attila hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy személyes egyeztetésre hívja Gyurcsány Ferencet.

A pártelnök-frakcióvezető akkor közölte: az MSZP-frakció 58 tagja közül 57 aláírta azt a nyilatkozatot, amelyben vállalják, hogy a szocialista képviselőcsoport tagjai maradnak. Ugyanakkor szavai szerint amíg 48-an a következő választásokig mindenképp az MSZP-frakcióban folytatnák, 9 politikus "másképp értelmezte" a nyilatkozatot, így továbbra is bizonytalanság uralkodik a szocialista pártban.

A pártelnök által kért nyilatkozatot ugyanis a Demokratikus Koalícióhoz tartozó képviselők is aláírták, Gyurcsány Ferenc azonban levelet küldött Mesterházy Attilának, tudatva, a nyilatkozat "nem jelent semmit azon túl, hogy az aláírás napján a frakció tagjai vagyunk, és az esetleges jövőbeni kilépésig azok is kívánunk maradni".

Mesterházy Attila arra hivatkozva kezdeményezte a találkozót, hogy megoldják az MSZP-nek súlyosan ártó helyzetet. Szerinte két lehetőség van, az egyik, hogy mindenki tudomásul veszi a többségi álláspontot, a másik, hogy aki erre képtelen, távozik az MSZP-ből és új formációt hoz létre. Szavai szerint Gyurcsányéknak mielőbb dönteniük kell.

A szocialista belviták azután kerültek ismét a nyilvánosság elé, hogy a Demokratikus Koalíció egy hónapja azt javasolta: a listán parlamenti mandátumot szerzett MSZP-s politikusok adják vissza képviselői helyüket, hogy annak fenntartásáról vagy megvonásáról a párttagok dönthessenek. Mesterházy Attila válaszul rendkívüli frakcióülést hívott össze, és úgy értékelt: Gyurcsányék az MSZP-ből való távozásukat készítik elő, és ha így van, mielőbb menniük kell.

A párt választmánya pedig határozatot fogadott el, amely a Demokratikus Koalíció feloszlatásának lehetőségét taglalta. Egy héttel ezelőtt a szocialista pártban működő platformok egyeztetésén a hétből hat tömörülés vállalta, hogy a többségi álláspontot minden ügyben elfogadva továbbra is az MSZP-ben marad, a Gyurcsány-platform ezt nem tette meg.

A volt miniszterelnök újságíróknak arról beszélt, még nem hoztak végleges döntést arról, hogy elhagyják-e az MSZP-t, de elismerte, hogy a tanácskozáson nagyobb részt arról volt szó, mi a teendő a későbbi együttműködés érdekében akkor, ha távoznak. Döntést legkésőbb az MSZP november közepén esedékes kongresszusáig ígért.

Varju László, a DK igazgatója viszont az MR1-Kossuth Rádió aznap reggeli műsorában azt mondta: már lemondtak az MSZP megújításáról, és biztosra vette, hogy a szocialista frakcióból való távozásuk után képesek lesznek önálló képviselőcsoportot alakítani, vagyis meglesz az ehhez szükséges tíz politikus.

Olvasóink írták

  • 3. deszkás 2011. október 20. 13:09
    „Mig a 112/3-ad azt tesz -amit akar.”
  • 2. igazságkereső 2011. október 20. 09:32
    „"...Mesterházyval tárgyal Gyurcsány....". A helyzet a következő: egy rendkívül naiv ember-Mesterházy Attila- egyeztetésre hív egy minden hájjal megkent, de az őszinte beszédet messze elkerülő volt miniszterelnököt- aki még az Európai Unió pénzügyi biztosát,Almunia urat sem átallotta félrevezetni -de nem tudta,mert azonnal észrevették Gyurcsány hazugságait a benyújtott dokumentumokból! -Szóval a helyzet az, hogy Gyurcsány úgy be-és ledarálja Mesterházyt,ahogy csak Ő akarja! Látványtervezés az egész, előre le vannak osztva a lapok közöttük, csak a magyar nemzet nem jut egy jottányit sem előbbre és milliárdjaik mellett Gyurcsányék még jól eljátszogatnak az általuk már rendesen padlóra tett magyar társadalommal! ( "Gyurcsányt az ájulás kerülgette" c több oldalas leírás a Demokrata 2011. március 11.-i számában!) Ezek után: no comment!”
  • 1. babar 2011. október 20. 09:19
    „A vagyon szétosztásról tárgyalnak?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyre kevesebb a minőségi használt autó

Tovább lassult a fiatal használt személygépkocsik cseréje az idén, apad a minőségi… Tovább olvasom