Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Mi a Feng Shui?

Nem véletlen, hogy az egyik lakásban már az első pillanatban jól érezzük magunkat, míg a másikban nem leljük a helyünket. A Feng Shui művelői úgy tartják, ha a lakásban, munkahelyen, vagy azon a telken, amelyen épült, rosszul oszlanak el az energiák, a lakók, dolgozók közérzete, életútja alakulása körül is problémák lehetnek.

A Fengh Shui, a keleti térrendezés művészete olyan módszert jelejnt, amelynek segítségével úgy tudjuk környezetünket elrendezni, hogy harmóniában élhessünk vele. Segítségével előre megtervezhetjük és befolyásolhatjuk életünk különböző területeit, mint az egészség, a családi és szerelmi kapcsolatok vagy a pénzügyek. Évszázadokkal ezelőtt Kínában a Feng Shuit hétpecsétes titokként kezelték, a napi élet belső titka volt, és csak a politikai változások révén vált mindenki számára nyitottá.

A Feng Shui, mint fogalom szelet és vizet jelent, de hívhatjuk a terek akupunktúrájának is. Ha elveit figyelembe vesszük, képes olyan körülményeket biztosítani a városlakók számára is, mint ha az érintetlen természetben tartózkodnánk. A feng shui tehát nemcsak filozófiai elveket és szimbólumokat, hanem kézzelfogható, mérhető dolgokat is felhasznál: a föld mágneses sugárzását vagy a fény keringését. Magába foglalja, hogy a különböző színek és formák, a tárgyak, bútorok anyaga vagy egy szoba megvilágítása miként hat ránk, s ezáltal – hétköznapi és átvitt értelemben egyaránt – mindennapi életünkre és boldogulásunkra.

A feng shui nemcsak a magánlakásokban és -házakban, de az üzleti szférában is népszerű, ahol befolyásolhatja az alkalmazottak, üzletfelek közérzetét, a vállalat szerencséjét, sikereit.

A Feng Shui alapelvei

A természet körforgása szerint – ahogy a Nap körbejár az égen, vagy ahogy az évszakok váltakoznak – a lakáson belül a fény és a levegő is körbehalad. A feng shui ezért az általunk lakott teret mértanilag egy körbe foglalja és – ahogy az órát percekre – a kört cikkekre osztja. Nyolc térrészt, úgynevezett báguát különböztet meg, és ez a nyolc térrész az élet dolgaiból is egy-egy szeletet képvisel.

A báguák a következők:

1. az emberi kapcsolatok lakhelye
2. a tanulás és önfejlesztés lakhelye
3. az energiák forrásának lakhelye
4. a gazdagság lakhelye
5. a hírnév és a karrier lakhelye
6. a szerelem és házasság lakhelye
7. a család és a gyerekek lakhelye
8. a barátok és segítőtársak lakhelye

A bágua-térkép 

Kattintson a képre!

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zsarut játszik a magyar machó

Rékasi Károly megint belecsöppent egy sorozatba. Szerencséjére. No és a mi szerencsénkre.… Tovább olvasom