Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Mi kell a kreatív vállalkozásoknak?

Tíz éve, hogy a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kezdeményezésére a régió gazdasági fejlődése tudásalapú formájának megalapozására megalapították az Innonet Közhasznú Társaságot.

Inkubátorház volt az első terv

A Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, amely 1992-ben a megye mikro- és kisvállalkozásai fejlődésének segítésére, életképes vállalkozások létrehozására alakult, működésének első éveiben még egy inkubátorház megvalósítását tervezte a megyeközpontban, de az európai uniós tapasztalatok alapján a terv az innovációs központ irányába módosult, amibe bevonták alapító tagokként a várost, a megyét, a kamarákat, a főiskolát és a Magyar Innovációs Szövetséget is. A Győri Nemzetközi Ipari Park a területtel vett részt az alapításban, majd az ő irodaházukkal együtt épült fel és nyílt meg 2000 elején példaértékű összefogással és az EU Phare-program 935 ezer eurós összegű támogatásával a régió első, modern Innovációs és Technológiai Központja – emlékezik vissza az alapítvány akkori elnöke, Halbritter Mátyás, aki a megalakulástól elnöke a közhasznú társaságnak.

Az Innovációs és Technológiai Központ valódi sikersztori. Minden célkitűzését sikerült megvalósítania annak ellenére, hogy vállalt missziója olyan egyáltalán nem könnyen teljesíthető feladatokból, vállalásokból állt össze, mint az innovatív ötletek folyamatos felkutatása és fejlesztése, az innovációra épülő kis- és közepes vállalkozások megerősítése, az innovációs- és technológiaitranszfer-információk közvetítése, a nemzetközi partnerkapcsolatok kiépítése, tapasztalatok kicserélése. Ehhez persze jelentős erőfeszítésekre volt szükség.

26 iroda, 10 kisvállalkozói műhely

Az Innonet-központot 2006-ban egy újabb Phare-pályázat eredményeként – ezúttal 300 ezer eurós támogatással – sikerült a Bordernet Határ Menti Kooperációs és Információs Központtal bővíteni. Így együttesen 26 iroda és a 10 kisvállalkozói műhely áll rendelkezésre. A központ kihasználtsága teljes.

Alapként üzemelteti az innovációs és technológia-központot, és kedvezményes bérleti díjakkal fogadja azon vállalkozásokat, amelyek az inkubációs körülmények közé akarnak kerülni. Számukra a központ kedvezményes díjért fejlett infrastruktúrájú irodahelyiséget vagy műhelyt kínál, és lehetővé teszi, hogy a vállalkozó a beruházási költséget elkerülve minél több időt fordítson tevékenysége végzésére. Ez a piaci arányokat tekintve mintegy húszszázalék kedvezményt jelent. Ezen túl azonban – mint azt Budavári László ügyvezető igazgató elmondta – élére álltak a régióban megjelenő innovációs gondolatoknak, igyekeztek ezeket projektekké formálni, így segítve a vállalkozásokat.

A fejlődés útja a kompetencia-központ

Figyelemmel az európai trendekre és arra, hogy régiónkban is szükséges a gazdaság intenzív, az innovációt előtérbe helyező fejlődési pályára állítása, az Innonet fejlődési útját a kompetencia-központtá bővülés feladatai határozzák meg. Az EU tagországaiban régóta sikeresen működő kompetenciaközpont-modell egy speciális tudásra, kiválóságra – kompetenciára – alapozott létesítmény, amely erősíti a kooperációt a tudomány és a gazdaság között, segíti a kutatás-fejlesztési eredmények átültetését a gyakorlatba. Ez az irány, az Autopolis Győr Fejlesztési Pólus célkitűzéseinek megfelelően, egy autóipari technológiai kompetencia-központ. A bővüléshez rendelkezésre áll egy 5400 négyzetméteres (opciós) terület a jelenlegi létesítmény mögött, kapcsolódva a műhelyszárnyhoz. Az új létesítmény jogerős építési engedéllyel rendelkezik, és elkészültek a pályázathoz szükséges tanulmányok is. Az igazgató szerint két év múlva megnyílhat a régió első technológiai kompetencia-központja, a Technonet.

Nemzetközileg is keresett partner
A megpályázott Phare-projekteket 88 százalékban elnyerték. Ez rendkívül magas arány, aminek eredményeként a 10 év alatt csaknem 500 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutottak. Így nemcsak befejezték a központ építését, de azokat a projekteket is lebonyolították, amelyek arra voltak alkalmasak, hogy maga a központ is bekerüljön a nemzetközi erőtérbe, innovációs vérkeringésbe. Ennek köszönhetően ma az Innonet nemzetközileg is közismert, keresett partner.



 

 

 


Heller László

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Afganisztáni kínzásokról számolt be egy német lap

Tovább olvasom