Délmagyar logó

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 5°C | 10°C Még több cikk.

Mi szeretnék lenni?

Megmondom én: miniszter! Vagy ha ez nem megy, miniszterelnök, de minimum államtitkár.

Esetleg címzetes államtitkár. Nem, nem sokáig, csak pár hónapig. Az bőven elegendő! Na jó, négy évre is vállalom, de ha csak kettő, hát kettő, nekem az is elég.

Senki ne gondolja, hogy a feladat vonz, az nem egy nagy kihívás, megvannak a hivatalnokok, a kezem alá adnak mindent, az aláírásomat odabiggyesztem, és már megy is minden, mint a karikacsapás. Na jó, tudom, néhanapján dolgom is lesz, például beszédet kell mondanom egy-egy állami ünnepen vagy megemlékezésen, esetenként föl kell avatnom egy üzemet, egy egészségügyi intézményt vagy egy autósztrádát (utóbbit nagy ritkán, akár ne is számoljunk vele), de ennyit kibírok, nem egy kunszt, sofőr visz a helyszínre, állami autóval, még a beszédemet is megírják. Bárhova megyek, megvendégelnek, megitatnak, otthon nem kell sem reggelit, sem uzsonnát csomagoltatnom, pedig lenne kivel, hiszen egy ilyen baromira elfoglalt ember megteheti, hogy házvezetőnőt tart, aki akár uzsonnát is csomagol, ha szépen megkérjük. Útközben, az ünnepség helyszíne felé tartva fölhívatom magam azokkal, akik máskor nem tudnak elérni, biztosan lenne egy állami telefonom, vagy kettő, mert két fülem van, és olyan elfoglalt vagyok, hogy ezt is ki kell használnom. Amíg butácska miniszter lennék, tehát fogalmam sem volna arról, hogy nekem jár az állami benzin, mindig rászólnék a sofőrre, hogy ne felejtsen el megtankolni, nehogy útközben fogyjon ki, nem szeretnék időt veszíteni!

Szóval ott ülnék az államtól kapott, potyán teletankolt autómban, az állam pénzén vásárolt öltönyömben, ingemben, nyakkendőmben, zoknimban és cipőmben, melyért még csak köszönetet sem kellene mondanom, mert az nekem jár, alanyi, állítmányi és jelzői jogon, és irányítanám az országot, szétosztva a töméntelen pénzt, amit a sok-sok választópolgár termelt meg, adózott, fizetett be, ki minimálbérből, ki egy kicsivel többől. Fontos ember lennék, és ha lehetőségem adódna, kacsingatnék a pénzre, mert ha már én osztom, esetleg egy kicsit magam felé is hajlíthatnám a kezem, a kutya se venné észre. Szép lassan felépíteném a rózsadombi villámat, medencével, halastóval, aranyhalakkal és aranygaluskával, megvenném a saját luxuskocsimat, és olyan ügyesen csinálnám, hogy a kutya se venné észre, vagy ha mégis, akkor vadászvizsla kellene ahhoz, hogy kiderüljön az összes turpisságom.

A minisztériumom persze szarul működne, sok-sok hibával, mert attól, hogy miniszter lettem, még én is hibázhatok, én is csak ember maradtam, nem igaz? Le is váltanának, de nekem ennyi elég is lenne, mert azonnal megkapnám a bánatpénzt, bánom is én, hogy leváltottak, mondanám. Kapnék minimum  3–4, maximum 7–8 milliót, azaz nagyjából 60–70 vagy 120–140 havi minimálbérnek megfelelő összeget, persze mindezt az előtte már felvett egymilliós illetményem tetejébe, búcsúpénzként. Egy négyéves ciklus, és meg is vagyok egész életemre.

Na jó, a most miniszterkedők jobban járnak, mert egyrészt ők az életük során akár három-négyszer is miniszterkedhetnek meg államtitkárkodhatnak, másrészt, ha ismételnek, akár 60–80 millával is gazdagodhatnak négyévente, de én azt mondom, megérdemlik, mert egytől egyig jó hazafiak, és az ilyen posztokon csak az számít, a pénznek nincs jelentősége. Csak én vagyok olyan, hogy a pénz is számít. Vagy csak én vagyok az egyetlen, aki ezt nyíltan bevallja…

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hózivatar

A meteorológiai tavasz első napján változékony időjárás volt megyénkben. A délután folyamán erős… Tovább olvasom