Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Mibe kerül egy szállodai szoba?

Körképünkből mindenki megtudhatja, mennyit kell átlagban fizetnie hazánkban egy szállodai szobáért.

Egyre több magyar kel útra, hogy hétvégéjét valamilyen szálláshelyen töltse. A belföldi turizmus erősíti a hazai szállodaipart. Érthető tehát, hogy egyre nagyobb figyelem övezi a kihasználtságot és az ebből adódó árakat. Körképünkből mindenki megtudhatja, mennyit kell átlagban fizetnie egy szobáért.

A magyarországi szállodák szobakapacitás-kihasználtsága átlagosan 41  százalék volt 2006 januárjában, 2,6 százalékponttal több, mint egy  évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 
Januárban a folyó áron számított bruttó szobaárbevétel 18 százalékkal, a vendégéjszakák száma 5 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához képest. 

Tavaly decemberben a szállodák átlagosan 42,1 százalékos foglaltsággal működtek, a bruttó szobaárbevétel 20,5 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 3,2 százalékkal volt több, mint 2004  decemberében. 
A magyarországi szállodák szobakapacitás-kihasználtsága átlagosan 38,4 százalék volt 2005 januárjában, 3,8 százalékponttal kevesebb, mint 2004 decemberében, és megegyezett a 2003. januárival. 
A bruttó szobaárbevétel 12,8, a vendégéjszakák száma 12,7 százalékkal nőtt a szállodákban 2005 januárjában az előző év azonos időszakához képest. 

Az idén januárban a budapesti ötcsillagos szállodák  szobakapacitás-kihasználtsága volt a legmagasabb a vizsgált  szállodacsoportok közül, elérte az 51 százalékot. A négycsillagos  szállodák 39–42 százalékos foglaltsággal üzemeltek. A  legalacsonyabb, 20 százalékos kihasználtsággal a balatoni  háromcsillagos szállodák működtek.  
Egy kiadott szállodai szoba bruttó átlagára (Gross ARR) 14.400  forint, nettó átlagára 12.600 forint volt a vizsgált hónapban. A  bruttó átlagár jelentős mértékben, folyó áron 1100 forinttal  emelkedett 2005 januárjához képest. 

A budapesti ötcsillagos egységekben kiemelkedően magas, bruttó  27.900 forint, nettó 24.200 forint volt egy kiadott szoba bruttó  ára. A fővárosi négy- és a vidéken működő négy- és ötcsillagos  szállodák átlagosan 11.300–14.300 forintos, az adatszolgáltató  háromcsillagos egységek 6500–9200 forintos bruttó átlagárat  érvényesítettek. A nettó szobaárak a háromcsillagos egységek egyik  vizsgált csoportjában sem haladták meg a 8000 forintot.  

Tudott Ön A pár órás szállásról?

Mivel a szállodákban előfordul, hogy férfiak vagy nők, esetleg akár együtt is, csak néhány órára állnak meg pihenni, néhány helyen már kialakítottak egy speciális tarifát számukra. Az a szállodatulajdonos, aki ezt meglépi, bízhat benne, hogy forgalma növekedni fog. Természetesen az ilyen alkalmi pihenőkhöz és magához a szállodaiparhoz is némi diszkréció szükségeltetik.

Egy kiadható szállodai szobára átlagosan közel napi 5900 forint  bruttó szobaárbevétel (REVPAR), illetve 5100 forint nettó  szobaárbevétel jutott januárban. Az egy kiadható szobára jutó bruttó  szobaárbevétel folyó áron több mint 700 forintot emelkedett a 2005.  év azonos hónapjához viszonyítva. A kiadható szobára eső  szállásdíjbevétel a szállodakategóriától és a területi  elhelyezkedéstől függ. A legmagasabb összeget, bruttó 14.300  forintot, illetve nettó 12.400 forintot, a budapesti ötcsillagos  egységek érték el, a legalacsonyabbról a Balaton partján  elhelyezkedő háromcsillagos egységek számoltak be, itt a REVPAR  bruttó 1300 forintot, illetve nettó 1100 forintot ért el. 

A bruttó szobaárbevétel (Gross room revenue) 18 százalékos folyó  áras növekedést mutat januárban az egy évvel korábbihoz viszonyítva.  A szobaárbevétel – a budapesti háromcsillagos egységek kivételével –  mindegyik vizsgált szállodacsoportban emelkedett kisebb-nagyobb  mértékben. A legnagyobb mértékű emelkedést, 57 százalékot a balatoni  háromcsillagos szállodák, valamint az ország keleti részén található  házak jelentették.  

Januárban az eltöltött vendégéjszakák száma átlagosan 5  százalékkal emelkedett a 2005. januári vendégéjszakaszámhoz  viszonyítva. A vendégéjszakák száma az átlagosat meghaladó  mértékben, 11–18 százalékkal bővült a háromcsillagos házakban  országszerte. A háromcsillagos egységekben tapasztalható  vendégforgalom-bővülés alól kivételt jelentenek a balatoni  háromcsillagos szállodák, amelyek 8 százalékkal kevesebb éjszakát  regisztráltak. 
Januárban a 202 szálloda közül 153 tett eleget határidőre a  statisztikai törvényben meghatározott adatszolgáltatási  kötelezettségének; 10 jelezte, hogy zárva tartott.  

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

18 ajándékötlet Valentin napra!

Szent Valentin nevenapján világszerte megajándékozzák szeretteiket az emberek. Ön már vett valami… Tovább olvasom