Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 16°C | 29°C Még több cikk.

Michael Haneke lemondta az oroszországi zsűrizést

Az utolsó pillanatban lemondta a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál (MIFF) zsűrielnökségét Michael Haneke osztrák rendező, némi botrányt kavarva. Az idei MIFF-en versengő 17 játékfilm között van a Szabó István rendezte Rokonok (Oleg Tabakov alakításával).
Az utolsó pillanatban lemondta a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál (MIFF) zsűrielnökségét Michael Haneke osztrák rendező, némi botrányt kavarva. Mint Renat Davletyjarov, a június 23-án kezdődő tíznapos fesztivál főigazgatója szerdán Moszkvában közölte, a szervezők nyílt levélben tudatták: nem látnak mentséget A zongoratanárnő rendezőjének május végén közölt döntésére, amely példátlan a moszkvai szemle 28 esztendős történetében, és nemcsak Oroszországot, hanem mindazokat a külföldieket is sérti, akik bemutatják rajta filmjeiket.

Az Eho Moszkvi rádió szerint Haneke helyett Alekszej Ucsityel kerülhet a nemzetközi zsűri élére, aki a tavalyi fesztivált nyerte Világűrről álmodva című filmjével.

A hazai győzelem akkor némi bírálatot váltott ki a sajtóban, amely szerint jó néhány más versenyfilm is vetekedett a Koszmosszal.

Az idei MIFF-en versengő 17 játékfilm között van a Szabó István rendezte Rokonok (Oleg Tabakov alakításával).

A világhírű magyar rendező a tavalyi fesztiválon életműdíjat kapott.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

gólparádék és egy parádés meccs

H csoport, 1. forduló:

Spanyolország–Ukrajna 4–0 (2–0) Tovább olvasom