Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Miklósmajor: „Soha nem vágyódtunk el innen”

A Kapuvárhoz tartozó Miklósmajort egykor kétszázan lakták, ma már csak nyolc család él ott. A fiatalok elköltöztek, az idősek maradtak. Szabó Géza bácsi és felesége is.
Csorna és Kapuvár határában a XIX. században a hercegi és a prépostsági nagybirtokokon több majorság is kialakult. A gazdaságban dolgozó cselédek ilyen „telepeken” éltek Csorna környékén Csatárimajorban, Földszigeten, Pálmajorban, Mátyásszigeten, a Hosszúdombon, a Pistakúton és a Gyöngyösmajorban. Kapuvár körzetében pedig Öntésmajorban, Tőzeggyármajorban, Kistölgyfapusztán, Miklósmajorban, Földvármajorban, Gusztávmajorban.
Az évek múlása és a mezőgazdaság többszöri átalakulása után az apró tanyák eltűntek, ma már csak néhány majorban van élet, mint például Miklósmajorban is. A Kisalföld a tanya legidősebb lakóit, Szabóékat kereste fel. Géza bácsi a majorban született, Anna néni 1943 óta él ott. Mint mondják, igazából nem vágyódtak el soha otthonukból, kibékültek sorsukkal, élik a „külterületi” emberek életét. Sokszor hónapok telnek el, mire kapuvári

fiukat meglátogatják, messzebb meg már nagyon régen jártak.
– Valamikor kétszázan laktunk itt együtt, összetartó közösségben, most mindössze nyolc család – emlékezett vissza kérésünkre Szabó Gézáné. – Az Esterházy hercegek birtoka volt itt minden, aztán állami gazdaság lettünk. A papa gyerekként még hajtotta az uraság lovait. Később az állattenyésztésben dolgoztunk, a szomszédos telepen. Néhány évtizede kezdődött az elvándorlás, amikor Fertődhöz kerültünk. A fiatalok Sopronba költöztek, az öregek meg szép csendesen elmentek. Mi még maradunk, reméljük, jó ideig. Az egyik fiunk is itt lakik, ő segít a ház körül, bevásárol nekünk, ezért nincs is rá szükség, hogy kimozduljunk. Meg persze az egészségünk sem a régi.
A majori élet persze nem csak nyugodt napokból áll. Két évvel ezelőtt Géza bácsiékat kirabolták, odalettek a családi ékszerek és a konyha felújítására félretett pénz.
– Nem gondoltuk soha, hogy így járunk, hiszen mindig itthon vagyunk, de elterelték a figyelmünket. Azelőtt ilyen nem fordulhatott volna elő, mert a major népe kivetette maga közül az aljasokat – jegyezte meg Géza bácsi. – Hiányoznak a határőrök is, néhány éve bezárták a laktanyát, azóta üres az épület. Nem kell senkinek sem, rossz nézni, hogy romlik az állapota. Az utolsó parancsnok, Pető alezredes igen jóravaló ember volt, nála mindig rend volt itt.
– Annak idején volt róla szó, hogy beköltözünk a városba, de akkor nem volt meg a lakásra való 50–60 ezer forintunk. Már lenne ugyan annyi pénzünk, csak most meg lakást nem adnak érte – gondolkodott el a múlton Anna néni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Német nyelvi tábor

Tovább olvasom