Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

Mikola István feljelent egy szülészorvost

Törvénytelenül kiszabott orvosi díj kikényszerítése miatt készül a hatóságokhoz fordulni Mikola István, az országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes elnöke - írta hétfői számában a Magyar Hírlap.
A lapnak Mikola István elmondta, hogy döntésében nagy szerepe volt egy vidéken élő várandós anyának, aki már több tízezer forintot összegyűjtött a szülésre, az orvos pedig azt mondta neki, hogy gyűjtsön még hozzá. "Ez korrupció és kényszerítés, ami nemcsak a törvényt, hanem az erkölcsöt is sérti" - nyilatkozta a fideszes politikus.

Mikola István szerint egyre gyakoribb jelenség, hogy a közkórházban dolgozó szülészorvosok csak egy előre meghatározott díj fejében vállalják a gyermekek világra segítését, a tarifák pedig évről-évre magasabbak. Kiemelte: az ilyen orvosi magatartás közvetve tovább rontja az amúgy is siralmas demográfiai helyzetet.

Olvasóink írták

37 hozzászólás
12
  • 37. Onuk 2010. július 05. 20:31
    „Az új orvosi ex libris:

    Beteg ! Fizess vagy megdöglesz !! :-(”
  • 36. N.P. 2010. július 05. 20:28
    „A Nemzet Orvosa megvilágosodott!
    Rajta kívül a paraszolvenciáról úgy 9-10 millió ember tud széles e hazában, ő erről ezidáig mit sem hallott!
    Aki ráér szóljon már neki: nem a gólya hozza a kisbabát.... persze ha az a baba a Nemzeti Együttműködés Programja keretében fogant ......”
  • 35. tintasbarns 2010. július 05. 20:02
    „Itt volna lehetőség a hála pénz és az ilyen cselekedetek megakadályozására FIDESZ és Mikola urak. Törvényt kellene alkotni és a legszigorúbb eszközökkel betartani, betartatni de ehhez fel kell nőni a feladathoz és nem azzal kell foglalkozni, hogy mit függesszek ki a falra. Én javasolnám az Orbán család képeit függesztessék ki
    a közintézmények, hivatalok , rendőrség, katonaság, bíróság, ügyészség, kórházak , iskolák, óvodák,lakossági WC-ék , házak falára és minden állampolgár hordja magánál a narancsos kis könyvet Viktor dedikálásával.”
  • 34. Titanilla 2010. július 05. 19:36
    „Ma az egyik trafikban egy férfi a 10 ezer ft-ot 2 db 5 ezresre váltotta, mert orvoshoz ment, azt hiszem sziv ultrahangra kell mennie, de csak hónapok mulva lesz időpont. De 5 ezerért., nem kell várni.”
  • 33. tintasbarns 2010. július 05. 19:35
    „Én azt látom hülyülnek a FIDESZ- ben egy segget nem érdemes nyalni.”
  • 32. oliver 2010. július 05. 19:27
    „Mikola úrnak sok dolga lesz még. A helyébe felkeresném azt a szerencsétlen kismamát is, akit lúggal itattak meg. Lehet hogy tud újabbat is mondani!?”
  • 31. Onuk 2010. július 05. 18:14
    „Belgyógyászaton meg azzal szórakoznak, hogy nem használnak érzéstelenítőt pld. kolonoszkópiánál, a gyomor-tükrézésnél meg olyan keveset, hogy a szerencsétlen beteg garatreflexe tovább működik, de ez sem zavarja a dokinőt, had kapálodzon és öklendezzen a szerencsétlen. Ja és örüljön, hogy nem fulladt meg. Napjaink csúcsa ez a gyógyításban. A beteg le van tojva.”
  • 30. történész 2010. július 05. 18:04
    „Mikola Úr !
    Legyen szíves jelentse fel a többséget,hiszen nyíltan ezt csinálják nem csak az az egy..
    Bemegy műtét beszédre..jöjjön két hét múlva...majd megint jöjjön két hét múlva...időpontról van szó...majd mikor megértem és odaadom a borítékot AMIT AZONNAL MEGNÉZ !!közli : péntek 8-kor műtöm...”
  • 29. Logaritmus 2010. július 05. 17:46
    „Nyerő helyzeteket olyan szinten buknak be saját hülyeségükből, az ilyen hepciáskodó, nárcisztikus önigazolások miatt, hogy képtelenség komolyan venni a szakmai munkájukat (hiszen a politikának része ez a kommunikációs-érzelmi alapú játék is).

    "akinek nem tetszik a kifüggesztendő nyilatkozat, az Gyurcsány szekerét tolja"
    közel van már amikor a fidesz is kimondja, hogy "el lehet innen menni..."
    és onnantól aztán mondhatnak amit akarnak.
    túl nagyra fokozták az elvárásokat, túlígértek, ezt pedig nem lehet tartani (különösen egy ilyen economy crash-es környezetben)”
  • 28. achilleus 2010. július 05. 17:16
    „26. hozzászólás tintasbarns 2010.07.05. 16:21
    "mert a nép tűr de ha egyszer meg sokkalja akkor az a szavazatával jelezni fogja, hogy elég ennyi és ne tovább (...) elvtársak kis Sztálinisták kis Hitlerek."

    Pontosan ez történt tintabarnsúr, csak éppen az MSZP-vel. És így VOLT jól.”
  • 27. h375317 2010. július 05. 16:50
    „26. tintasbarns 2010.07.05. 16:21

    És aztán jön majd egy másik párt, aki ugyanezt fogja csinálni!”
  • 26. tintasbarns 2010. július 05. 16:21
    „Rákosi korszaknál is rosszabb amit Orbán dilettáns emberei csinálnak fel jelentgetnek besúgnak másképp gondolkodókat kiragasztatunk plakátokat hivatkozva a népre és ezt mind a nép nevében . Én már azon se csodálkozom miért is volt 8 évig ellenzékben a FIDESZ azért uraim mert nem tanult semmit csak az arroganciát.
    Négy év múlva ugyan úgy a süllyesztőbe kerül mint a komcsik mert a nép tűr de ha egyszer meg sokkalja akkor az a szavazatával jelezni fogja, hogy elég ennyi és ne tovább FIDESZ elvtársak kis Sztálinisták kis Hitlerek.”
  • 25. billan 2010. július 05. 15:48
    „Biztos Mikola megtudta valahonnan, hogy ez a doki szoci szavazó...
    Más oka nem lehet, mert ezzel az indokkal az orvostársadalom legnagyobb részét szintén fel lehetne jelenteni...”
  • 24. Logaritmus 2010. július 05. 15:36
    „22. hozzászólás szunyi: szerintem az egy járható út lenne. Mindig legyen ott egy orvos, de ha te ragaszkodsz XY-hoz, és amikor megindul a szülés éppen nem ő van "szolgálatban", akkor miért ne mondhatná, hogy ennek pl. 40.000 Ft az ára? Adjon róla számlát, te pedig ne izgulj, hogy sokat v. keveset adtál. Szerintem ez belefér az állami egészségügybe.”
  • 23. achilleus 2010. július 05. 15:27
    „18. hozzászólás Lutetia 2010.07.05. 13:37
    haha, a második fele különösen tetszett ;-)))”
  • 22. szunyi 2010. július 05. 14:59
    „Én úgy emlékszem, hogy egy Mo.-i klinikán bevezették, hogy ha a saját orvosodnál szeretnél szülni (akit be kell rángatni 1 vagy 8 óra a vajúdás, most ment haza vagy ér be ügyeletre, akkor perkálj ennyit az orvosbak, ennyit a kórháznak, amúgy meg szüljél annál aki éppen ráér).
    Lelkiismeretes nőgyógyász 8-10 hónapra tervezzi a szüléseket és abban az intervallumba nem vesz fel új pácienst.”
  • 21. h375317 2010. július 05. 14:57
    „20. 3évesférfi 2010.07.05. 14:42
    Alapvetően azt sem értem minek fiztem a TB-t, ha egyéb csúszópénzeket is kell adnom? Vagy megdöglök!
    Inkább úgy fogalmaznám át az előző h.sz-mat, hogy egy szülés idejét és időtartamát nem lehet megjósolni. Igen kötelessége és felesküdött! De ha éjjel 2kor kirángatod az ágyból és tényleg berohan, hogy téged ellásson és levezesse a szülésed, akkor azt gondolom, mindenki odaadná neki a pénzt!”
  • 20. 3évesférfi 2010. július 05. 14:42
    „19: Szerintem pedig ez is elfogadhatatlan. Az elvről van szó. Kapnak fizetést, felesküdtek. Nyugaton ez az eljárás abszolút ismeretlen. Persze lehet jönni azzal, hogy ott mennyit keresnek. Igen, a beteg is kevesebbet keres.”
  • 19. h375317 2010. július 05. 14:29
    „Én azt gondolom nem lenne ezzel semmi baj, ha tudod, hogy kifizetted és számíthatsz rá, hogy ha baj van akkor az orvosod ott lesz és segít! Úgy max. 50-60 ezer forintig elfogadhatónak is tartanám. Ami efölött megy az kész horror! Nem is beszéve a kórházi ellátásról!”
  • 18. Lutetia 2010. július 05. 13:37
    „16. A megoldás első lépése az lehetne, hogy az orvosszakma vezetőinek nyilatkozniuk kelljen arról, hogy mi az álláspontjuk ezzel a gyakorlattal kapcsolatban. Tegye meg ezt például az SZTE Klinikai Centrumának vezetője. Ja, hogy ő is nőgyógyász? Annál jobb!
    Ezután meg kellene szövegezni egy nyilatkozatot arról, hogy az orvostársadalom mélységesen elítéli az ehhez hasonló eseteket, és kiveti magából azokat a kollégákat, akik ilyet tesznek. És ezt a nyilatkozatot persze ki kellene függeszteni minden egészségügyi intézmény falára, jól látható helyre, 50x70 cm-es méretben, szép, nemzeti színű szegéllyel.”
37 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem volt törvénysértés a mozgókép közalapítványnál

Törvénysértést nem, túlköltekezést azonban megállapított a Magyar Mozgókép Közalapítványnál (MMK) a… Tovább olvasom