Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 2°C Még több cikk.

Mikor Szigetté lesz az egész világ

Szivárgó sör, pikáns üzenet, ugyanakkor türelem és nyugalom – ezek voltak az első Sziget-benyomások. Ellátogattunk a JATE-klub pultjához, ahol francia és hollókői törzsvendégekről beszélgettünk. Lovasi András azt mondta: a Kispál sosem tudott annyira divatba jönni, hogy kimenjen a divatból.
A közönség az ír Therapy? együttes koncertjén – a 14. Sziget Fesztiválon. Fotó: MTI/Kollányi Péter
A sör. Ez volt az első, ami kisebb problémát okozott az egyik szigetlakónak. Még a pénztárhoz való sorban álláshoz vette, de valahogy elejtette, és a fémdoboz felhasadt, a komlólé pedig vékony sugárban spriccelt a világba. A második gond – de ez már nem csak az övé – a sor hossza. Aki nem vett előre jegyet, kénytelen volt másfél, két órán át is araszolni a Hajógyári sziget felé a fesztivál első délutánján. Igazán dühösnek vagy csalódottnak mégsem látszott senki.

– Imádom ezt a helyet! Legutóbb Svájcban jártam egy hasonló rendezvényen, ott mindenki őrjöngött. Itt viszont nyugodtak az emberek. Ez tetszik – lelkendezett egy angol lány. Akadt olyan is, aki üzletnek tekintette a várakozást, és jéghideg dobozos sört árult az ácsorgóknak háromszáz forintért. Drágának tűnt, de kiderült, csupán nézőpont kérdése. Bent 350 forintot kértek érte.
– Illegálban nyomod? – kérdezték a sörárust, de kiderült: mindenféle papírokkal rendelkezik. Papírokat – könyvet, újságot, góranga matricát – az a krisnás lány is mutatott, aki adományokat gyűjtött. Azt magyarázta, egy és egymillió forint között bármilyen összeg megteszi, és az sem baj, ha euróban adjuk.

A nagyszínpad programja
ma és holnap

A nagyszínpad programja szombaton – 16.00: Sons and Daughters, 17.30: dEUS, 19.15: Heaven Street Seven, 21:00 Radiohead. Vasárnap – 16.30: Gentleman and the Far East Band, 18.00: Meshell Ndegéocello, 19.45: Tankcsapda, 21.30: The Rasmus. Szombaton 15 órától a Port.hu Talentum színpadon a szegedi Friday's Dust lép fel.

Pénz kell!


A Szigeten több vámszedővel nem találkoztunk, csupán egy nyitott gitártok mellett zenélő, táncoló csoporttal. A táblájukon angolul ez állt: „Szükségünk van pénzre, hogy berúgjunk."

Rekordokat dönt a Sziget – már ami az árakat, a látogatottságot illeti. Az induláskor, 1993-ban 26 millió, idén már 2.25 milliárd forint költségvetésből gazdálkodhatnak a szervezők. Nőtt a színvonal is. De nemcsak a programoké, vagy a szigetes szolgáltatásoké, hanem a „jegyárszínvonal" is az egekbe szökött. Míg 1993-ban az elővételes hetijegy 1800, addig idén 24 ezer forintba került. A napijegy 14 éve 300, ma 6000 forint. De a látogatók száma is megugrott: 43 ezerről stratolt, tavaly 385 ezerig jutott. Idén pedig 25 ezer ottalvós és 15 ezer hazamenős jegy talált gazdára, miközben napi 25 ezer „egyszerhasználatos jegy" fogy. A külföldiek aránya pedig a nulláról 50-60 százalékig kúszott.

JATE Klub a Szigeten. Fotó: Gonda Zsuzsa
Szegedi pult


Az angol szinte a fesztivál hivatalos nyelve lett, a legtöbb vendég ugyanis idén francia, német, olasz, spanyol, brit. Köztük nehéz volt ismerősökre lelni, ezért biztosra mentünk: megkerestük a JATE-klub pultját. A szegedi szórakozóhely 13 alkalmazottja dolgozik egy hétig a Szigeten.

– Jönnek az otthoni törzsvendégek, és sok az itteni visszatérő látogató – mesélte Kiss Attila üzletvezető. Egy hollókői fiú például minden napját a klub pultjánál kezdi, és naponta ugyanazokat a zenéket – Tankcsapda, Motörhead – kéri. Idén végre be is mutatkoztak egymásnak Attilával, akinek a vendég elmesélte: enni nem szokott a Szigeten, csak inni. A heti keret 120 ezer forint. Egy korábbi évben a franciák váltak törzsvendéggé. Mivel náluk így szokás, engedményt kértek a szegediektől. Bár a Szigeten minden vendéglátóhely szabott áron dolgozik, a JATE-sok engedtek kicsit az üveg vodka árából – a különbözetet saját zsebből pótolták. A hálás gallok meg is ittak hatliternyi szeszt, és köszönetképpen a pultosok nevét kiabálták egész este.

A klub pultja a Wan2 színpad mellett áll, ott fél héttől az ukrán Mad Heads XL zenélt. Itt futottunk össze a Yellow Spots zenekarral – ők lettek a Szegedi Ifjúsági Napok tehetségkutatójának második legjobbjai. Mivel az ukrán Ska együttes hangos muzsikájától szóban nem tudtunk, így írásban kommunikáltunk velük. Azt kértük: üzenjenek valamit a szegedieknek, addig is, amíg a SZIN-en találkozhatunk velük. „Az önkielégítés nem bűn" – hangzott az üzenet.

Légy boldog!

A Kivagyok című ingyenes – egyébként helyenként kimondottan humoros – krisnás újságban tanulságos történetet találtunk. A képregény szerint egy vállalkozótól segítséget kér egy adománygyűjtő, de az üzletember durván reagál. „Akkor legalább kiáltsd, hogy Góranga! Ez szerencsét hoz neked mindig!" – javasolja az adománygyűjtő, de a másik abban hisz, hogy a szerencséjét mindenki maga határozza meg. Kiderül, hogy nem, a férfi ugyanis beleesik egy csatornába. Pedig csak annyit kellett volna mondania, hogy Góranga (azaz: Légy boldog)!

Találkozások


A sátorból kifelé jövet figyeltünk fel a kultúrák találkozására. Egy magyar fiú lóbálta sörét egy külföldi felé, s közben mérgesen magyarázott: egészségedre! Hát nem igaz, hogy nem érted meg!
– Cheers – siettünk a segítségére, mire ránk förmedt: ne szóljatok bele, nem angolul beszélünk, hanem franciául!

A Szellemvasút nevű helyszínen más jellegű élmények vártak: Lovasi András (Kispál és a Borz), Müller Péter Sziámi (Sziámi) és Legát Tibor (ex-Kézi Chopin) beszélgetett arról, van-e élet a rock and roll-on túl. A nézőtéren narancssárga kendőben Karafiáth Orsolya figyelte őket. Lovasi szerint a pop és a rock nem áll távol egymástól, Müller ennek az ellenkezőjét gondolja. Azt mondta: „A pop hamis, a rock valódi."
– Ne mi döntsük el, mi az érték! – kérte Lovasi, de Müller kijelentette: a függetlenség biztosan érték, ő pedig mindentől független. A Kispál énekese erre erős önvizsgálatot javasolt. Szó esett még a trendteremtő média hiányáról, és Lovasi András kifejtette azt is: azért nem tűnt még el a Kispál a színről, mert nem tudtak eléggé divatba jönni ahhoz, hogy kimenjenek a divatból.

Ha már trend, érdekes újdonság a Szigeten a kevéssé szégyellős, ámde türelmetlen ifjak részére létrehozott, teljesen szabadtéri piszoár. Megpróbáltunk egyébként a mobilvécék takarítóival is szóba elegyedni, de ők egyáltalán nem akartak beszélgetni. Ez lehet itt az élet árnyékos oldala.


Nevek, szlogenek

Kell egy hét együttlét! – szólt a Diáksziget-szlogen 1993- ban, amikor Gerendai Károly és Müller Péter Sziámi kitalálta a rendezvényt. Egy évvel később a jelmondat maradt, a Sziget még mindig diák, de már az Eurowoodstock „alcím" is elhangzott. '95-ben a fesztivál már csak Sziget, egy évvel később pedig Pepsi Sziget. A régi látogatók persze sosem így, hanem továbbra is Szigetként, illetve „lánykori nevén" – Diákszigetként – emlegették. Az újabb változás 2002-ben történt: megjelent a „reklámarc", a Kistehén. 2003-ban a lábát a fa tetejéről lógató négylábú helyett új szlogen jött: „Hozd el anyádat is!" A markáns reklámok és figurák aztán elmaradtak, idén például a kisfilmben csak magyar hírességek sorolták a fellépők nevét. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Boksz, majd tárgyalás

Ökölvívás

A volt WBO-világbajnoki kihívó Nagy „Csonttörő” János és… Tovább olvasom