Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 13°C Még több cikk.

Milliárdokba fojtott civil szervezetek

Hiába a százszámra meghirdetett pályázat, mire lezárul az ellenőrzés, az alapítványok sora csődbe jut, s bár az elmúlt négy évben összesen 141 milliárd forinttal segítette az állam a civil projektek megvalósulását, a szervezetek úgy vélik, a hazai támogatási program segítség helyett inkább tönkreteszi a civil társadalmat - írta a Népszabadság.
A lap több panaszt idéz a civil szervezetek veszteségeit bemutató papirorszag.wordpress.com honlapról, amelyet a pályázati rendszer áldatlan állapota ellen küzdő nonprofit civil szervezetek indítottak. Az átlátható, kiszámítható feltételeket és megfelelő jogorvoslati lehetőségeket követelő 15 tiltakozó alapítványhoz, egyesülethez azóta több mint 170 csatlakozott. A honlapon a panaszosok többnyire a lassú pályázati döntéseket, a késedelmes folyósításokat és az életszerűtlen, túlzó ellenőrzéseket sérelmezik.

Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója a Népszabadságnak azt mondta, a jelenlegi támogatási rendszer a teljes bizalmatlanságra, a jelentős erőfölény korlátlan érvényesítésére, az egyoldalúságra épül. A pályázati kiírásokat menet közben módosítják, ugyanakkor számon kérnek törvényeket, amelyek a pályázat meghirdetésekor még nem is léteztek, időkorlátok pedig csak a pályázó számára vannak. Az ellenőrzések során a lebonyolító szervezet időnként komoly szakmai, adminisztratív, ügyviteli és egyéb hibákat követ el minden következmény nélkül, a pályázókat ugyanakkor gyakran és szigorúan büntetik apró vagy vélt hibákért, jogorvoslati lehetőségek nélkül.

Olvasóink írták

  • 2. cyt 2010. október 01. 15:13
    „Mindez az elmúlt 4 év alapján volt így. Tudjuk, hogy kik voltak a pénzeszsákok körül. Ez is ugyanúgy NEM működött NORMÁLISAN, mint minden más az országban. Bízom abban, hogy ezen a téren is lesz változás. Csak akkor van/lesz értelme mindennek.”
  • 1. szilléri 2010. október 01. 08:15
    „Szerényen jegyzem meg 14100 Ft/állampolgár.

    Ha az adófizetőket nézem : 38 100 Ft/adózó

    Ha a ,,progresszív" adózókra vetítem : 94 000 Ft/produktív adózó.

    Tehát Én 94 000 Ft-t adók az alapítványoknak.

    Mellesleg érdemes megnézni ,,papirorszag.wordpress.com " a listát !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán: nem stimmel a 2009-es költségvetési hiány

Orbán Viktor szerint nem stimmel a 2009-es költségvetési hiány; a tavalyi büdzsében szereplő 3,9… Tovább olvasom