Délmagyar logó

2016. 09. 28. szerda - Vencel 9°C | 22°C

Milliós károkat okoznak az erdőkben motorozók

Az országban öt-hatszáz nagyvadas terület található, ezek mindegyikében előfordulnak crossmotorosok és quadosok, akik milliós kárt okoznak az érintett erdőgazdaságoknak - nyilatkozta az Országos Magyar Vadászati Védegylet ügyvezető elnöke.
A legtöbb bejelentést az őszi szarvasbőgés és a tavaszi őzbakszezon idején kapják - tette hozzá Pechtol János, aki elmondta: a motorizált erdőjárók legfőbb kártétele, hogy megszokott élőhelyükről elüldözik az állatokat, s így jelentősen rontják a több ezer eurót fizető vendégvadászok esélyeit és így a vadásztató társaságok bevételeit is.

Az a külföldi, akinek egy crossmotoros miatt az orra elől szaladt el a kapitális bika, többé nem jön hozzánk vadászni - mondta példaként Pechtol János.

A puskás turisták tavaly hatmilliárd forint bevételt hoztak az országnak. Ha minden nagyvadas területen csak egymilliós kárral számolunk, több mint félmilliárdos passzívumot kapunk eredményül - említette Jánosy Zoltán, egy vadászutaztatással foglalkozó cég vezetője, aki hozzátette: Ausztriában vagy Németországban szigorúan tilos az erdőkbe ilyen járművekkel behajtani, ezért az ottani megszállottak is hozzánk jönnek furikázni.

Olvasóink írták

  • 10. Cseter János 2008. január 18. 10:00
    „Kedves "naj" olvasótársam! A mai hatalmon lévő bűnüldözés annyira töketlen, hogy nemképes felszámolni semmiféle maffia szervezetet!Szerintem nem csak beszélni kell egy-egy probláma megoldásáról,hanem intézkedni is. Persze ha képesek rá! De, ha csak arra a parancsokra képesek melyeket kapnak akkor miről beszél? Ki akadályozná meg Őket az ön javasoltak felszámolásban?”
  • 9. naj 2008. január 18. 06:38
    „Cseter János ur!egyszerrü a megoldás szoljon orbán kormányvolt belügyminiszterének majd az ö maffiája lerendezi”
  • 8. Túrabakancs 2008. január 17. 22:53
    „Mint a természetben túrázó embert engem is zavarnak az oda nem illő zajok! Az viszont nem igaz hogy a motorosok nagy károkat okoznak a természetben, megfigyeléseim szerint ők
    leginkább az erdei utakat használják, amiket a fakitermelők hatalmas traktorai egyébként is teljesen széttúrnak a sárosabb időszakokban! A kitermelt farakások mellett pedig halomban állnak az ott eldobált műanyag és fém italos dobozok! Ugye ezt is a motorosok dobálták széjjel?! A motoros fűrészek keltette állandó zajról miért nem ír a sajtó? Hár persze, hiszen ez természetes!
    A vadászok pedig az elmaradt haszon miatt kiabálnak, a profit mindenek előtt! Ja igen... Sopronban a lovak állítólag azért ilyedtek meg, mert a közelben éppen vadásztak, és a dörrenéstől bokrosodtak meg, ebből balaset is lett!
    A cigányok komplett erdőket lopnak el, inkább ezzel foglalkozzanak a természetvédők, csak hát ennek megakadályozására vér kellene a pucába. Az meg nincs!
    Tudnék még mesélni ezt-azt.”
  • 7. Nagy Lajos 2008. január 17. 21:02
    „Mint természetvédő bosszant a rendőrség hozzáálása a védett
    területen közlekedő / szántó / crossosokkal szemben.
    -Nem érik utol őket,- olyan egyformák.
    Amennyiben számmal ellátott azonosító mellény lenne rajtuk.
    Fotóval bizonyítható felvételeket lehetne készíteni kártevésükről.
    Ebben az esetben önként keresnék maguknak a kijelőlt területet.
    Ott kiélhetnék egymás és a természet iránti szeretetüket,- mert
    odavalók.”
  • 6. Cseter János 2008. január 17. 20:07
    „Ide nem küldi a Gyurcsány a pajzsosait? Ezeknek nem rakat ki KRESZ táblákat! Az Ő köreit nem zavarja! Sem a fa tolvajok, az orv halászok stb.Igaz a kinevezett hatalom gyakorlóinak sem adott ezek felszámolására parancsot! Annálkül meg nem intézkedhetnek derék rendőreink, mert hátha "darázsfészekbe" nyúlnának.No és, akkor ki falazna nekik?”
  • 5. Vadász 2008. január 17. 19:47
    „Le kell lőni őket! :))”
  • 4. nyugdíjas 2008. január 17. 19:27
    „Egyébként, meg ha nem a vadászok jönnek, mint olvasom, akkor az idelátogató cross-motorosokat és quadosok fizessenek erdőhasználati/környezetvédelmi díjat és nincs ´bevételkiesés´... Hol itt az üzleti szellem...”
  • 3. nyugdíjas 2008. január 17. 19:24
    „Az erdők magántulajdonban vannak már, és ha nem, akkor is van ´tulajdonosa´. A tulajdonos pedig gondoskodjon az erdő (környezet) ilyen irányú védelméről is, ha már megvette, mégha csak ´pénzbefektetés´ vezérelte, hogy erdőtulajdonos legyen.”
  • 2. totagn 2008. január 17. 18:40
    „Teljesen egyetértek, a természetünk fontosabb, mint azok a vadállatok, akik külföldről "vadászni" jönnek ide. Ezt sem engedélyezném.”
  • 1. mirror 2008. január 17. 14:21
    „engem sokkal jobban zavar, hogy tönkreteszik az erdeink növényvilágát a motorjaikkal, zavarják a békés -csendre és kikapcsolódásra vágyó- turistákat. a "mészárosok" meg ne sírjanak, hogy nem 3 méterről kell lepuffantaniuk, az eléjük terelt szerencsétlen állatokat.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sósavat öntött a rendőrökre a nyíregyházi öngyilkos jelölt

Sósav ömlött egy rendőr szemébe és társának ruhájára, mikor egy fenyegetőző öngyilkost mentettek meg… Tovább olvasom