Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Milliós pénzbírság az RTL Klubnak és a TV2-nek

Összesen mintegy kilencmillió forint pénzbírságot szabott ki a két országos kereskedelmi televízióra szerdai ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - közölte Kiricsi Karola, a médiatanács szóvivője sajtótájékoztatón, Budapesten.

Tájékoztatása szerint az RTL Klub három, tavaly sugárzott műsorára összesen mintegy hétmillió forint pénzbírságot róttak ki.

Kiricsi Karola elmondta: a televízió tavaly az egyik műsorában "egy közismert sportoló öltözékén jelentetett meg burkolt reklámnak minősülő információt". Mivel azóta változott a jogszabály, a jövőben kevésbé kell számolni hasonló büntetéssel - tette hozzá. A másik két esetben a kiskorúak védelme alapján szabtak ki bírságot az RTL Klubra.

A TV2 egyik műsorára pedig - szintén burkolt reklám miatt - kétmillió forint bírságot rótt ki a médiatanács.

A testület szóvivője elmondta, hogy összesen 16 esetre vonatkozóan hozott elmarasztaló döntést a médiatanács, ezen belül 5 esetben pénzbírságról, 11 esetben figyelmeztetésről határoztak.

Az országos kereskedelmi televíziók négy műsora mellett az ATV-t is elmarasztalták, e társaságnak 100 ezer forint pénzbírságot kell kifizetnie egy vásárlásra buzdító műsora miatt.

Mivel a Neo FM országos kereskedelmi rádió egyik reggeli műsorában első alkalommal követett el jogsértést, a médiatanács csak figyelmeztetést szabott ki a rádióra. Több kisebb médiaszolgáltatót érintően is a legenyhébb büntetésről döntött a testület, összesen tíz esetben - tette hozzá Kiricsi Karola.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. magyarock1 2011. március 03. 14:29
    „Semmirekellő tv-s banda, szétzavarni őket, a székházaik helyét sóval behinteni.”
  • 22. macs 2011. március 03. 10:53
    „Tényleg nem értem. Kábelen legalább 30-40, sőt sok esetben több is bejön. Rengeteg érdekes műsor van, miért azt nézitek, amiken háborogtok?
    Ezt a logó dolgot nem értem. A szponzorok azért fizetnek a sportolóknak, hogy őket reklámozzák. Ezért van tele a ruhájuk logókkal. A Forma-1 futamot követő riportokban más se látni, mint a vesenyzők ruháján lévő logókat. Azért is bünti lesz?”
  • 21. zoolii 2011. március 03. 08:51
    „Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a hírtv, meg az echotv mikor kap majd, és mennyi büntetést?! Persze ott nincsenek jogsértések...”
  • 20. deszkás 2011. március 03. 06:33
    „LUKSZUSZ! (15hsz) Kényelmetlenül kemény veletek Kálmán Olga? Azt meghiszem nem lehet bevinni az erdőbe.A kormányzópárt alelnökének csúfos bukását Romániában nem hallgatta el? Jusztnak meg a bokájáig se értek föl.”
  • 19. Mogyoró 2011. március 03. 05:35
    „Ha nem néznénk az ilyen gagyi műsorokat, nem lennének, mert ha nincs nézettség, nincs műsor.
    Én tényleg nem nézem.”
  • 18. macskanadrag 2011. március 02. 21:15
    „A vonát is mutatták a tvben én meg attól hányok meg a butaházitól. Akkor pofa alapállásban és elmész olvasni. Ajánlom a fehér csillag című regényt.”
  • 17. reader 2011. március 02. 20:22
    „13. la-za 2011.03.02. 18:26

    Szánalmas ahogy véded azt a szennyműsort, meg még a hasonszőrűeket is!
    Akaratlanul lát az ember ezekből részleteket mert mindenhol ezeket az okádék "műsorokat, embereket" nyomják.”
  • 16. szabozoli22 2011. március 02. 19:40
    „13. Jó hogy tudja mindenki mert akárhova kattintasz a neten is mindenhol ott van hogy az a gyökér kit dugott meg épp vagy mit csinált x nappal ezelőtt, már a csapból is ez folyik.”
  • 15. LukSzusz 2011. március 02. 19:10
    „Saját magukat csak egy kicsikét,oda menekült az összes bukott Szadeszos,kirugott tévés,Juszt ossza JOGI ÉSZT,Kálmán
    olga meg egyenesen polihisztor,azt nem értem hogy nem kérték fel az USA elnöki posztjára,mert őnagysága már kinőtte magyarországot.”
  • 14. dmonlájn 2011. március 02. 18:30
    „2. queenmargareth 2011.03.02. 16:01

    hogy képzeled, hogy megbüntetik a NEO-t és a CLASS rádiókat? hát az a saját pénzkifizető helyük!”
  • 13. la-za 2011. március 02. 18:26
    „Nem kell háborogni. El lehet kapcsolni 1-1 csatornáról és annak sincs semmi akadálya, hogy kikapcsoljátok a készüléket.... Igaza van X_Y-nak: léteznek egyéb formái is a kikapcsolódásnak, szórakozásnak...

    Amúgy nagyon érdekes pont a valóvilággal példálózni: szinte mindenki tagadja, hogy nézi.....és szinte mindenki tudja, hogy ki az a szandika, meg alekosz, meg a többi... :) Ugyanez volt a győzike sóval is: a megkérdezettek 90%-a tagadta, hogy nézi, ettől függetlenül a nézettsége komolyabb foci vb meccsekével vetekedett.... :)”
  • 12. macskanadrag 2011. március 02. 18:21
    „5. minek fizetsz akkor érte? szerinted én viszem haza a káposztát a piacról hogy elmondhassam: mennyire utálom?
    Elkapcsolsz. Nézed a falat vagy olvasol. Ami nem ártana mert a magyar lakosság nyelvi készségei majdnem nulla.
    Most én is anyázhatnék, hogy a digisportot büntessék meg mert utálom a sportot.
    Nem a tv hülye.”
  • 11. macskanadrag 2011. március 02. 18:18
    „"egy közismert sportoló öltözékén jelentetett meg burkolt reklámnak minősülő információt"
    Egy 2*4cm-es puma feliratról van szó a sportoló nadrágján.....”
  • 10. THK 2011. március 02. 18:14
    „5,
    jó reggelt, a TV előfizetési/üzembentartási díjat vagy 10 éve megszüntették...”
  • 9. tótkomlósi 2011. március 02. 18:06
    „5. queenmargareth 2011.03.02. 16:32

    Ne haragudj már, de ezért a két csatornáért pont nem fizetsz egy vasat sem, mert nem fizetős a csatorna!
    Ha pedig fizetsz érte, akkor még kapsz legalább 30 egyéb csatornát és nézheted!”
  • 8. ycan 2011. március 02. 17:43
    „Tényleg nevetséges ez az összeg, mire lemegy egy reklámblokk a főműsor időben már meg is térült kb...”
  • 7. deszkás 2011. március 02. 16:43
    „Magát a tényt hogy miért egyszer vala megtudhatom kedves Kiricsi Karola? Nem pártolva csak úgy. Vagy ez titok?”
  • 6. szabozoli22 2011. március 02. 16:36
    „4. Nem kötelező háborogni, de szerinted ez normális hogy ilyen moslékokat adnak ezek a csatornák? Mind a kettőt levetetném a képernyőről ha lenne hozzá jogosultságom.”
  • 5. queenmargareth 2011. március 02. 16:32
    „4. X_Y 2011.03.02. 16:19 megbocsáss ez azért személyeskedés, tudod fizetek a tv-adásokért, de MEGASZTÁR VALÓVILÁG Xfactor, meg a többi szenny, de látom ezt élvezed. szerintem te vagy az első. Mónika, és Joshi nem hiányzik?”
  • 4. X_Y 2011. március 02. 16:19
    „2. és 3.-nak

    a) távkapcsoló (van rajta kikapcsoló gomb is)
    b) DVD
    c) könyv - tudod, betűk vannak benne...

    Mintha kötelező volna nézni - és háborogni hogy fúúúúj...”
23 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dizájn a Nemzeti Múzeumban

Megelevenedő kávéházi asztal, beszélő szobrok és egy interaktív játék is született a Moholy-Nagy… Tovább olvasom