Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Mindenki elégedett lehet

Kézilabda

A házigazda magyar férfi juniorválogatott teljesítette az előzetes célkitűzést azzal, hogy bejutott a világbajnokság elődöntőjébe, a szervezők pedig büszkék lehetnek eddigi munkájukra.


A vb pénteki szünnapján Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatón Staffan Holmqvist, a nemzetközi szövetség (IHF) első alelnöke kijelentette: nagyra becsüli a rendezők munkáját, a magyarok találkozói telt ház előtt zajlanak, de a többi összecsapásra is sokan látogatnak ki, ráadásul a kisebb településeken már-már „lakodalmi” a hangulat.
Sinka László, a magyar szövetség főtitkára, a szervezőbizottság elnöke elmondta: az eddigi 70 összecsapást 43 ezren tekintették meg a helyszíneken, a házigazda együttes mérkőzéseit élőben közvetítő Sport TV pedig elégedett a nézettségi adatokkal, ami arra utal, televízión is sokan követik az eseményeket.
Hozzátette, voltak már gondok, de ezt mindig sikerült időben megoldani. Példaként hozta fel, hogy Miskolcon fel kellett szedni a pálya borítását, mert alávizesedett, de a helyi szervezők hihetetlen gyors munkával kijavították a hibát.
Természetesen szó esett a magyar csapat eddigi teljesítményéről is. A sérülésektől tizedelt gárda eddig egyszer kapott ki, mégpedig a középdöntőben a szlovénektől, aztán felállt a padlóról, és az élen végzett a csoportjában, így ma 19 órakor Nyíregyházán a dánok ellen lép pályára a fináléba kerülésért.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Angol bajnok és címvédő együtt

Labdarúgás

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Monte-Carlóban elkészítette a… Tovább olvasom