Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Mintegy 350 álláshelyet tártak fel januárban az állásügynökök

Budapest - Közel 350 álláshelyet tártak fel januárban az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) úgynevezett állásügynök projektje keretében – mondta Lőrincz Leó, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) Foglalkoztatási és Szolgáltatásfejlesztési Főosztályának vezetője az MTI-nek.
Az állásügynök projekt a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében valósul meg, tervezett költségvetése 100,4 millió forint. Régiónként két mobil állásügynök dolgozik, legfontosabb feladatuk az üres álláshelyek feltárása, a munkáltatók tájékoztatása a regionális munkaügyi központok által nyújtott munkaerőpiaci szolgáltatásokról, a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról.

A programtól azt várják, hogy az állásügynökök 2010-ben több mint 3.300 üres álláshelyet tárnak majd fel. A projekt célja olyan mobil állásügynökök munkába állítása, akik bekapcsolódva az állami munkaügyi szervezet tevékenységébe megfelelő információval és technikai háttérrel rendelkeznek ahhoz, hogy a munkaerőpiaci igények és lehetőségek összehangolásában aktívan részt vegyenek.

A program ideje alatt az állásügynökök több olyan munkáltatót keresnek meg, akik jelenleg vagy a közeljövőben létszámbővítést, vagy csak munkahelymegőrzést terveznek. Az állásügynökök arra törekednek, hogy minél több munkaadó ismerje meg és céltudatosan használja fel a kapott munkaerőpiaci információkat, és a munkáltatók - a jogszabályok által meghatározott munkaerő-igénybejelentésen túl - javítsák a foglalkoztatást.

A gazdasági válság hátrányos következményeinek enyhítése csak úgy valósulhat meg, ha a munkaerő-kereslet és -kínálat rövid idő alatt, alacsony ráfordítás mellett magas színvonalon nyújtott szolgáltatások segítségével megtalálja egymást. Ehhez bővíteni kell a munkaadók ismereteit az állami foglalkoztatási szolgálat működéséről, szerepéről, szolgáltatásairól - hangsúlyozta a főosztályvezető.

Lőrincz Leó elmondta, hogy a januárban feltárt 337 üres álláshelyből 125 szakmunkás, 79 betanított munkás, 53 segédmunkás, 43 ügyintéző, 22 ügyviteli és 15 vezetői munkakör. Ezek az álláshelyek már megjelentek az ÁFSZ rendszerében az álláskeresők számára felajánlható üres álláshelyek között.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiosztották a Környezet Védelméért Díjat

Budapest - Az idén a cégek kategóriájában az Alcufer Kft., a magánszemély kategóriában pedig Galli… Tovább olvasom