Délmagyar logó

2018. 04. 24. kedd - György 13°C | 25°C Még több cikk.

Miről mesél a csók?

Egy csók, főleg, ha az elsőről van szó, a nő számára fontos eszköz annak megállapítására, hogy összeillik-e potenciális partnerével. A „jó csók" segíti meggyőzni, hogy érdemes elmélyíteni vele a kapcsolatot, a kevésbé kielégítő pedig kioltja lelkesedését már a kezdeteknél. A nő hosszú távon is csókkal erősíti az összetartozást párjával, a csókból érzi meg, hogy szereti-e még, vagy mással csalja.
 Az Evolutonary Psychology című brit szaklapban megjelent tanulmány szerint minden nő kap a csóktól olyan romantikus és kémiai jeleket, amelyek révén értékelni tudja „love story-ja" állapotát. Az amerikai Albany egyetem kutatói több ezer teszttel jutottak el ehhez az eredményhez. Míg a férfiak sokkal kevésbé érzékenyek ezen a területen, a nők nagy figyelmet fordítanak a férfiak leheletének szagára, szájuk ízére, fogaik állapotára. Nem fogadnak el szexuális kapcsolatot csókolózás előtt. És míg a férfiak egy hosszan tartó kapcsolatban elvesztik érdeklődésüket a csók iránt, a nők továbbra is szívesen adnak és fogadnak.

Egy újság keresztrejtvényében kérte meg barátnője kezét egy férfi az Egyesült Államokban. A 29 éves hölgy együtt fejtette a szokásos heti rejtvényt barátjával, és először csak merő véletlen egybeesésnek vélte, hogy a megfejtendők között felbukkant a húga és a legjobb barátja neve. Aztán eljutottak a vízszintes 111-hez – elég terjedelmes volt a keresztrejtvény –, és következett a lényeg: a pár keresztnevét szójátszadozva beleszőtték a lánykérés szövegébe a rejtvény készítői. A megfejtés természetesen ez volt: „Hozzám jössz?" Ahogy beírta a nő, párja már előtte is térdelt gyűrűsdobozocskával a kezében és fennhangon megismételte a megfejtés-kér(d)ést.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem baj, ha a jók előretörnek

„Érdekes fejlesztéspolitikai kérdés, hogy hiba-e, ha a jók előretörnek. Azt kell mondanom:… Tovább olvasom