Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Mit ér a gimnázium, ha ''kicsi''?

Sokan ellene vannak a "kisgimiknek", s felteszik a kérdést: vajon tényleg jó-e a gyereknek a korai középiskola?

Divat lett a jól tanuló, tehetséges gyerekeket hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba iratni. Különösen az "erős", jó hírű gimnáziumokban nagy az érdeklődés az ilyen osztályok iránt, nem ritka a 8-10-szeres túljelentkezés sem. Sokan azonban ellene vannak a "kisgimiknek", s felteszik a kérdést: vajon tényleg jó-e a gyereknek, ha 12-13 évesen középiskolás lesz?

Mindenkinek más a jó

Azzal valószínűleg mindenki egyetért, hogy abból kell kiindulni, ami ilyenkor a legfontosabb (vagy legalábbis az kellene, hogy legyen): a gyerekből. Nem szerencsés szembeállítani a hagyományos középiskolát és kisgimnáziumokat, hanem el kell fogadni, hogy más-más típusú gyerekeknek eltérő intézmény az optimális. Ez pedig nem intelligencia, de még csak nem is iskolai eredmények kérdése.

Jobb békén hagyni

Dr. Vekerdy Tamás szerint érdemes megfigyelni, hogy zajlik az oktatás más, sikeresebb iskolarendszerű országokban.
- Példaként a japán iskolarendszert tudnám felhozni, amelyet gyakran ér az a kritika, hogy nagyon kemény és sokat követel. Ez tökéletesen igaz, nem mindegy azonban, milyen életkorban teszi ezt. Japánban ugyanis a tanulás kezdő szakasza - 6-12 éves korban - álomszerűen lassú és nyugalmas. Lehet, hogy később sokat követelnek, ebben a meghatározó korban viszont órákat töltenek azzal a gyerekek, hogy például bodzapuskát farigcsálnak. Később aztán, amikor a szivattyú működését tanulják, visszatérnek erre az élményre, fel tudják használni a tapasztalatot. A sikeres északi, vagy angolszász iskolákban is közös vonás, hogy ebben a korban "békén hagyják" a gyereket, s nem a száraz lexikális tudásra koncentrálnak, hanem a képességfejlesztésre. 

- A kisgimnázium azoknak a gyerekeknek megfelelő iskola, akik nemcsak jó képességűek, de motiváltak, céltudatosak is, és bírják az átlagnál nagyobb terhelést. Ez természetesen egy bizonyos lelki alkatot feltételez, amely tízéves kor körül már látható - mondja Annási Ferenc.  - Sokszor nehéz reálisan ítélni, hiszen minden szülőnek az ő gyereke a legokosabb és legtehetségesebb. Ilyenkor azonban nem szabad elfogultnak lenni; a szülő felelőssége, hogy gondosan mérlegelve eldöntse, mi a legjobb a csemetéjének. Ehhez az kell, hogy ne csak gondoskodjon a gyerekéről, hanem minél több időt töltsön vele, és kövesse annak rezdüléseit, változásait.

Horváth Péter, az "elitnek" tartott győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója is egyetért abban, hogy a kisgimnázium nem való mindenkinek, még a jó képességű gyerekek között sem.
- Azok a kisdiákok, akik hozzánk bekerülnek, nemcsak nagy tudásúak és okosak, de szeretnek és tudnak is tanulni. Ez tudatos választás részünkről, nem véletlen, hogy az eddig elindult tizenegy kisgimnazista osztályban mindössze két iskolaváltás történt. Tény, hogy ha nem lenne ilyen alapos a válogatás, sok gyereket érne kudarcélmény.

A jó bizonyítvány nem garancia

Az ellenzők táborának legfőbb érve, hogy az ilyen, úgynevezett szerkezetváltó iskolák valósággal kizsigerelik a gyerekeket: nem elég, hogy megkövetelik a nemritkán napi 3-4 órás otthoni felkészülést, de az is szinte természetes, hogy a diákok heti több különórára is járnak az iskola mellett. Ez pedig nemhogy használ, de egyenesen árt a  diákoknak.
Ezen a véleményen van dr. Vekerdy Tamás pszichológus is, aki a téma szakértőjeként évek óta tanulmányozza nemcsak a hazai, hanem a külföldi iskolarendszereket is.  
"Széchenyit idézném, aki már százötven évvel ezelőtt megmondta: tizennyolc éves korig nem tudást kellene sulykolni a gyerekbe, hanem a képességeit kellene fejleszteni. Ez annál is inkább igaz, hogy a tapasztalatok azt mutatják, nem az eminensekből lesznek a sikeres felnőttek, jó szakemberek. Nem igaz, hogy a kemény iskolákban jól teljesítő diákok fognak az életben is jól boldogulni, a két dolog ugyanis teljesen más képességeket kíván. 
A diákoknál az a legfontosabb, hogy az iskola megőrizze, kibontakoztassa a gyerekekben meglévő óriási érdeklődést, amely a felmérések szerint nálunk is ugyanúgy megvan, mint más országokban. Viszont az is bizonyított, hogy a magyar iskolarendszer nemhogy nem erősíti ezt, de egyenesen elsorvasztja, kiöli a gyerekekből.

Nemcsak szellemi, lelki nyomás is

A korán gimnáziumba kerülő gyerekeknek sokszor nemcsak a tananyaggal kell megbirkózniuk. A kisgimnáziumba kerülő, sokszor kiemelkedő képességű dák az általános iskolában szinte lubickol; természetessé válik számára, hogy ő a legjobb, ő válaszol először a kérdésekre, és ők oldja meg elsőként a feladatokat. Egy erős gimnáziumba kerülve ez a kivételezett helyzet megváltozik: már nem csak ő nagyon gyors és nagyon okos, hanem a másik harminc osztálytárs is, így komoly versenyhelyzetbe kerül. A magas követelmények miatt természetesen gyakrabban érheti kudarcélmény is, amit sokszor nehéz feldolgozni. Ebben sokat segíthet a biztos, támogató családi háttér, oldhatja a stresszt, a gyerekek ugyanis - különösen a lányok - sokszor nem szülői elvárást teljesítenek, hanem saját magukkal szemben is túl sokat követelnek.

A napi hajtásban sok szülő - és tanár - hajlamos elfeledkezni arról, hogy a gyermeki életnek (jó esetben) az iskola mellett egyéb oldalai is vannak. Hol van már az az idő, amikor a gyerekek iskola után lementek a pályára focizni, vagy színjátszó körben töltötték a délutáni szabadidőt? Ma divatosabb különangolra, zongorára, fakultációra járatni a csemetét, sokszor teljesen függetlenül attól, milyen érdeklődési köre, képességei vannak a nebulónak.
- A legjobb az lenne, ha minden szülő egyensúlyra törekedne, ami a tanulás és a kikapcsolódás arányát illeti - vallja Annási Ferenc. - A gyereket hagyni kell gyereknek lenni, mert ha olyan mértékű a terhelés, amely kizár szinte minden más tevékenységet, a személyiség más faktorai is sérülnek.

Csak az iskolapadban vagyunk jók? 

A nemzetközi, úgynevezett  PISA-felmérés, amely azt vizsgálja, hogy az iskolában tanultakat a diákok hogyan tudják az "életben", a tanterem falain kívül hasznosítani, hazánkban siralmas képet mutat. A vizsgálat, amelyet Magyarországon kétévente végeznek el, a diákok olvasási-szövegértési képességét, matematikai és természettudományos eszköztudását térképezi fel. Kiderült, hogy bár a diákok a tananyagot magas szinten sajátítják el, mindez a hétköznapi életben csak minimálisan alkalmazható, s a lexikális tudás mellett, amely eleve feledésre van ítélve, számos alapvető képesség csak alacsony szinten van meg a diákokban. Ilyen az értő olvasás, a logikus, elemző gondolkodás képessége, vagy a kreativitás.

Felkészületlen tanárok

- A hat- és nyolcosztályos gimnáziumokkal az az egyik legnagyobb baj, hogy maguk a tanárok sincsenek felkészülve rájuk - mondja dr. Vekerdy Tamás. - A tíz-tizenkét éves gyerekek ugyanis - életkori sajátosságaikból fakadóan - teljesen más bánásmódot, módszereket és tananyagot igényelnek, mint mondjuk egy tizenöt éves diák, a legtöbb helyen azonban ugyanazok a tanárok és ugyanúgy tanítják ezeket a gyerekeket, mint az idősebbeket.

Ezzel Annási Ferenc, a Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója is egyetért, azzal a megjegyzéssel, hogy az utóbbi időben komoly előrelépés történt ezen a területen.
- Amikor elindultak Magyarországon az első kisgimnazista osztályok, voltak olyan pedagógusok, akik akkor találkoztak először a 12-13 éves korosztállyal, sokszor maguk a pedagógusok jelezték felénk, hogy ez számukra gondot jelent. Azóta eltelt tíz év, s érzékelhető a pozitív változás. Tény azonban, hogy a mai magyar tanárképzés rendszere még mindig nem képes kezelni ezt a problémát, annak ellenére, hogy ma a kilencedik évfolyamos, azaz 15 éves diákok 30 százaléka hat- vagy  nyolcosztályos gimnáziumban tanul.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeretni bolondulásig (A la folie... pas du tout)

Audrey Tautou – ezúttal Angélique, a hóbortos diáklány – elszántan szerelmes egy 35 éves… Tovább olvasom