Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Mitől reped a fal?

Cikkünkkel az épületszerkezetek egyik gyakori hibájára hívjuk fel a figyelmet, kitérünk a repedések különböző fajtáira. Előfordul, hogy a felület hibája csupán esztétikai természetű, máskor viszont a falon kirajzolódó repedések a mélyben meghúzódó komoly hibára utalnak.

Célunk nem az, hogy a laikusokból építészeti szakértőket képezzünk. Összeállításunkban a tájékoztatás, a megnyugtatás céljából mutatjuk be a repedések néhány tipikus változatát.

Aki házat akar vásárolni, kezdetben nagy ívben kerüli a repedezett házakat. Később tapasztalnia kell, hogy szinte alig talál repedésmentes épületet, akár kimondottan öreg, sok évtizedes, akár viszonylag új, tíz-tizenöt éves ingatlant néz meg tüzetesen. A feltűnően repedezett házakat csak jelentős árengedménnyel lehet eladni, ezért sokan vállalják a külső-belső felújítás költségeit, hátha ezek eladáskor megtérülnek. A repedések azonban legtöbbször a vevőket megelőzve újra megjelennek.

A HOMLOKZAT KÉPE

A repedéseknek számtalan oka lehet. Gyakran nem több szépséghibánál, amelynek a ház állékonyságára nézve semmiféle következménye sincs. Rossz esetben a ház valamely szerkezetének túlterheltségét vagy tönkremenetel előtti állapotát jelzik.
A kívülről (a homlokzaton) látható repedések jelentős része alapozási hibára vagy az épülettel terhelt talaj alkalmatlanságára vezethető vissza (a kettő tulajdonképpen ugyanaz, csak más vonatkozásban). A repedések másik része az épületek különböző fizikai adottságú alkotóelemeinek egymásra hatásából vagy a különböző hatásokkal szembeni eltérő viselkedéséből következik. Elvileg mindenféle épületrepedés elkerülhető lenne megfelelő műszaki eszközök alkalmazása, illetve feltételek teljesítése árán.

ELVBEN ÉS GYAKORLATBAN

Ahol a rendeltetésszerű és biztonságos használat feltétele a repedésmentesség, ott a gyakorlatban is teljesíteni kell ezt (pl. nukleáris és vegyipari létesítmények, duzzasztóművek, különböző medencék, tartályok, tárolók, védőlétesítmények stb.). Amennyiben azonban az egyes épületszerkezetekkel szemben nincsenek rendkívüli követelmények, a repedésmentesség sem általános követelmény. Repedésmentes épületet megvalósítani annyi, mint majdnem, tökéleteset alkotni. Mindez csak a helyszíni adottságok feltárásával, a műszaki feltételek meghatározásával, megfelelő anyagok, alkotóelemek pontos összeépítésével lehetséges. A jó megoldás alapvetően szakértelem függvénye, a szellemi és anyagi ráfordítások az eredményben megtérülnek.

ALAPOZÁSI HIBÁK

Kis hazánkban széles körben érvényesül egy téves értékítélet, miszerint ami természetéből adódóan látható, az fontosabb annál, mint ami tartósan nem látható, mint például a föld felszíne alá kerülő alapozások, szigetelések és közművezetékek. Ez a szemlélet azért is téves, mert a rejtett megoldások hibái csak késön fedezhetők fel, amikor már nagy a baj, ráadásul ezek a hibák csak nehezen és nagy költséggel javíthatók. Ami a múltat illeti, 1937-ig nem volt alapozási szabvány, volt viszont takarékossági hajlam, (esetenként kényszer is) mindezek következtében a régi házaknak (is) általában gyenge pontja az alapozás. Az, hogy mi a gyenge és mi a megfelelő megoldás, mindig viszonyítás kérdése. Az alapozási sík megfelelő mélysége például függ a fagyhatár, valamint a teherhordó képességű talajréteg mélységétől. Az alaptest szélessége függ a teherhordó talajréteg terhelhetőségétől. Az építési terület talajadottságaitól függően célszerűen megválasztható az alapozási mód. A nálunk szinte kizárólagosan elterjedt sávalapozás -- amikor minden teherhordó fal alatt, teljes hosszában sávalap húzódik -- akkor célszerű, amikor a teherhordó talajréteg a terepfelszín közelében van. Vizenyős vagy feltöltéses építési területen, ahol a teherhordó talaj felső síkja a terepszinttől több méterrel lejjebb van, a megfelelő mélységű és szelvényű sávalapozás építése aránytalanul költséges volna, ezért itt lemez-, kút- vagy cölöpalapozás alkalmazása a célszerű.

Ezek után megállapíthatjuk, hogy alapozási hibának tekinthető a helyszíni adottságoknak nem megfelelő alapozási mód, ezzel összefüggésben az alaptestek (sávalapok) nem kellő mélységű, illetve szélességű kialakítása. Lejtős terepen a hibalehetőségek szaporodnak. Az alapok a ház terhét súlyként, vagyis függőleges teherként, vízszintes síkban közvetítik a teherhordó talajra. Emiatt az alapozás mindig vízszintes síkokra bontva, mintegy lépcsőzve követi a lejtős terepfelszínt, meghatározott szerkesztési szabályok szerint kialakítva. Az alapozás lépcsőzetes kialakítása igényes művelet, amihez nincs mindenkinek kedve, érzéke. Előfordult nemrégiben, hogy a kivitelező lépcsőzés helyett nagyvonalúan lejtős alapsíkot készített. Ez is egy megoldás, de ennek következménye, hogy a ház szánkó módjára lecsúszik a lejtőn néhány év alatt, vagy egy nagyobb felhőszakadás után.

LASSÚ ALAKVÁLTOZÁS

Új épületek építése esetén mind a függőleges terheket viselő szerkezetek (falak, pillérek), mind pedig az épülettel terhelt talaj kisebb-nagyobb mértékben összenyomódnak, ügynevezett lassú alakváltozáson esnek át. Ennek a lassú alakváltozásnak (konszolidációnak) az időtartama általában 10-15 év, az építőanyagok, illetve a talaj fizikai tulajdonságaitól függően. Amennyiben a konszolidáció az épület teljes területén, illetve a talaj felületén nem teljesen egyenletes, akkor az egyenetlenségeknél feszültségek lépnek fel, amelyek repedések formájában válnak láthatóvá. Az egyenetlenségek származhatnak az épület kialakításából és a helyszíni talajviszonyokból egyaránt. Amikor az épület egyes részei eltérő magasságúak, következésképp eltérő súlyúak (pl. részleges alápincézés esetén), az épület alatti talaj terhelése is egyenlőtlen, következésképp az összenyomódása is változó mértékű lesz. Lehetséges azonban, hogy az épület egészén belül a tehereloszlás egyenletes, viszont a ház alatt változó a talaj rétegződése, összenyomódása. A következmény az előző esettel megegyezően eltérő mértékű süllyedés, ebből eredően repedés. A mérnöki tudomány és praxis ezekre a kockázatokra és veszélyekre már régóta minden ellenszert ismer, igény esetén sikerrel alkalmaz is. Itt van például a talajmechanika, amelynek eszközeivel pontosan megismerhetőek a talajadottságok, ezek ismeretében pedig megtervezhető az alapozás. Régebben a szerény igényekre, helyben fellelhető anyagokra épített házikóknál még nem volt jelentősége a tervezésnek. A mai igényeknek megfelelő, jelentős költségekkel, bonyolult alkotóelemekből épülő házaknál viszont már természetes (kellene, hogy legyen) az építész mellett a szakági tervezők (talajmechanikus, statikus, épületgépész) közreműködése.
Szerencsére épületeink döntő többsége kisebb-nagyobb minőségi vagy szépséghiba mellett is megfelel rendeltetésének és az állékonyság követelményének.

VESZÉLYFORRÁSOK

Vannak azonban az alapozást fenyegető olyan külső veszélyek, amelyekre figyelni kell, illetve amelyeket meg lehet (és meg kell) előzni. Ezek közül a legalattomosabb az alámosás. A szennyvízcsatorna törése csak lassan áztatja át a teherhordó talajt, de ennek teherbírása így is csökken, ami az épület süllyedéséhez vezet. A nyomás alatt lévő vízvezeték törése ennél veszélyesebb, mert a vízsugár rövid idő alatt hatalmas üreget képes kimosni a ház alatt, ami közvetlen omlásveszéllyel is járhat. A csatorna hibáját segédeszköz nélkül nehéz észlelni, a vízcsőtörést viszont jelzi a nyomáscsökkenés, valamint a bekötésnél lévő (külső) vízóra. Megfelelően meg kell oldani a csapadékvíz felszíni elvezetését vagy elszivárogtatását, hogy az felhőszakadáskor se fejthessen ki a csőtöréssel azonos hatást. Lejtős terepen, az esetleges felszín alatti vizek elleni védekezésül, szivárgó rendszerrel kell az épületet övezni. Mivel a mai házak, tartós szerkezeti kialakításuk folytán legalább 50-100 évig használhatóak, nem mérvadóak az építés helyszínének természeti viszonyaira vonatkozó 10-15 éves tapasztalatok. A vizek elleni védelem megfelelő kiépítése sosem felesleges dolog.

EGYÉB REPEDÉSEK

Ha már a bevezetőben utaltunk rá, vázlatosan ismertetjük azokat a jellegzetes repedéseket, amelyek függetlenek az alapozástól, s amelyek semmiféle közvetlen veszéllyel nem járnak. Az egyik ilyen repedéstípus a hőtágulási repedés, amely különösen lapostetős házakon látható. Ez a repedés abból adódik, hogy a gyenge hőszigetelésű vasbeton födém és ennek hőszigetelés nélküli vasbeton koszorúja a tartós melegben jobban kitágul, mint az alatta lévő tégla falszerkezet. Magastetős házaknál ritkábban fordul elő, mert a tető a födémet, az ereszkinyúlás pedig a koszorút árnyékolja, csökkentve a hőtágulást. A másik ártalmatlan repedéstípus az épületek mennyezetén, előregyártott vasbeton gerendás, béléstestes födémeknél jelenik meg, a gerendák mentén, az elemek illeszkedésének vonalában. Ez alapvetően a gerendák rugalmasságából, a terhelés változását szüntelenül követő alakváltozásból ered. Nem javít ezen a helyzeten, hogy a sima betonfelülethez rosszul tapad a vakolat. A homlokzaton látható repedések egy része csak felületi jellegű. Gyakori a hőtágulás okozta repedés a műkő burkolatú homlokzati felületeken. A különböző vakolatok repedései a gyors kötéssel, száradással összefüggő zsugorodásból erednek.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hangokkal és fényekkel írt öröm

Együtt a zene, a tánc, a fotó és a képzőművészet, valamint a tudomány. Szombaton a győri Művészetek… Tovább olvasom