Délmagyar logó

2018. 01. 21. vasárnap - Ágnes -3°C | 4°C Még több cikk.

Monstre francia kampány síelőknek

A francia idegenforgalom irányítói 800 ezer eurós reklámkampányt indítottak, hogy sípályáikra vonzzák a turistákkal. A francia turizmus minden idők legrosszabb bevételét hozta idén – adta hírül az Euro.hu.

A síelésre csábító reklámspotokat leggyakrabban a kábeltelevízión közvetített Eurosport-adásokban lehet majd látni. A kampány a belga, a brit, a német és a holland fiatalokat, a 20 és 39 év közötti turistákat célozza meg, akik a síelők 59 százalékát adják, ezen belül is elsősorban a nőket, mert felmérések szerint általában ők választják ki az üdülési helyet.

A tavalyi szezonban 7,6 millióan síeltek Franciaországban, közülük 1,8 millióan voltak külföldiek. A síturisták nagy része Nyugat-Európából jött, de Kelet-Közép-Európából és Oroszországból is sokan érkeztek.

A francia turisztikai ipar aktivitását mutatja, hogy idén ez már a második jelentős médiakampány, amit a 2001. szeptember 11. óta kibontakozott iparági recesszió következményeinek csökkentésére szerveznek. Nyár végén az elmaradt amerikai turisták szimpátiáját próbálták visszaszerezni a „Szeressünk egymásba újra" szlogen segítségével, miután a Párizst hagyományosan kedvelő amerikai sznobok a nagypolitika (az Irak ügyében tanúsított francia álláspont) miatt megorroltak régi szerelmükre. A németek már korábban kiábrándultak a francia fővárosból, s a gyakori franciaországi sztrájkok sem segítették a turizmus talpra állását.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több ezer kisbolt bezárhat?

Több ezer kis üzlet bezárásához vezethet az október 31-én életbe lépett új élelmiszer-rendelet,… Tovább olvasom