Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 17°C Még több cikk.

Móri per: Hajdú 15 év fegyházbüntetést kapott

A móri bűncselekménnyel korábban összefüggésbe hozott Hajdú László az utolsó szó jogán azt kérte csütörtökön a Fővárosi Ítélőtáblától, hogy a rablások miatt indított büntetőperében a büntetésének kiszabásakor nyomatékosan vegyék figyelembe az enyhítő körülményeket.
Jogerősen 15 év fegyházbüntetésre ítélte csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla a móri bankrablással korábban összefüggésbe hozott Hajdú Lászlót megismételt büntetőperében; a férfit kizárta a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

A bíróság indoklásában utalt arra, hogy korábban az ítélőtábla új eljárást írt elő azzal, hogy minden körülményt vizsgáljon meg az elsőfokú bíróság a móri vádpontot illetően.

A táblabíróság mintegy másfél órás indoklásában kifejtette: a móri ügyben Hajdú Lászlóval szemben változott a legtöbbet a vád, eleinte bűnsegédi magatartással vádolták a bűncselekményekhez használt fegyverek beszerzése miatt. A megismételt eljárásban már társtettesként elkövetett emberöléssel vádolták. Rámutatott azonban a táblabíróság, hogy Hajdút soha, még csak nem jogerősen sem ítélték el a bankrablással összefüggésben.

Korábban írtuk

A tárgyaláson a vádlott - akit kéz- és lábbilincsben vezettek elő - azt mondta: a bíróság értékelje a jelentős időmúlást és azt, hogy ez rajta kívül álló okból következett be. Kérte, hogy vegyék figyelembe a rablások ügyében tett beismerő vallomását, továbbá azt, hogy a megváltozott büntetőjogszabályok miatt ki kell zárni a feltételes szabadlábra bocsátás kedvezményéből. (Az úgynevezett három csapás törvény, vagyis a többszörös visszaesőként elkövetett bűncselekmények miatt egykori vádlott-társa, Kaiser Ede ügyében is kizárta a bíróság a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségét, így várhatóan Hajdú László jogerős ítélete is ezt rögzíti majd.)

Hajdú László ügyében várhatóan a déli órákban hirdet jogerős ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla. Hajdú Lászlót - aki a közelmúltban Kovácsra változtatta nevét - korábban a nyolc halálos áldozattal járó 2002-es móri bankrablás egyik elkövetőjeként tartották számon, a Fővárosi Bíróság azonban emiatt első fokon 2004-ben nem mondta ki a bűnösségét; más - főleg Kaiser Edével együtt elkövetett - rablások miatt ítélte 15 évre.

Ezt a döntést 2005-ben a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte azzal, hogy a megismételt eljárásban újra kell vizsgálni a Mórral kapcsolatos terhelő bizonyítékokat. Időközben azonban alapvető fordulatot vett az ügy, mert előkerültek a valódi elkövetők: Weiszdorn Róbert és Nagy László, utóbbi a büntetés-végrehajtási intézetben öngyilkos lett.

A megismételt eljárásban Hajdú Lászlót 17 év szabadságvesztéssel sújtották rablások miatt, a móri bankrablással azonban már nem vádolják. Hajdú korábbi vádlott-társát, Kaiser Edét kedden tizenhat év szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla rablások és más bűncselekmények miatt, ezzel lezárult a perújítási eljárása, s így jogerőssé vált, hogy nem ő az egyik móri elkövető.

A móri bankrablás miatt tavaly decemberben a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte Weiszdorn Róbertet; a férfi 40 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra. A perben korábban az ügyész súlyosbításért fellebbezett, a védő elsődlegesen új eljárást, másodlagosan enyhítést kért.

Olvasóink írták

  • 4. zeuszka 2011. január 20. 18:15
    „Ebben az az elszomorító, hogy ha a halálbüntetést meghagyták volna már régen felakasztották volna azért amit nem is tett meg.
    A bírót aki tárgyalta az elzavarnámúgy, hogy a lába ne érje a földet.
    Ezek szerint 2 év az emberélet mert csak ennyivel enyhítették az alőző éveket.”
  • 3. bertife 2011. január 20. 13:22
    „zero:

    Ez akkor van ha a 3.-ik bűncselekményt a törvény hatálybalépése után követték el!!

    Ez a mostani ügye pedig már vagy 7 éves!!!
    Ezt az ügyet még az akkori törvények szerint kell elbírálni -hacsak a mostani nem lenne kedvezőbb!!”
  • 2. zero 2011. január 20. 12:35
    „Három csapás Vélemények szerint ez szelídebb, de mégis elég kemény változata a "három csapásként" elhíresült, a Fidesz által szorgalmazott javaslatnak, amely bírói mérlegeléstől függetlenül a harmadik esetben kötelezővé tenné az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását.

    Tovább: http://www.jogiforum.hu/hirek/21062#ixzz1BZe5hWfV
    Akkor ez mikor van?”
  • 1. deszkás 2011. január 20. 11:10
    „Jó dolog ez az időtmúlás az enyhitésre,gratulálok a kitalálójának aki ha jól emlékszem biró volt.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszahívhatja az MDF Bokros Lajost

Az MDF februári tisztújító közgyűlése dönt arról, visszahívják-e Bokros Lajost, az Európai Parlament… Tovább olvasom