Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 14°C | 29°C Még több cikk.

Móricz István

A nagy hagyományokkal rendelkező teremlabdarúgó-torna, a Kék Mókus-kupa döntőjét december 29-én az újszegedi sportcsarnokban vívják. A finálé különleges csemegéje lesz a Szeged öregfiúk parkettára lépése a Médiaválogatott ellen.
A napokban, december 5-én volt 50 éves a Sárospatakon született Móricz István (képünkön). A futballdrukkerek és a barátok által csak „Zsigának" becézett egykori technikás középpályás későn, 16 évesen kezdett el Miskolcon futballozni.

– Középiskolásként fedeztek fel, a suli befejezése után másfél évig a III. ker. TTVE NB III-as csapatában rúgtam a labdát – emlékezett Zsiga. – Nem lehettem ügyetlen, mert 20 évesen már a Diósgyőr NB I-es gárdájában találtam magam. Remek együttese volt akkoriban a DVTK-nak, elég ha csak Veréb Gyuri, Salamon Józsi vagy Kutasi Laci nevét említem.

Tulajdonképpen büszke lehetek, hogy fiatal suhancként 11-szer szerepelhettem ebben a nagyszerű társulatban. A katonaságot Miskolcon a H. Papp József SE NB II-es csapatában tudtam le. A leszerelést követően az Egerrel megnyertük a másodosztályú bajnokságot, majd megint váltottam.

Szegedre került, az élvonalba akkor (1983) feljutott Szeol AK-ba. Nem döntött rosszul, amikor elfogadta a kék-fehér-feketék invitálását, ugyanis a Kaszás Gábor-féle csapat a 9. helyen zárt az NB I-ben. Az utóbbi négy évtized legjobb szegedi eredménye volt ez.

– A második fordulóban a Csepel elleni meccsen mutatkoztam be egyrészt a csapatban, másrészt a szegedi közönségnek. Eleinte úgy tűnt, hogy a debütálás sikertelen lesz, a rivális elhúzott 2–0-ra, de a vége jól sikerült, 2–2-re végeztünk, megmentve ezzel az egyik pontot. A közönség díjazta a lelkesedésünket, tapsviharban vonultunk az öltözőbe.

A következő év már nem volt feledhetetlen, a Szeol AK kiesett az élvonalból, és Móricz is rengeteget bajlódott gerincsérüléssel.

– Az egyik csigolyám el volt csúszva, a sorozatos fájdalmak miatt 30 évesen, 1985 nyarán befejeztem az aktív játékot. Miután csavarok kerültek a gerincembe, a megyeegyes Makóba igazoltam; a futballnak végső búcsút négy évvel ezelőtt a megyekettes Csólyospálos gárdájában intettem.

Az NB I-ben közel 60 mérkőzésen három gólt szerzett, a másodosztályban pedig legalább 300 meccsen irányította középpályásként csapatát.

– Azt mondják, a tehetségem, a játéktudásom alapján többre vihettem volna a futballban. Valószínűleg igazuk van, tényleg kicsit lazábbra vettem a „figurát". Utólag már kicsit bánom, de a bőrömből nem tudtam, és nem is akartam kibújni.

A Medikémia Rt.-nél szállítási vállalkozóként dolgozó Zsiga hetente kétszer teniszezik, mellette a SZAK öregfiúk kispályás focicsapatában tartja karban testét.

– Remélem, nem okozunk majd csalódást a nézőknek, győzni szeretnénk december 29-én a Médiaválogatott ellen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sör-pálinka-pezsgő az ünnepekre

Megnéztük, hol mennyiért lehet az ünnepekre sörhöz, pálinkához és pezsgőhöz jutni. Tovább olvasom