Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Most már tényleg jön a tél

Viszonylag enyhe idővel és sok esővel kezdődik a hét, de egyre hidegebb lesz és péntektől már az ország jelentős részén havazás várható.
Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de vasárnap estig csak az ország nyugati felén lehet elszórtan kisebb eső - írja előrejelzésében a meteorológiai szolgálat. Éjszaka nyugaton, napközben eleinte a középső, majd a keleti tájakon is sokfelé várható eső, zápor, a középső országrészben és az Északi-középhegységben helyenként jelentős mennyiségű csapadék hullhat.

Estére nyugaton, délnyugaton megszűnik a csapadék. Többfelé párás lesz a levegő, éjszaka főként északkeleten képződhet köd. A délkeleti, keleti szél estig néhol, éjszakától többfelé megélénkül, helyenként megerősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5, 10 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn többnyire 7, 12 fok között várható, de a keleti határ mentén melegebb is lehet.

A hosszabb távú előrejelzés szerint fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, és mindenütt számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokra. Helyenként fordul elő zápor, a hegyekben hózápor. pénteken délnyugat felől beborul az ég, nyugaton és a középső tájakon többfelé várható havazás, keleten inkább havas eső, eső valószínű.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet az időszak elején 2, 8, a végén -1, -6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kezdetben 7, 12, az időszak legvégén már csak 0, +6 fok között valószínű.

Olvasóink írták

  • 12. Ferrer 2010. november 22. 23:11
    „Hülyeség..”
  • 11. Írástudatlan 2010. november 22. 20:08
    „Szilágyi_Zsólt
    A -0.fok az -0.fok nem elírás. Van +0. és -0.fok is.Nem is tudtad?”
  • 10. Titanilla 2010. november 22. 18:47
    „Abból is látszik hogy jön a hideg, kellemesen hűvösek a fűtéscsövek, nem úgy mint a 21 fokos melegben, akkor finom melegek voltak! Üdv. a hőszolgáltatónak!”
  • 9. bélás 2010. november 22. 14:49
    „de akk mostmár tényleg jöjjön :D”
  • 8. Pres 2010. november 22. 14:06
    „7- Baloldali határérték.”
  • 7. Szilágyi_Zsolt 2010. november 22. 12:43
    „6. hozzászólás Írástudatlan 2010.11.22. 12:27

    Milyen az a -0 fok?”
  • 6. Írástudatlan 2010. november 22. 12:27
    „Én attól tartok hogy itt nálunk délkeleten nem lessz hideg és csak jó kiadós eső fog esni.Egyépként a +6.fok az nem is hideg.Inkább koratavaszi hőmérséklet.Akkor van tél ha legalább -0.fok van a hó esik és nem pedig az eső.”
  • 5. ferdzso 2010. november 22. 12:25
    „Igenis, a télnek is megvan a maga szépsége!...(-mondtam nyáron, egy 36°-os "rekkenő" alkonyon...)”
  • 4. Én2 2010. november 22. 12:11
    „Én nem várom nekem jó let volna olyan kellemes tél mint novemberbe volt.”
  • 3. gumikacsa111 2010. november 22. 10:38
    „. antikos 2010.11.22. 10:14

    Szerintem a DÉGÁZ nálad is jobban várja!!!”
  • 2. antikos 2010. november 22. 10:14
    „Alig várom...”
  • 1. gedeon 2010. november 22. 05:44
    „Jön a tél, ez várható volt. Remélem a DM-et ez azért nem lepte meg nagyon. Elvégre maholnap december lesz.

    Mikor van abszolút hideg?
    - Amikor a jegesmedve még szívatóval sem indul.
    - Amikor a családfát is eltüzelik.
    - Amikor a sertésbőrkesztyű libabőrös lesz.
    - Amikor az embernek ajkára fagy a mosoly.
    - Amikor a műfogsor vacog a pohárban.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Részegen vezette a forgalomból kivont Trabantot

Büntető- és szabálysértési eljárást is indítottak a rendőrök egy trabantossal szemben, akit pénteken… Tovább olvasom