Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Moszkvában és Londonban a legdrágább az élet Európában

Az orosz és a brit fővárosban a legdrágább az élet a külföldiek számára - állítja egy svájci felmérés. Európa egyébként is a legdrágább régiónak számít, az első tízben hat település található kontinensünkről. A legolcsóbb európai város a bolgár Szófia.
Immár második éve Moszkva számít a legdrágább európai városnak, legalábbis a svájci Mercer tanácsadó cég felmérése szerint. Az orosz fővárost a hagyományosan drága London követi, amely egy év alatt három helyet ugrott előre.

Az első tízben még négy európai város található, Koppenhága, Genf, Zürich és Osló mellé csak japán települések és Hong Kong fért be.

Az elsősorban a külföldiek szemszögéből készített felmérés alapján Európa a világ legdrágább régiója, hiszen a TOP 50-ben harminc európai város szerepel, közülük Milánó a 11., Szentpétervár a 12., Párizs a 13., Dublin a 16. és Róma a 18. helyet foglalja el. Érdekesség, hogy az ír Dublin már csak 0,4 százalékkal olcsóbb, mint New York és drágább, mint Róma.

Az Európai Unió fővárosának számító Brüsszel - ahol csaknem 80 ezer EU-tisztviselő, újságíró és lobbista él - a 44. helyre futott be, Los Angeles és Abu-Dzabi közé. Aggasztó lehet az ott élőknek, hogy a belga város tavaly még 70. volt.

Európa legolcsóbb nagyvárosa a bolgár Szófia, amely a 108. helyen található.

A felmérést végző svájci cég az európai városok drágaságát az angol font, az orosz rubel és az északi országok fizetőeszközeinek erősödésére vezeti vissza. Hasonló hatása volt a lakhatási árak meredek emelkedésének is - különösen Moszkvában és Londonban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megnevezték a kormányszóvivőket

Tovább olvasom