Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Mozaik

Felkészülési mérkőzés. Balatonfüred–Győri ETO FC 4–7 (1–2). A győriek gólszerzői: Bajzát (5), Vasas, Vincze O.

Teniszverseny. Hatodik alkalommal rendez nosztalgia-teniszpartit a megyei szabadidősport-szövetség. A verseny szeptember 18-án reggel kilenc órakor kezdődik a győri Kálóczy téri teniszpályán. Nevezni a helyszínen lehet 7.30 és 8.45 óra között. A versenyszámokat két csoportban bonyolítják le. Külön szerepelnek a régi versenyzők és külön a most is aktívan teniszezők. Kategóriák: egyéni női és férfi, valamint vegyes páros. Nevezési díj: felnőtt: 1400 Ft, gyermek: 800 Ft. Érdeklődés és bővebb információ: Győr-Moson-Sopron Megyei Szabadidősport Szövetség, Győr, Batthyány tér 2. Molnár Z. Csabáné (Fügi Edit). Tel.: 96/319-240 vagy 30/9165-175.
Íjászat. A győri Bercsényi DSE íjászai a Bács-Kiskun megyei Jánoshalmán rendezett történelmi országos bajnokságon három bajnoki címet szereztek, ráadásul mindegyikük új országos csúcsot állított be. A gyermek korosztályban Szakács Balázs, a serdülők között Imri Ádám, a szeniorok versenyében pedig Vági Miklós bizonyult a legjobbnak. Ezüstérmet szerzett dr. Albert Erika a női, Jakab János a szeniorversenyben, valamint Jakab Tamás a férfi vendég kategóriában.
Cselgáncs. A közelmúltban a szlovákiai Galántán vendégszerepeltek a Koroncói Tutti Judo Klub utánpótláskorú versenyzői. A nemzetközi viadalon a Horváth Ádám, Polczer Bence, Polczer Milán, Rekecki Roland, Bánfi Tamás, Pusztai Márk, Csigi Laura és Rokob Elizabeth alkotta csapat második lett. A siófoki nemzetközi Balaton-kupán a felnőttek mezőnyében Hetyei Szilárd bronzérmet szerzett. Az ifjúságiak között a dobogó harmadik fokára állhatott fel Polczer Bence, Tímár Adrienn és Csernák Attila. Véland Vivien, Horváth Ervin és Major Csaba bejutott ugyan saját súlycsoportjának a döntőjébe, de nem sikerült aranyérmet szerezniük. A koroncóiak az összesített pontversenyben a harmadik helyen végeztek. A Széchenyi István Egyetem dzsúdóklubjának versenyzője, Pados Mirtill a felnőttek mezőnyében aranyérmet szerzett.
Röplabda. A Győri Röplabda Szövetség nemzetközi első osztályú férfitornát rendezett a Jedlik-iskola tornatermében. Eredmények: Arbesbach–Széchenyi ESE 3:1 (–24, 21, 19, 16). Széchenyi ESE: Angyaláti, Horváth B., Horváth Z., Ónodi, Szamosi Á, Szamosi B. Csere: Bera, Bihari, Takács, Cinger, Szauter. Edző: Oroszi László. Veszprémi RC–Széchenyi ESE 3:0 (23, 23, 21). Arbesbach–Veszprémi RC 3:2 (-22, 21, -21, 15, 15). A torna végeredménye: 1. Arbesbach, 2. Veszprémi RC, 3. Széchenyi ESE.
Játékvezetői tanfolyam. A megyei labdarúgó-szövetség győri és mosonmagyaróvári játékvezetői bizottsága is ingyenes labdarúgó-játékvezetői tanfolyamot indít. A győri szeptember 5-én 16.30 órakor kezdődik a szövetség Batthyány téri székházában. Jelentkezni személyesen, illetve a 30/204-6663-as telefonszámon is lehet. A mosonmagyaróvári tanfolyam várható indulási ideje szeptember 6. Jelentkezni és érdeklődni a 30/973-2400-ás vagy a 30/850-5496-os telefonszámokon lehet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pápai Joci: Vigaszdíj

A megasztáros fiú elsősorban slágeres R'n'B-soul dalokat énekel első nagylemezén.

Tovább olvasom