Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

mozaik

Tenisz. A Győri Teniszcentrum a Magyar Tenisz Szövetséggel és a városi sportigazgatósággal közösen teniszbemutatót rendez ma 9 órától 13 óráig a Pápai út melletti létesítményben. A Mini-Tenisz Nyílt Napra elsősorban 6–10 éves gyerekeket várnak a szervezők, a résztvevők játékos feladatok segítségével ismerkedhetnek meg a tenisz alapjaival. Az esemény sztárvendége az utóbbi évek legsikeresebb magyar játékosa, Mandula Petra lesz.

1440 perc foci. A váratlan sérülések miatt a tervezett 2006 perc helyett „csak” 1440 percig futballoztak a győri Kossuth Lajos-középiskola tanulói. A nem mindennapi megmérettetésen nyolc csapat játékosai léptek pályára és összesen 856 gól esett a mérkőzéseken.
kispályás labdarúgás. A győri általános iskolai tanulók részére rendezett városi diákolimpián az első és a második korcsoportot egyaránt a Szabadhegyi Közoktatási Központ együttese nyerte meg. A harmadik korcsoportban a Jókai-iskola csapata diadalmaskodott. Az első helyezettek bejutottak a megyei döntőbe.
Súlyemelés. A győri Rekard SE versenyzői közül a veterán ob-n dr. Petneházy Attila és Németh Gyöngyi első lett. Az egyetemi és főiskolás bajnokságon Mukics Katalin (Széchenyi) és Csapó Eszter (Apáczai) végzett az élen. A kecskeméti diákolimpián Soóky Gergely (Arany) és Zámbó Kinga (Pálffy) második, Kolonics József (Széchenyi-iskola, Gönyű) harmadik lett.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gerrard: nem

labdarúgás

Rafael Benitez, az FC Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője… Tovább olvasom