Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

MSZP-s elvárások Sajóbábony ügyében

Az MSZP határozott fellépést vár el az államtól és a rendőrségtől a feloszlatott Magyar Gárdával szemben, és azt kéri a kormánytól, hogy már a jövő hónapban legyen önálló rendőrőrs Sajóbábonyban.
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján közölte: azt is elvárják a kormánytól, hogy Miskolcon 2010 elején álljon fel és kapjon önálló helyet a készenléti rendőrszázad.

Hozzáfűzte: ameddig ez nem valósul meg, és amíg szükséges, maradjanak ott a készenléti rendőrségből máshonnan odavezényelt erők, legalább egy századnyi rendőr.

Emlékeztetett arra, hogy az MSZP nyár eleji kongresszusán adott megrendelést a kormánynak a Rend és biztonság programra, amelynek keretében létrejöttek a településőrségek, most e program végrehajtásának felgyorsítását kérik, hogy decemberben már legyen rendőrőrs a borsod megyei Sajóbábonyban.

A politikus szerint ahol a feloszlatott Magyar Gárdára emlékeztető módon, világosan a szervezet újraszervezésére törekedve jelenik meg bárki, ott rendőr "nem maradhat tétlen".

A pártelnök elmondta: azt követelik a magyar politikától, elsősorban az államtól, hogy a gárda ne csak jogilag, hanem valóságosan is tűnjön el Magyarországról.

Utalt arra, hogy kormányrendelet van arról, miszerint szabálysértésnek minősül az is, ha valaki részt vesz egy betiltott szervezett rendezvényén, vagy a betiltott szervezet ruháját viseli.

Lendvai Ildikó úgy fogalmazott: "ha a Magyar Gárda be van tiltva, akkor az ne is legyen. Ez ilyen egyszerű. Erre való a rendőrség, erre való az igazságszolgáltatás".

Hozzáfűzte: ma azt lehet látni, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke "privát kommandósai, privát rohamrendőrei grasszálnak az országban, és ő maga politikai eseményeket tervez ennek a privát rendőrségnek a felhasználásával, és provokálnak ott, ahol csak lehet".

A kormánypárti képviselő szerint a Magyar Gárdát szabadjára engedő Jobbiktól ma a Fidesz fél a legjobban. Lendvai Ildikó azt mondta, a legnagyobb ellenzéki pártnak észbe kell kapnia: ne akkor ígérjen két pofont, ha egyszer valamikor kormányhatalmat szerez, hanem azonnal szakítson meg minden kapcsolatot a Jobbikkal, amely "nyíltan a törvénytelenség pártjára állt".

Véleménye szerint Vona Gábor keddi sajtótájékoztatóján "szimbolikus látványt is öltött a bűn" azzal, hogy magyar állampolgár nem fogott magyar állampolgárral kezet.

"Ezzel a párttal nincs tovább párbeszéd" - hangsúlyozta.

Lendvai Ildikó szerint tévedés ha azt hisszük, hogy a baj oka a világválság, a munkahelyek elvesztése. A szociális feszültségek táptalajt adnak mindenütt a szélsőségeknek - folytatta -, de nem kötelező, hogy a demokrácia, a politika és az állam maga a szélsőséges választ terjedni engedje.

Elmondta: a politika egyik része, ők maguk is túl sokáig úgy gondolták, védeni kell a kirekesztők szólásszabadságát is, és nem vették időben észre, hogy a szólást tettek követték, de Sajóbábony bebizonyította, hogy így nem mehet tovább.

Hozzátette: az a válasz, amit a szélsőjobboldal kínál nem megoldás, hanem a probléma maga, mivel rendet ígérnek, miközben konfliktust szítanak.

Olvasóink írták

  • 6. tintasbarns 2009. november 21. 19:07
    „Pintyőke Lendvai ne mondjon semmit inkább tegye vissza a barátaival az ellopott milliókat. A károgásából lipántos menéseivel elhúzhatna a picsába.”
  • 5. dzsoli 2009. november 19. 10:20
    „Most beszéltem egy miskolci jobbikos barátommal. Aki elmondta,hogy a helyi MSZP-s polgármester ijesztgette a cigányokat hogy jönnek a gárdisták és szétvernek minden romát.Holott erről szó sem volt csak a jobbik tartott lakossági fórumot és mikor 150-200 fekete bőrű összegyűlt az épület előtt,akkor értesítették a rendőrséget,de azt a választ kapták,hogy ezzel nem foglalkoznak.
    Mivel más lehetőség nem volt ezért lehívták a gárdát.
    Vona pedig azért nem fogott kezet a vajdával,mert nem tesznek semmit a cigányokért.
    És előbb bizonyítsanak aztán jöhet a haverkodás!!!”
  • 4. 751510 2009. november 18. 21:22
    „"Ahol a feloszlatott Magyar Gárda jelenik meg, ott rendőrség nem maradhat tétlen"... Ahol viszont ásókkal és kapákkal felfegyverkezett cigány horda jelenik meg, ott a rendőrségnek nyilván semmi dolga.
    Agyhalott Lendvai arról is képes volt megfeledkezni, hogy <moderálva> az ő párttársát verték össze...”
  • 3. Otaku 2009. november 18. 18:51
    „Tehát nem a kapával, kaszával, baltával hordában támadó cigányok, hanem a jobbikosok és szimpatizánsaik itt a fő veszély. Értjük :)

    Ildike ki a franc szavazatára számít, amikor ilyeneket kotkodál? :)”
  • 2. dodó 2009. november 18. 17:14
    „Párttitkár elvtárs levele az kormány gyors helyzetfelismeréséről 2009-11-18 16:57

    Elvtársak!
    Hát most mondjátok meg az őszintét, hát nem megfelelő gyorsasággal, és nem az üstökénél ragadta meg a probléma gyökerét menyétképű DrAskovics miniszterelvtársunk, a legújabb intézkedésével?
    Mer´ miröl is van szó elvtársak?
    Vannak ugye a települések, ahol a lakosság má nem termel a házikertbe, nem gondozza a gyümölcsfákat, nem tart aprójószágot, mer ugyis ellopnak mindent. Aki meg ennek ellenére mégis megpróbál termelni, meg állatot tartani, az meg megérdemli, hogy ellopják tőle, mer minek fárasztja magát ilyen fölösleges dolgokkal, amikor a kormánynak hála főúri körülmények között megélhetne a nyugdíjából!
    Ugye elvtársak?
    És elvtársak amikor a roma elvtársaink már olyan mértékbe lopnak és randallíroznak egy településen, ami má a böszme nép megélhetését is veszélyezteti, és teljesen megszűnik a közbiztonság a roma elvtársaink ,,kulturális hagyományainak" ápolása folytán, és az emberek már teljes elkeseredésükbe a megoldást igérő politikai párthoz fordulnak segítségért, akkor az a böszme nép nép mit vár el egy talpraesett emberszerető, humánus, igazságos rendészeti minisztertől?
    Igen elvtársak! Azt várja el, amit a menyétképű DrAskovics elvtárunk tett, vagyis azt, hogy azonnal hoz egy kormányrendeletet, miszerint a törvény teljes szigorával kell fellépni mindenki ellen, aki a (jó pénzér ránk szociÁLdemokratákra szavazó) roma elvtársainkat akadályozni merészeli a kulturális hagyományainak az ápolásába!
    És ha ez a rendelet életbe lép, akkor elvtársak a roma elvtársaink továbbra is szabadon lophatnak rabolhatnak és hordákba verődve randallírozhatnak, viszont ha valaki segíteni merészelne annak, akinek ez nem tetszik, akkor azt helyből 50 ezer forintra meg lehet büntetni, vagy azér mer volt rajta mellény, vagy pedig azér mer´ nem volt rajta mellény!
    Elvtársak! Hát nem ilyen szociÁLdemokrata igazságra vágyunk?
    Éljen a szociÁLdemokrata igazság! Éljen a párt!

    Párttitkár elvtárs
    akit teljesen lenyűgözött a rendészeti miniszter gyors és igazságos intézkedése”
  • 1. dodó 2009. november 18. 17:01
    „"Megvizsgálták [a nemzetbiztonsági kabinet szerdai ülésén] azt is, hogy Sajóbábonyban az elmúlt egy évben összesen 42 bűncselekmény történt, ebből három betörés, tehát a térség bűnügyileg nem fertőzöttebb az átlagnál." /INDEX 2009.11.17/

    Nem véletlenül egy évre választották azt a bizonyos határt (és nem mondjuk ötre - lehet, a hangadó, legmilitánsabb cigók az utolsó egy évben épp hűvösön voltak, azért nem volt akkora a bűnözés), vagy csak a szokásos "a rendőrség még csak fel sem veszi a jegyzőkönyvet / természetes halálnak hazudja a gyilkosságot"-típusú hozzáállás van a háttérben, azért "jók" a statisztikák.
    Az első esetet továbbgondolva: ne felejtsük el, hogy ha az egy évről mondjuk négy-öt évre kitágítjuk ezt a határt, akkor már a vizsgált időintervallumba olyan bűncselekmények is beleesnek, mint a természetesen cigány elkövetőjű rablógyilkosság, valamint a falu életét tönkretevő egyéb gaztettek. Olyan események, amelyekkel anno még a TV2 és a Hetek is kiemelten foglalkozot). Pedig ezek cigányfajvédő, balliberális médiumok, amik nem fognak ott riadót fújni, ahol nincs bűnözés.
    <moderálva személyeskedő>”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kamu volt a Sláger új frekvenciája

Nem vehetett "használaton kívüli" fővárosi frekvenciát a Sláger Rádió, mert nincsen ilyen értékesíthető hullámsáv. Tovább olvasom