Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

MSZP-SZDSZ: a jövő héten folytatódnak a tárgyalások

Szakpolitikai kérdésekről tárgyalt nyugodt, tárgyilagos, elemző mederben az MSZP és az SZDSZ vezetése a csütörtöki megbeszélésen. A szakértői kormány nem került szóba.
Szakpolitikai kérdésekről tárgyalt az MSZP és az SZDSZ vezetése azon a csütörtöki megbeszélésen, amelyet a miniszterelnök kezdeményezett azután, hogy az SZDSZ bejelentette: nem tudja támogatni a Megegyezés címmel közölt javaslatcsomagot. A szakértői kormány nem került szóba az egyeztetésen, utólag Fodor Gábor, SZDSZ elnök ezzel kapcsolatban azt mondta, bár nem változott véleményük, nem az volt a csütörtöki tárgyalás célja, hogy elismételjék a két párt már ismert álláspontját. Ehelyett arra keresték a választ, milyen közös pontok, ügyek vannak, amelyek segítenek abban, hogy ország problémáira megoldást találjanak. Az egyeztetések a jövő héten folytatódnak.

Nyugodt, tárgyilagos, elemző mederben folytatott tárgyalást az MSZP és az SZDSZ vezetése a miniszterelnök szerint olyan szakpolitikai kérdésekben, mint például a gazdaság vagy a szociálpolitika. Gyurcsány Ferenc a találkozó után azt mondta, hogy az MSZP vezetése fontosnak tartja, hogy a pártok között érdemi, tartalmi kérdésekről szóló tárgyalások legyenek és nyitottak az együttműködés különböző formáira, de ezekről csak azután tárgyalnak, ha sikerült megegyezni a tartalmi kérdésekről.

Fodor Gábor az SZDSZ elnöke később azt mondta, az SZDSZ csütörtökön is rögzítette, világossá tette, hogy nem változott álláspontjuk, a szakértői kormánnyal, és Gyurcsány Ferenc programjával kapcsolatban sem, de nem az volt a mostani egyeztetés célja, hogy ismét a már ismert álláspontokat hangoztassák. A miniszterelnök programjának mint fogalmazott, látják az előnyeit, de számukra továbbra sem elfogadható, különösen az, hogy nem lép fel a túlzott állami szerepvállalással szemben. A liberális politikus is elmondta, hogy a jövő héten folytatódnak a tárgyalások, hogy világossá váljon, van-e valamilyen közös pont a két párt között. Az SZDSZ szerint a gazdaságpolitika a nyugdíjrendszer átalakítása és a foglalkoztatáspolitika a legfontosabb kérdések.

Olvasóink írták

28 hozzászólás
12
  • 28. magda 2008. szeptember 12. 22:39
    „Játsszunk el a gondolattal, hogy jó a "program", és akkor mi van? Az előzmények /öszödi beszéd,stb/ ismeretében mi a GARANCIA arra, hogy betartják? /Magdolna/”
  • 27. goromba 2008. szeptember 12. 08:08
    „naki 2008.09.11. 23:26
    Te sem hiszed azt írtál !Mit gondolsz a baloldal hülye ?

    Ön szerint ki itt a baloldal? Ha azt hiszi, hogy Gyurcsány-Bajnai-Medgyessy-Szilvásy-Draskovics féle társaság, akkor téved. Akik ezeket abban a hitben támogatják, hogy ezek baloldaliak, azok valóban hülyék.”
  • 26. naki 2008. szeptember 11. 23:26
    „7-es Janika !
    Te sem hiszed azt írtál !Mit gondolsz a baloldal hülye ?”
  • 25. goromba 2008. szeptember 11. 18:12
    „Lassan majd csak leesik már mindenkinek mit is jelent az a szó az őszödi beszédben, hogy ELKÚRTUK. Igen, a mi életünk 20-25 évét, a gyerekeink és az ország következő fél évszázadát KÚRTÁK el. És amikor a beszéd kitudódott, akkor bocsánatkérés helyett LÖVETETT. Mit várnak még egyesek ettől az alaktól, 100 év elkúrását, vagy azt, hogy még az unokáink is ennek az elkúrásnak a levét igyák. Jó étvágyat!”
  • 24. ezékiel 2008. szeptember 11. 17:53
    „Hihetetlen mennyi idejük van ezeknek a senkiháziaknak. 6 évig ku@tk egymást, Gyurcsány élete leghosszabb szabadságára húzott, az szdsz-nek ígért programot sem augusztus elejére, sem végére nem készítették el, a "megállapodás" című impotens szennyiratról az szdsz megállapította, hogy úgy sz@r, ahogy van. Nincs más, megint mire kell még egy hét? Miféle politikai egyezkedés zajlott itt? Kivárják a szeptember huszadikát, hátha VÉR folyik, és a rendkívüli helyzetre való hivatkozással maradnak újabb 2 hónapig, Gyurcsánynak VÉR kell!!! Fiatalok, magyarok és romák vére! Ezeknek mindegy!! Bármi történik felelőssé teszem Gyurcsányt!!! Társtettes Fodor!! Ne menjen el senki a 20-i rendezvényre, Romák se!!! Provokátorok uszítanak, azért hogy ennek a vámpírnak a hatalma még néhány hónapig fennmaradjon! Ennek semmi sem drága, mások élete a legkevésbé!”
  • 23. Humgor 2008. szeptember 11. 17:37
    „HIgyjétek el, ezt most nem fogják megúszni. Azon a ponton már túl vannak.”
  • 22. hu 2008. szeptember 11. 17:32
    „Mondtam én, hogy csak időt húznak.”
  • 21. magda 2008. szeptember 11. 16:59
    „CYT-nek! Meggyőztél.Ekkora hithez nem fér a cinizmus /Magdolna/.”
  • 20. Bill42 2008. szeptember 11. 16:57
    „Ez már DÖFI!
    A keritettfarkuak a Köztársaság legaljasabb emberei.
    Ez egy megrendezett szinjáték a mi-adofizetők-börére.Ezek a mocskok megegyeztek a szinfalak mögött, hogy "csináljuk a fesztivált" had örúljön ez a barom magyar, hogy "mi" milyen kemény metszettfarkuak vagyunk, aztán a költségvetést ufggyis megszavazzuk.Remélem és reméljük ma cvégképpen kijátszották magukat 2o1o.ben a Parlamentből ezek a genetikai hulladékok.”
  • 19. cyt 2008. szeptember 11. 16:41
    „Magdolna (16.), valamiben mindenki bízik vagy hisz. Még az ateisták is (ők pl. az anyag elsődlegességében és mindenhatóságában). Továbbá a váltáskor minden a váltáskor országvezető pozícióba kerülő emberektől, no és az azokat támogatóktól fog függeni. A helyzet ugyanis lassan már az, vajon a trianoni állapotokat csak megközelítően leszünk lerongyolódva, eladósodva, kizsigerelve, vagy még annál is rosszabb lesz a helyzet. Én valóban csak bízom abban, hogy megúszhatja majd az ország a "változásokat" atrocitások nélkül. Mert a mai MSZP-SZDSZ arcátlanságai, cinizmusa, emberek millióinak sárbatiprása egy ponton -- az MSZP-SZDSZ oldalról nézve bizonyosan váratlanul -- biztosan ki fogja verni a biztosítékot, és akkor lesz nemulass. Ezt lenne jó elkerülni -- de a kontraszelekcióval hatalomba emelt marionett figurák ezt se nem értik, se nem látják. Ők csak "tárgyalnak" meg "egyezkednek" meg "tervezgetnek" már 6 éve, mindig csak még egy kicsit kérve a társadalom türelmét. Nos ez az, ami már elfogyott. Most már puposodik a víz a pohárban....”
  • 18. mai 2008. szeptember 11. 16:39
    „"""magda 2008.09.11. 15:30
    Ha ezek annyit elérnének, hogy október 23-án ne legyen felfordulás Pesten, már nem éltek hiába /Magdolna/."""

    A női naivitás határtalan.”
  • 17. mai 2008. szeptember 11. 16:22
    „A tárgyalások első fordulójáról a 11 órás hírekben hallottak szerint már meg is egyeztek abban, hogy ne legyen a Fideszt kormányra segítő előrehozott választás. Vagyis minden bizonnyal szakértői kormány fog alakulni. 2010-nél hamarabb itt nem lesznek parlamenti választások immár 100%. Addig is jól felheccelik a társadalmat megspékelve mindenféle jobboldali veszéllyel. Mi lesz itt (Budapesten) október 23-án!?”
  • 16. magda 2008. szeptember 11. 15:55
    „Jó neked CYT. te komolyan bízol a "nagytakarításban" meg a "rendcsinálásban"? Optimista vagy... /Magdolna”
  • 15. cyt 2008. szeptember 11. 15:37
    „Nos egy dolog biztos: ami most van, azt a két párt, az MSZP-SZDSZ duó konzerválja. Függetlenül attól, hogy
    - az ország népének többsége már változtatást szeretne,
    - a gazdasági élet vezetői -- belföldön és külföldön egyaránt -- nem látják a változtatások reményét sem, ameddig a jelen MSZP-SZDSZ duó konzervál, és
    - a késlekedés értelmetlenül meghosszabbítja majd a rendbetételhez szükséges időt.
    A demokrácia ma Magyarországon NEM LÉTEZIK. Ma MSZP-SZDSZ diktatúra van. Diktatúra, amihez körömszakadtág ragaszkodnak. Mindkét párt politizálását a túlélés, a zsírosbodon megtartása, és az embertelen kizsákmányolás jellemzi. Öngerjesztő spirálban vannak, és képtelenek szabadulni az örvényből, ami mindkét pártot egyre mélyebbre húzza. A létszámokat tekintve azonban mindez az SZDSZ-t fogja jobban sujtani, mert az MSZP mindig össze fog tudni kaparni magának 5+ %-ot, hogy bejusson a Parlamentbe. Az ország haláltusáját pedig a pillanatnyi magyar alkotmányos jogrendszer teszi "jogilag tisztává". Jól meg kell tehát gondolni azt, hol kell mejd elkezdeni a "nagytakarítást és a rendcsinálást".”
  • 14. magda 2008. szeptember 11. 15:30
    „Ha ezek annyit elérnének, hogy október 23-án ne legyen felfordulás Pesten, már nem éltek hiába /Magdolna/.”
  • 13. classic 2008. szeptember 11. 15:26
    „Itt pedig egy szavazás az mszp weblapjáról, azok után, hogy meintett az szdsz

    Ön szerint lehetséges-e, hogy megszületik a Gyurcsány Ferenc által javasolt megegyezés, és végre minden politikus az ország érdekeit tartja szem előtt a sajátja helyett?
    - Igen, minden politikus félreteszi az önös érdekeket.
    - Nem, a jobboldal nagy része nem tud felülemelkedni az érzelmi politizáláson.
    - Valószínűleg nem, de a józan többség felismeri a megegyezés szükségességét.
    - Nehezen, de megszületik a politikai jobboldal ártó szándékai ellenére is.

    Nem rossz. Képben van az mszp.”
  • 12. Bowler 2008. szeptember 11. 15:21
    „Egy két fincsi idézet a majdnem 6 évig koalicióban lévő szdsz honlapjáról:

    http://www.szdsz.hu/hu/szdsz/hirek/20080909amegegyezesprogramrol?PHPSESSID=5eff64043bcfda9bd7fd9e88ca5e7f69

    "A Gyurcsány Ferenc által meghirdetett cselekvési tervvel nem az a fő probléma, hogy a kormányfő korábbi, ennél lényegesen előremutatóbb és jobb programjai sem valósultak meg."

    "A Szabad Demokraták Szövetsége Gyurcsány Ferenc programját nem tudja támogatni. Szakpolitikai javaslatai nemcsak a liberálisok szerint megalapozatlanok, hanem hazai és külföldi gazdasági szakértők szerint is."

    Na most erre ne mlehet mondani, hogy már megint az Orbán. (vagy lehet, de akkor tuti nem normálsi, aki mondja)”
  • 11. Közös ülés 2008. szeptember 11. 15:15
    „A 6 év alatt lehet hogy volt közös ülés,de közösülés biztos. Egymásét ingerelték nyelvvel,és ezért nem tudtak beszélni.”
  • 10. Űrhajós 2008. szeptember 11. 15:08
    „"Nyugodt, tárgyilagos, elemző mederben folytatott tárgyalást az MSZP és az SZDSZ vezetése a miniszterelnök szerint olyan szakpolitikai kérdésekben, mint például a gazdaság vagy a szociálpolitika."

    6 év közös kormányzás után. Már fél éve.

    Lendületben az ország. Lejtőn.”
  • 9. Balta 2008. szeptember 11. 15:06
    „A" szakértői kormány nem került szóba az egyeztetésen, utólag Fodor Gábor, SZDSZ elnök ezzel kapcsolatban azt mondta, bár nem változott véleményük, nem az volt a csütörtöki tárgyalás célja, hogy elismételjék a két párt már ismert álláspontját. Ehelyett arra keresték a választ, milyen közös pontok, ügyek vannak, amelyek segítenek abban, hogy ország problémáira megoldást találjanak. Az egyeztetések a jövő héten folytatódnak."

    MIt csináltatok 6 évig??????”
28 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az eltűnt iglói diáklányé a mosonmagyaróvári holttest

Az eltűnt iglói diáklányé, a 22 éves Barbora Mrovčákováé a Mosonmagyaróvár közelében talált holttest… Tovább olvasom