Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -5°C | 1°C

MSZP: a főváros ˝lemond az egészségügyi ellátásról˝

A párt fővárosi szervezete attól tart, hogy Budapest 2012-es költségvetési koncepciója nyomán csökken majd a kórházak száma és rosszabb lesz az egészségügyi ellátás.
Havas Szófia, a párt fővárosi frakciójának tagja keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: jövőre a főváros "lemond az egészségügyi ellátásról" és "egyetlen fillért sem tervez" az ellátórendszer fejlesztésére.

Hozzátette, hogy ugyanez a helyzet a szociális és a hajléktalanellátás, valamint az oktatás területén.

A főváros egészségpolitikai bizottságának szocialista alelnöke szerint az egészségügy 2011-ben kezdődött átalakítása kapcsán országosan 300 milliárd forintos kivonás történik az ágazatból, csökken a kórházak száma, a forráshiány miatt be kell majd zárni intézményeket, kevesebb lesz az orvos és az ápoló, rosszabb lesz az ellátás.

Mint fogalmazott, a főváros "egyetlen tollvonással" másfél milliárd forintot vont ki az ellátásból arra hivatkozva, hogy az intézmények állami tulajdonba kerülnek. Közlése szerint a kormány és a főváros lemondott a beteg emberekről, gyerekekről, illetve arról, hogy az egészségügyi ellátás minimumát nyújtsa.

"A fővárosi önkormányzat gond nélkül megszabadult az egészségügyi intézményeitől" – mondta Havas Szófia, megjegyezve, hogy a Szent Margit kórház kivétel, ugyanis "Tarlós Istvánt egyedül ennek újraélesztése érdekli".

Hozzátette: a főpolgármesternek olyan elvárásai vannak, hogy a főváros beleszólhasson az intézmény sorsába, a szakmai struktúrájába, illetve vezetőinek kinevezésébe, "a többi kórház pedig nem érdekli".

A szocialista politikus szerint Budapest élhetetlen lesz azzal a költségvetési koncepcióval, amely "minden létező feladatot lenulláz". Havas Szófia azt mondta: "úgy tűnik, hogy jövőre ebből a városból, ha egy mód van, el kell költöznünk, hogy ha túl akarunk élni".
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

3,4 millió az egészségügyi dolgozóknak

A kormány kedden megjelent határozata alapján közel 42 ezer, "frontvonalban" dolgozó egészségügyi… Tovább olvasom