Délmagyar logó

2018. 02. 18. vasárnap - Bernadett 1°C | 6°C Még több cikk.

MSZP: a hátrányos helyzetben lévőknek még nehezebb lesz

Az MSZP elnökhelyettese szerint a rokkantsági nyugdíjak tervezett felülvizsgálatával az egyébként is hátrányos helyzetben lévők kerülnek még nehezebb helyzetbe.
Balogh András pénteki, szekszárdi sajtótájékoztatóján elképesztőnek nevezte azt a szemléletet, amellyel szerint meg fogják vizsgálni, kik élnek vissza a rokkantsági nyugdíjjal.

"Ha a vizsgálatot végzők eleve azt az instrukciót kapják, hogy az esetek jelentős részében nem tisztességes emberek részesülnek ellátásban, a hivatal meg is fogja találni a csalókat, és sokakat annak fog minősíteni" - mondta az elnökhelyettes.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: mára demokratikus deficit alakult ki, és az emberek nemcsak a lecsúszástól félnek, hanem attól is, hogy retorzió éri őket.

Harangozó Tamás MSZP-s országgyűlési képviselő kijelentette: jól látszik, hogy a Fidesz következetesen végigviszi azt az ígéretét, miszerint az aktívak dolgozókat támogatja. Ennek azonban az lesz az eredménye, hogy milliók fognak éhezni, nyomorogni - húzta alá.

Hozzátette: a Tolna megyei embereket leginkább a közmunkaprogram "szétverése" sújtja. Mint mondta, például Dunaföldváron tavaly 180 ember kapott nyolcórás munkát, jelenleg 82-en négyórás közmunkát végezhetnek, és nem éri el a tízet azoknak a száma, akik nyolc órában dolgozhatnak. A dunaföldvári példa jól mutatja a trendet - tette hozzá.

Lázár János, a Fidesz-KDNP parlamenti frakcióvezetője a kedden bejelentett Széll Kálmán Terv kapcsán, szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: nem lehet megszorításnak nevezni (...), ha "megkérdezzük a huszonéves, életerősnek tűnő fiatalemberektől, hogy miért van rokkantnyugdíjuk".

Olvasóink írták

  • 4. jq 2011. március 07. 11:07
    „Ekkora öngólt! Olvassa el a rokkantszövetség elnökének véleményét, aztán ágáljon! Aki valóban rokkant annak nincs félnivalója, sőt, a csalók kiszűrése után több pénz juthat egy emberre.”
  • 3. bánki 2011. március 05. 10:42
    „,,hátrányos helyzetű"
    ,,rokkant nyugdíjas"
    ,,kisebbségi"
    ,,szuper aktív"
    ,,vállalkozó"
    ,,liberális"

    Ezen szavak, kifejezések elvesztették az eredeti tartalmuk nagy részét. Mást jelentenek mint az értelmező szótárban leírtak.”
  • 2. jozko 2011. március 04. 22:01
    „Remélem , sok szimuláns teljesen el is lehetetlenül /a megvehető orvosával együtt-DM hír!/

    Viszont azok, akiket az Isten tényleges munkaképteleséggel súlytott, komolyabb ellátáshoz juthatnak a felszabaduló forrásokból!”
  • 1. queenmargareth 2011. március 04. 19:54
    „késő mszp elbukta..már semmit nem tud tenni”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lesz pénz a balatoni szúnyogirtásra

Lesz pénz az idei balatoni szúnyogirtásra, a kiemelt üdülőövezet várhatóan 45 millió forintos állami… Tovább olvasom