Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

MSZP: a honvédelem megerősítéséből nem lett semmi

Az MSZP szerint megfélemlítés, látványos kommunikáció, hangzatos beszédek és látszatintézkedések jellemezték az elmúlt hónapokat, miközben a honvédelem ígért megerősítéséből semmi nem lett.
Az MSZP keddi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Honvédelmi Minisztérium (HM) fideszes vezetése "leszámolási" kampányt indított, de "koncepciós eljárásukkal csak 1,7 milliárd forint elköltését próbálják megkérdőjelezni, ami az öt év alatt felhasznált 1700 milliárd forintnak 0,1 százaléka. Az MSZP támogatja, hogy minden adóforintról el kell számolni, de alaptalanul vádolni a Magyar Honvédséget nemzetietlen magatartás."

A Honvédelmi Minisztérium egy év alatt a "leszámolási" kampányon kívül semmi mást nem tud felmutatni, mint az "önkényes tartalékosi rendszert", vagyis azt, hogy a korábban a katonai objektumokban civil biztonsági őrként dolgozókat alkalmazza egy vállalat, egy sajátos, a rendszeresített katonai gyakorlóruhához hasonló egyenruhában, fegyveres biztonsági őrként - áll a közleményben, amelyben az MSZP hozzáteszi: vagyis a működő katonai objektumokat továbbra sem katonák őrzik, miközben az őrzés-védelem ezen új módja 1,2 milliárd forinttal drágább a korábbi megoldásnál.

Az ellenzéki párt szerint a "leszámolási kampányok", a dehonesztáló nyilatkozatok azt kívánják elfedni, hogy a honvédelmi költségvetés a GDP 1 százaléka alá csökkent.

Olvasóink írták

  • 3. csergemerge 2011. június 28. 17:18
    „"MSZP: a honvédelem megerősítéséből nem lett semmi"

    Miért a múltidő, MSZMP? Hol van még 2018?”
  • 2. dodó 2011. június 28. 16:39
    „2011. június 28. 14:14 :: "Ez honvédségnek hazudott szoclib bűnszövetekezet volt

    Az eddig feltárt bűncselekményekkel több mint kétmilliárd forintnyi kárt okoztak a Honvédelmi Minisztériumnak - ezt Hende Csaba közölte a katonai attasék éves értekezletén.

    A honvédelmi miniszter közlése szerint eddig 45 feljelentés született a HM-nél tartott átvilágítás nyomán, zömében hűtlen kezelés, okirat-hamisítás és csalás miatt. Az átvilágítás során 15 ezer oldalnyi iratanyag született; az intézkedés célja a korrupció és az ahhoz vezető helyzetek, valamint a pazarló működési mechanizmusok megszüntetése - tette hozzá Hende Csaba.

    A legtöbb kárt (596 millió forint) a HM EI Zrt.-nél mutatták ki, a második (540 millió forint) a HM Rekreációs Nonprofit Kft.; a HM Térképészeti Kft.-nél 382 millió, a HM Zrínyi Kommunikációs Nonprofit Kft.-nél 250 millió forint tűnt el."”
  • 1. maci52 2011. június 28. 16:20
    „Ártatlanok,csak nekik jár a filléres luxus lakás,biztos hogy csípi a szemét a kommcsiknak,rájöttek a lopásra,egymást védik.Erre modta Botox ildikó,a maszop ilyenkor összezár,magyarul védik a rablókat.
    Szájhúzós Attilát meg vonultassák be 2 évre sorkatonának,akkor lát muffot amikor a macska átugrik a kerítésen.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Jobbik könnyítené a rendvédelmi dolgozók helyzetét

A Jobbik a rendvédelmi dolgozók külföldre utazásának bejelentési kötelezettségét és a kifogástalan… Tovább olvasom