Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 14°C | 24°C Még több cikk.

MSZP: A kormány gazdaságpolitikáját személyes érdekeltség hajtja

Orbán Viktornak már nem lesz ideje betartani az 1 millió új munkahelyről szóló ígéretét - mondta Gúr Nándor vasárnap.
Az MSZP szerint Orbán Viktornak lenne mit tennie, hogy betartsa az egymillió új adófizető munkahelyről szóló ígéretét, de 2014 tavaszáig már nem lesz rá ideje - mondta Gúr Nándor, az MSZP alelnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus szerint a "kormányzati propaganda jól kommunikálja" a foglalkoztatási adatokat, például úgy, hogy beleszámolják a közfoglalkoztatottakat is. A statisztikai adatok azonban azt igazolják, hogy 2010-ről 2011-re, és 2011-ről 2012-re az adóforintokat termelő munkahelyek tekintetében csökkent a foglalkoztatás. Ugyanebben az időszakban csökkent a 8 órában foglalkoztatottak száma, míg a 4, illetve 6 órában dolgozók aránya nőtt, ami azt jelenti, hogy az emberek kevesebbet tudnak dolgozni, így kevesebbet keresnek.

A parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke azt mondta, vannak olyan térségek, megyék, de még régiók is, ahol az emberek munkába állási hajlandósága nem mérséklődött, mégis 10 ezres nagyságrenddel csökkent a foglalkoztatottak és nőtt a munkanélküliek száma.

Gúr Nándor kitért arra is, hogy egy év alatt mintegy 50 ezerrel csökkent a magyar lakosság száma, s ennek oka nem a születési és halálozási statisztikák közti különbségben keresendő. A valóság az, hogy egyre többen hagyják el az országot a növekvő feszültségek és a kilátástalanság miatt - tette hozzá.

Mint mondta, az idén "Európában elfogadhatatlan" mértékű, 5-6 százalékos pénzromlással kellett szembenéznie az országnak. Ezen felül az ipari termelés is csökkent, s a gazdaság nemhogy nem erősödik, hanem recesszióba fordul, s mintegy 1,5 százalékos veszteséget kellett elkönyvelni.

Jelenleg több mint 4 millióan élnek a létminimum alatt - hangsúlyozta Gúr Nándor, aki szerint a kormány hiába "zeng dicshimnuszt" a mostani minimálbéremeléssel, mert várhatóan a jövő évi infláció is olyan mértékű lesz, hogy az emelés értékét veszti. Gúr Nándor szerint a kormány gazdaságpolitikáját személyes érdekeltség hajtja, s az "orbáni szolidaritás" eredménye az is, hogy idén karácsonykor már kígyózó sorokban álltak egy tál ételre várakozva az emberek.

Olvasóink írták

  • 19. load 2012. december 30. 23:51
    „18.igazságkereső
    "A magyarországi bankok ...763 milliárd euró támogatást kaptak"
    Így ne keresse az igazságot!
    Ez az összeg 221 270 milliárd forint, Magyarország 10 éves GDP-je.
    Ki öntött ide ilyen irdatlan összeget?
    Csak azért kérdezem, mert nem látszik meg a beruházásokon.”
  • 18. igazságkereső 2012. december 30. 21:09
    „Kedves Gúr Nándor!A magyarországi bankok gátlástalanságait önök voltak szívesek elindítani, melynek következtében legalább másfél millió embert tettek tönkre, és a bankok még ma is folytatják gátlástalanságaikat, miközben egy ma esti friss hír, hogy 763 milliárd euró támogatást kaptak, miközben más négy fontos ágazat együttvéve kapott 62 milliárd euró támogatást. Kedves Gúr Nándor! Ismeri Ön a banki indexálási trükk lényegét és annak súlyos következményeit a magyar társadalom egy jelentős részére?!! Önök indították el a "startpisztolyt" a banki indexálási trükk megengedésére!! Miért nézi MSZP-s társaival együtt hülyének a magyar társadalom nagyon-nagy többségét?!”
  • 17. JungHeinrich 2012. december 30. 17:36
    „Sztem a legjobb ha az mszp nem nyilatkozik az ugyben :-)”
  • 16. vadfarkatlan 2012. december 30. 17:08
    „Gúr Nándi és az elvtársai hirtelen jött szociális érzékenysége hiteltelen.”
  • 15. online 2012. december 30. 16:51
    „4.kipkop. Ezzel azt akarod mondani hogy amit 1papika56 ír az nem igaz?”
  • 14. lukrecia 2012. december 30. 16:50
    „Az MSZP-t saját ostoba, átlátható, semmi érdemit nem tartalmazó propagandája semmisíti meg.´
    Elvtelen napi nyilatkozataik, amivel megtéveszteni próbálják az ingadozókat. Napi Mszp-s megmondó embereink válogatás nélkül szórják az álságos véleményeket, mintha ők valamit is jól csináltak volna.
    <moderálva> és bárkivel való összeállásuk , a hatalomhoz való ragaszkodásukat tükrözi. Sajnos az egész ország az Mszp hiteleit fizeti közben. Erről az ´apró" tényről elfelejtenek bármit is mondani.”
  • 13. veszettmajom 2012. december 30. 16:49
    „És megy már huszonegynéhány éve. Az aktuális nem tartja be ígéretét, az ellenzék rágalmaz. Az az érdekük hogy 4-8 évente cserélődjenek, és dobálják egymásra a sz@rt. Amíg nem lesznek eltávolítva a rendszerváltó politikusok és nem ülnek be a helyükre olyan magyar emberek akik az ország érdekeit nézik addig itt pozitív változás nem lesz. Amíg az ügynökaktákat nem hozzák nyilvánosságra , amíg nem lesz teljes elszámoltatás az elmúlt 22! évvel addig itt tovább romlik a helyzet. A politikát a háttérből irányítókat nem érdekli hányan halnak meg, nekik csak a pénz és a hatalom számít.”
  • 12. csonakos 2012. december 30. 16:48
    „10. v.imre 2012.12.30. 16:12
    Az egy millió sokkal hamarabb meglesz! Ha így halad már jövő év végére! Már úgy éretm, ahogy vonulnak ki a munkáltatók csak egymillió munkahely marad a dilettantizmus miatt! Ez lett az ára a pávatáncnak!”
  • 11. achilleus 2012. december 30. 16:39
    „Nagyon tanulságos az általam korábban linkelt ábrákat elemezgetni /9. hozzászólásban/. Baloldalról behívhatók az OECD országok adatai, ugyanabban az ábrában rajzolja ki őket. Például 2002 és 2008 között (azaz a válság előtti időszakban) szinte minden országban csökkent, ritkábban stagnált a munkanélküliségi ráta, nem néztem végig mindet, de egy kivételt találtam, Portugáliát. Ráadásul Portugália munkanélküliségi rátája az ábrázolt tizenöt évben hasonlóan alakult, mint Magyarországé, KIVÉVE az utóbbi 2 évet, akkor ugyanis messze a miénk fölé emelkedett. Na és akkor ezek után be lehet hívni a legeladósodottabb (IMF-gyámság alatt lévő) országok adatait is: Írország, Spanyolország, Görögország. Nagyon tanulságos. Bajnaival (és Gúrral) mi is a portugál utat járnánk, rosszabb esetben a többi felsoroltét.”
  • 10. v.imre 2012. december 30. 16:12
    „Gúr Nándornak üzenem, hogy Orbán Viktor a 2010-s választást követő 10. év végéig ígért 1 millió új munkahelyet, a foglalkoztatási adat feljavítását az európai átlagra. Nem 2014-re. Egyébként az MSZP propagandája szándékosan torz érvrendszert alkalmaz a jelenlegi polgári kormánnyal szemben. Mert ők tudják a legjobban, hogy a rendszerváltozással az állam kezéből kikerült termelő és szolgáltató szektorokban megtermelt nyereséget immár, sőt leginkább a külföldi kézben lévő bankok, multi ipari és kereskedelmi cégek, tulajdonosok kiviszik az országból, de a társadalom nagy része - éppen az MSZP-s politikusok szándékosan torz propagandája okozataként - még mindig az államtól várja el a szocializmusban megszokott (ott a tervgazdaság szinházában mindenkinek nem konvertibilis nyomtatott forinttal kielégített) teljes "jólétet", szükségletei kielégítését. A jelenlegi kormányoknak pedig - ha nem hitel eladósodásból kívánja fedezni - csak a befolyó adó és vámtevékenységből származik bevétele. Csak azt lehet szétosztani. Az MSZP-t saját ostoba, átlátható, semmi érdemit nem tartalmazó propagandája semmisíti meg.”
  • 9. achilleus 2012. december 30. 16:00
    „6. gondolom 2012.12.30. 15:35
    Alapesetben igazad is lenne, de fenn mintha egy MSZP-s munkaügyis guru osztaná az észt.
    Egyébiránt pedig figyelmedbe ajánlom ennek az Eurostat ábrának a tanulmányozását,
    http://www.google.hu/publicdata/explore?ds=z8o7pt6rd5uqa6_&met_y=unemployment_rate&idim=country:hu&fdim_y=seasonality:sa&dl=hu&hl=hu&q=munkan%C3%A9lk%C3%BClis%C3%A9gi%20r%C3%A1ta
    pl. az 1998-2002, valamint a 2004-2010 közötti munkanélküliségi ráta adatokat. (Az előbbi időintervallum az első Fidesz kormány ideje, a ráta az 1998 májusi 8,9%-ról 2002 májusig 5,5%-ra csökkent, majd onnan 2010 májusáig 11,3%-ra növekedett. Az ábra interaktív a kurzort a görbére helyezve kiírja a pontos adatot.) Gúr különösen aktívan munkaügyi politizált azokban az években, amikor a munkanélküliség drámaian növekedett, mindenki más hitelesebb lenne. De úgy tűnik, a szocialistáknál (is) le vannak ipipacsizva a funkciók, ki vannak osztva a reszortok, és teljesen mindegy, hogy annak idején mekkora sikerrel működött valaki, beragasztja magát a funkcióba, viszont úgy csinál, mintha semmi köze sem lenne a korábbi énjéhez, de ahhoz képest még meg is táltosodott képességeit illetően. Engedtessék már meg, hogy erre figyelmeztessük az éppen félrevezetni szándékozottakat.”
  • 8. IVY 2012. december 30. 15:52
    „"Egyik kutya, másik eb!" Mindenki tegye az előbbieket oda, ahová való....”
  • 7. imre57 2012. december 30. 15:50
    „6.gondolom.Nem mentség de MSZP-s szájból hülyén hangoznak az ilyen dumák.”
  • 6. gondolom 2012. december 30. 15:35
    „kipkop azok sem tartottak be sok igéretet,de ki van most hatalmon ,most ő róluk van szó,igen unalmas a vissza mutogatás,törőlni kellene. Orbánék akkor is hazudtak most is hazudnak pofátlanul. Tehát ha valamit és sok mindent szarul csinál Orbán az nem mentség,hogy az Mszp-sek is szarul csináltak sok mindent.”
  • 5. achilleus 2012. december 30. 15:06
    „Tudom senkit nem vigasztal, de tizenöt éves csúcson a munkanélküliség Franciaországban: 2012. december 27. "Franciaországban tizenöt éves csúcsra emelkedett a munkanélküliség novemberben: a munkaügyi minisztérium csütörtökön közzétett adatai szerint 3,13 millió állástalant tartottak nyilván az év utolsó előtti hónapjában, 0,9 százalékkal többet az októberinél. A 62 milliós országban 19 hónapja növekszik egyhuzamban a munkanélküliség, ami majdnem kétszer akkora, mint Németországban. Az Eurostat legfrissebb adatai szerint ott 5,4 százalék volt a ráta októberben, míg Franciaországban 10,7 százalékot tett ki." - ez kb. annyi mint Magyarországon, csakhogy nálunk stagnál, míg náluk drasztikusan növekszik. Úgy tűnik, a francia szocialistáknál sincs ott a bölcsek köve. (A 75%-os "gazdagadót" meg elmeszelte a francia Alkotmánybíróság. )”
  • 4. kipkop 2012. december 30. 14:56
    „1. papika56 2012.12.30. 14:22
    Ezt a "lemez" sokszor lejátszásra került, már uncsi. Törölni kellene. Írtál több fals dolgot is. Amennyiben nem vagy mszp-és "hívő" akkor írd le az előző mszp-szdsz kormányok ígéretét és teljesítését is, így teljes a kép.”
  • 3. achilleus 2012. december 30. 14:48
    „"Gúr Nándor szerint a kormány gazdaságpolitikáját személyes érdekeltség hajtja"
    - a régi trükk: vádold meg ellenfeledet azzal, amit magad követtél el. "Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt azonban nemcsak korábbi munkatársainak jutott a megbízási szerződésekből, hanem vélhetőleg az MSZP egyes politikusainak is, mivel a Miniszterelnökségen összesített szerződések listájában szerepel Gúr Nándor neve is. A Magyar Nemzet szerette volna megkérdezni a jelenleg is aktív szocialista politikust arról, valóban ő készített-e 2008 áprilisában 630 500 forint értékben saját kormányának egy stratégiai és szakpolitikai tanácsadásról szóló tanulmányt, de többszöri próbálkozásunkra sem vette fel tegnap a telefonját."
    - Egyébként nem nagyon értem, mi baja Gúrnak a közmunkával, ugyanis a szocialista időkben ő volt ugyanennek a legnagyobb propagátora: http://hvg.hu/karrier/20090903_kozmunka_penz "A tervek szerint az idei 98 milliárddal szemben 120 milliárd forint használható fel jövőre a költségvetésből az Út a munkához programra, az úgynevezett rendelkezésre állási támogatásra, valamint közmunkaprogramokra - közölte az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista alelnöke." - 2009. szeptember 03. - "A 250-300 ezer rendszeres szociális segélyezett közül 80-90 ezren jutottak munkához, 150 ezren rendelkezésre állási támogatást kapnak és csupán 30-40 ezerre csökkent a segélyezettek száma." - Ez bezzeg nem volt "trükkös" kicsit sem. "rendelkezésre állási támogatás" - elgondolkodtató.”
  • 2. Hammada_Fleet 2012. december 30. 14:42
    „Gúr úr a saját szoci szemétdombjával foglalkozzon. Bőven van mit.”
  • 1. papika56 2012. december 30. 14:22
    „Nem vagyok mszp hívő!
    DE amit itt ír..az sajnos IGAZ !!!!
    Mert mit ígértek ?
    ....2012 az elrugaszkodás éve ......gödör !
    ....bankadó kivezetése.......soha szó nem volt erről. csak blöff volt.
    ....Ócsa..ház bedőlt hiteleseknek, 500 db.......O.
    ....Nyugdíj magánszámla......2015 ???
    ....tanárok béremelése......2014--15 ???
    ....ügynökakták lezárása ......O?????

    ....új Polg.törvénykönyv .......??????
    ....adócsökkentés......növelés 37%--39 % ra
    ....orbán 52 adót vett át...ma 55 van,
    ....bevezették : telefon--,sms---sárgacsekk-, közműadó ....
    ....adóbevallás: söralátét ....ma 12 oldal!
    ....munkahely 1 millió új.....ma 1 millió munkanélküli !!!
    ....földpályázat .....csak fidesznyik kap !
    ....tandíj nincs......DE VAN !!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drogmegelőzési pályázatot hirdetett az Emmi

A pályázatokat január 31-ig lehet benyújtani. Tovább olvasom