Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

MSZP: a kormány határolódjon el a szoborgyalázóktól!

Az MSZP felszólítja a Fidesz-KDNP kormányt, hogy határolódjon el a szoborgyalázóktól, és a belügyminisztertől azt kéri, hogy vizsgálja ki, miként maradhattak ezek a cselekmények megtorlatlanul - közölte Szanyi Tibor országgyűlési képviselő szerdán annak kapcsán, hogy a Jobbik előző napi tüntetésén táblát akasztottak, illetve kipát tettek Károlyi Mihály szobrára.
A képviselő szerint "felettébb visszatetsző, ha egy békepárti, a világháború ellen sorozatosan felszólaló, ebben az alapelvben következetes politikust azért támadnak közel száz év múltán, mert kiállt az elvei mellett".

"Az meg külön szomorú, hogy egy konszenzus eredményeként felállított szobrot meggyaláznak egyesek és felhasználják antiszemita megnyilvánulásokra. Ezen felül pedig ne feledkezzünk meg egy szintén fontos történelmi tényről: Károlyinak köszönhetjük az első köztársaságot, a sajtó-, az egyesülési és gyülekezési szabadság törvénybe iktatását" - írta Szanyi Tibor, aki szerint akik most tüntettek ellene, azok pont neki köszönhetik, hogy ezt megtehették.

A szocialista politikus szerint "különösen elkeserítő, hogy a jelen lévő, a szobortól alig két méterre elhelyezkedő rendőrök intézkedési kötelezettségüknek nem tettek eleget, pedig példa akadt volna, hiszen egy civil ruhás rendőrnő – testi épségét kockáztatva – először levette a szoborgyalázó táblát és kipát, de később már nem tudott közbelépni".

Az már csak hab a tortán, hogy a békésen virágot elhelyező, illetve gyertyát gyújtó embereket nem védték meg a rendőrök - zárul a közlemény.

Olvasóink írták

  • 18. szilléri 2010. november 18. 13:07
    „Lukács György 1967 végén tett kijelentését: ,,Véleményem szerint a legrosszabb szocializmus jobb, mint a legjobb kapitalizmus."”
  • 17. jq 2010. november 18. 12:15
    „Az első köztársaság mindenféle felhatalmazás, választás nélkül alakult. A vezetésének eredményessége közismert. mit szeressünk rajta?”
  • 16. apátfalvi 2010. november 18. 09:16
    „15. Igen, sajnos... :(”
  • 15. szilléri 2010. november 17. 21:37
    „Lukács Györgynek is van köztéri szobra a Szent István parkban.
    ,,Lukács György, aki a tanácshatalom idején nyolc embert lövetett főbe, később így írt: ,,a vörös terror a hatalomra jutott proletárosztály elszánt, erőszakra is kész akaratának intézményes formája avégből, hogy a szocializmushoz vezető út akadályait eltakarítsa a maga útjából." 1919 április 15-én a Népszavában megjelent cikkében pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy: ,,Az államhatalom birtoka azt jelenti, hogy itt a pillanat az egykor elnyomó osztályok megsemmisítésére. Itt a pillanat, de élni is kell vele!"

    Az MSZP mit össze nem szarakodott a Turul szoborral ???
    Kettős mérce !”
  • 14. apátfalvi 2010. november 17. 20:59
    „"Ezek az 50-60-70-80%-os arányszámok bizonyítják, hogy 1919 márciusában az 5%-os törpe zsidó kisebbség visszaélve a befogadó magyarság jóhiszeműségével, egyszerűen cionista gyarmattá süllyesztette le Magyarországot."

    Hát ez jó. Üsd már fel légyszi valamelyik magyar társadalomtörténeti könyvet, és keresd ki, hogy mennyi volt ekkoriban a magyar zsidóság lélekszáma. E szám mellé tedd az általad megadott (általam sem most, sem máskor nem tagadott) zsidó származásúak számát. Ha neked továbbra is az lesz a véleményed, hogy a "törpe zsidó kisebbség visszaélve a befogadó magyarság jóhiszeműségével, egyszerűen cionista gyarmattá süllyesztette le Magyarországot", akkor ezzel ugyanúgy legitimálod a délvidéki magyarirtást, amit ugye hasonlóakkal indokoltak a partizánok. Ha szerinted ez a pár 10 ember reprezentál egy egész népcsoportot, akkor súlyos gondolkodásbeli zavaraid lehetnek...”
  • 13. dodó 2010. november 17. 20:47
    „12.) apátfalvi !

    Az 1918-as összeomlásért elsősorban felelős Nemzeti Tanács 20 tagból állott. Név szerint a következő zsidók voltak tagjai a Nemzeti Tanácsnak: Bíró Lajos, Böhm Vilmos, Diener Dénes József, Garami Ernő, Hatvány Lajos báró, Jászi Oszkár, Kunfi Zsigmond, Purjesz Lajos, Szende Pál, Schwimmer Róza, Weltner Jakab.
    A Nemzeti Tanácsban tehát 11 zsidói találunk, ami megfelel 55%nak.
    Károlyi Mihály kormányának 12 tagja közül Jászi, Kunfi, Garami, Szende 4 volt a zsidó, vagyis 33%.
    A zsidó Gellért Oszkár felsorolja a "forradalom" újságíróit: és pedig a következőket .Magyar Lajos, Hatvány Lajos báró, Kéri Pál, Purjesz Lajos, Pók Ödön (?), Gábor Andor, Göndör Ferenc. Valamennyi zsidó.
    A proletárdiktatúra alatt a hatalmat bitorló "Forradalmi Kormányzótanács"-nak (népbiztosok) összesen 45 tagja volt, ebből 31, tehát 70% volt a zsidó.
    Akik (károlyinak köszönhetően) az erőszakos és véres eszközök alkalmazásának igazi szószólói és vezérei voltak, a következők; Kun Béla, Szamuelly Tibor, Vágó Béla, Lukács György, Pogány József, Szántó Béla, dr. Landler Jenő, Alpári Gyula, végül Vántus Károly és Bokányi Dezső népbiztosok. Valójában ez a tíz ember kormányozta 133 napon át Magyarországot." Tegyük mindjárt hozzá, hogy a tízből az első 8, tehát 80% a zsidó. A KMP A 13 tagú vezetőségében 6 a nemzsidó, l származása (Rudas László) ismeretlen, végül 7 Böhm Vilmos, Kunfi Zsigmond, Kun Béla, Landler Jenő, Pór Ernő, Vágó Béla, Weltner Jakab tehát 55% a zsidó. Ugyanakkor megválasztották az öttagú ellenőrző bizottságot is, itt 3 zsidót Horovitz Gábor, Pogány József, Werner Jenő találunk, ami megfelel 60%-nak. A belügyi bizozzság a következőképp alakult meg: elnök Landler Jenő dr, helyettese Rónai Zoltán dr., tagok Katz Béla, Korvin Ottó, Rabinovics József, Werner Jenő (zsidók), Farkas István (?), Gyetvay János, Szakasits Árpád (nemzsidók). A. 9 tagból 6, tehát 66% a zsidó.
    Ezek az 50-60-70-80%-os arányszámok bizonyítják, hogy 1919 márciusában az 5%-os törpe zsidó kisebbség visszaélve a befogadó magyarság jóhiszeműségével, egyszerűen cionista gyarmattá süllyesztette le Magyarországot.”
  • 12. apátfalvi 2010. november 17. 20:26
    „A nyomorék zagyva gyurika is felrakta a szobor fejére a kipát... Annyi esze a csürhe közül senkinek nincs, hogy a zsidó kereskedők, vallási személyek, értelmiségiek, polgári családok is vastagon megszívták a tanácsköztársaság "szépségeit"... Volt egy maroknyi -tagadhatatlanul- zsidó származású barom, aki véghezvitte a vörösterrort. De ezzel a kipás akcióval az egész zsidóságot bélyegzik meg, mint bolsevik terroristát. Ami ugye a már fent leírtak miatt agyi korlátoltságra, és a magyar történelemben való, nagyfokú tájékozatlanságra utal. Az már csak hab a tortán, hogy a világ egyik legismertebb antikommunista regényét (Sötétség délben) egy magyar származású zsidó írta (Arthur Koestler). Nem tudom egyébiránt, hogy a Horthy szobor fejére mit raknának a fehérterror (nem csekély számú) áldozatainak leszármazottai... Ennyit a jobbikos banda történelemismeretéről, egyenlő mércéjéről, Vona-féle "nem vagyunk antiszemiták" dumáról, és a többiről... Szánalom.”
  • 11. abdul66 2010. november 17. 19:54
    „December 1-jén Alföldi Róbert asszisztálásával ismét alázzák a magyar nemzetet.
    Alföldi Róbert nem hazudtolja meg önmagát. A Nemzeti Színház igazgatója helyet ad december 1-jén a román nemzeti ünnep alkalmából egy előadásnak és állófogadásnak. Lapinformációk szerint a román nagykövetség sajtóattaséja a két ország jó viszonyára hivatkozott, amikor a helyszín mellett döntöttek.Több ismert történész és és színész nemtetszését fejezte ki a rendezvény helyszíne kapcsán. Raffay Ernő történész szerint provokációról van szó. Alföldi Róbertet 2008. július 1-jén nevezték ki a Nemzetei Színház élére. A színészt sokan magyarellenes embernek tartják, megnyilatkozásai miatt. Igazgatósága alatt több darabot elferdítve, erkölcstelen stílusban adtak elő. Érdekes, hogy a jelenlegi kormány, amely állítólag nemzetben gondolkodik, megtűr ilyen embert a színház élén, és engedi, hogy a románok ismét megalázzák Magyarországot.2002. december 1-jén a Kempinski Hotelben, Adrian Nastaste román miniszterelnök koccintott a csekély értelmű Meggyesi Péterrel, annak örömére, hogy 1918. december 1-jén Gyulafehérváron a Román Nemzeti Tanács kimondta Erdély Romániához való csatlakozását.barikad.hu”
  • 10. abdul66 2010. november 17. 19:48
    „Szarházi hazaárulónak nem jár szobor!”
  • 9. zero 2010. november 17. 18:39
    „frakk határolodj el Károly bácsitol”
  • 8. történész 2010. november 17. 18:04
    „lassanként már mindenből dupláját fizetitek mint egy évvel ezelőtt és még mindig egymást marjátok...jó nagy...vagytok. Jól kihasználnak benneteket most is.”
  • 7. apátfalvi 2010. november 17. 18:01
    „Károlyi Mihály a történelmünk negatív alakjai közé tartozik. A kipás dolog viszont tipikus szélsőjobbos mocskolódás. Ha meg a Jobbik valamelyik plakátjára horogkeresztet rajzolnak, vérig vannak sértve, és siránkoznak.... Most meg egy egész népet gyaláztak meg ezzel az akcióval.”
  • 6. szatyi 2010. november 17. 17:18
    „Valaki már megint rossz helyen keresi az igazságot!”
  • 5. igaz1017 2010. november 17. 17:09
    „Elmebetegek az MSZP-sek,normális ember ilyet nem mond.”
  • 4. igazságkereső 2010. november 17. 16:51
    „Tisztelt MSZP!önök az utóbbi időben csak elhatárolódásra szólítanak fel mindenkit. Tessék mondani ugyan így határolódtak el Önök a devizahitelesek megsegítésének szándékától, hiszen még önök voltak kormányzati tényezők, amikor a bankok kitalálták a virtuális válságot,melynek leple alatt a bankok önkényesen megduplázták a törlesztendő havi összeget úgy a lakások esetében, mint az autók esetében. Tessék mondani mi ez ha nem tisztességtelen nyerészkedés konkrétan és kézzelfoghatóan, hiszen pénzügyi szaklapokban volt olvasható,hogy a bankok által kreált virtuális válság közepette 300-350 milliárd forint tiszta nyereségre tettek szert.Mind eközben gátlástalanul folytatják a lakások és autók elárverezését, piszkos pénzügyi tranzakcióikat az elárverezett már eredeti összegében régen kifizetett autók esetében, a lakásokról már ne mis szólva. Szóval van ebben az országban olyan kormányzati tényező, akik meg állítják a bankok további és embertelen eszkalációit a saját társadalma megvédése érdekében. Emlékeztető: az MSZP-SZDSZ-MDF vezette kormány koalíció volt hatalmon,kiknek segédletéve la bankok teljesen és folyamatosan gátlástalanná váltak. Ugyan ezt csinálták amikor a 3%-os lakáshitelt annak idején felemelték 12 %-ra! Kell még többet írni erről a gátlástalan társaságról?!”
  • 3. dodó 2010. november 17. 16:45
    „Nem tudom eldönteni, a kipa, vagy az "Én tehetetek Trianonért" feliratú tábla fáj jobban az emeszpének, illetve kipás Szanyinak?”
  • 2. DMagóg 2010. november 17. 16:10
    „1. KolompárRómeó!

    Az általad követett elv alapján, Te meg saját magadtól!”
  • 1. KolompárRómeó 2010. november 17. 15:30
    „A maszop meg határolódjon el saját magától is.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Így változnak a cafetériaszabályok 2011-től

Elfogadták a 2011-es adótörvényeket, de a cafeteria pontos tervezéséhez még a minimálbér pontos összege hiányzik. Tovább olvasom