Délmagyar logó

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 6°C Még több cikk.

MSZP: a kormány ismertesse milyen változtatásokat tervez az egészségügyben

Az egészségügyben dolgozóknak joguk van tudni, hogy milyen változtatásokat tervez a kormány az egészségügyi ellátásban
Az MSZP felszólítja az egészségügyet sorsára hagyó Orbán-kormányt, ismertesse, hogy a korábban megszabott határidőkig milyen jelentések és előterjesztések készültek az egészségügyben, azok tartalmát pedig hozzák nyilvánosságra, mert a betegeknek és az egészségügyben dolgozóknak joguk van tudni, hogy milyen változtatásokat tervez a kormány az egészségügyi ellátásban - írta a párt egészségügyi tagozatának elnöke csütörtöki közleményében.

Kökény Mihály emlékeztetett: a kormány ambiciózus határozatot hozott az egészségpolitika aktuális feladatairól. A megszabott határidők elmúltak, a feladatok végrehajtásáról nem kapott tájékoztatást a közvélemény.

Az ellenzéki politikus szerint az emberi erőforrások miniszterének már április közepéig jelentést kellett volna készítenie az egészségügyi munkaerőhiányról, a képzési igényekről és a lakosság egészségi állapotáról. Június végéig kapott időt az ellátó rendszer korszerűsítésének kidolgozására, mindenek előtt a háziorvoslás feszültségeinek oldására.

Kökény Mihály szerint a kormány hallgat a feladatok teljesítéséről és üres frázisokkal palástolja, hogy rekordokat dönt a kórházak adóssága, meglódult az ápolók külföldre vándorlása és betegpanaszok százai jelzik az ellátás romló színvonalát.

A kormány határozata első olvasatra azt sugallta, mintha az egészségügyi ágazat vezetésének leltárt kellene készítenie az egészségügy helyzetéről és az időszerű teendőkről annak érdekében, hogy egy esetleges vezetőváltást előkészítsen, és új köntösbe öltöztesse a kormány kudarcot vallott egészségpolitikáját - fogalmazott közleményében.

Olvasóink írták

  • 1. igazságkereső 2013. július 25. 16:14
    „Remélhetően nem olyat, mint amilyet végrehajtott a fül-orr-gégész Molnár Lajos, vagy az őt követő Horváth Ágnes, akik ketten miniszterségük idején teljesen szétzúzták a közismerten jó magyar egészségügyi hálózatot!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kémügy: a jogerős ítéletig titok marad az ügy

A jogerős ítélet kihirdetéséig biztosan államtitok marad a kémügy minden részlete - írta csütörtöki… Tovább olvasom