Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 33°C Még több cikk.

MSZP: a kormány szétverte az egész nyugdíjrendszert

Az MSZP-s Korózs Lajos szerint a kormány szétverte az egész nyugdíjrendszert, de azzal még nagyobb hibát követne el, ha most csak a rendszer egyetlen elemét, a korengedményes nyugdíjat vezetné be ismét.
Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormányzati kommunikáció most arról szól, hogy bevezetik a korengedményes nyugdíjat, amit korábban megszüntettek. "Lehet, hogy érzékelik, hogy elcseszték az egész nyugdíjrendszert", de most még nagyobb hibát fognak elkövetni, ha ennek egyetlen egy elemét kiemelik, és nem rendszerszerű beavatkozást végeznek - mondta.

Szerinte, ha a kormány kiragadja a korengedményes nyugdíjat a korhatár alatti nyugdíjak rendszeréből, és nem teszi lehetővé a rugalmas nyugdíjba vonulást, akkor fennáll a veszélye annak, hogy csak a jó anyagi helyzetben lévő cégek tudják ezt érvényesíteni a munkavállalójukkal szemben. Kérdés ugyanakkor, hogy mi lesz azokkal a cégekkel, amelyek létszámleépítésre kényszerülnek. Úgy vélte: ezzel a lépéssel a kormány olyan helyzetet teremt, hogy akár 44 éves munkaviszonnyal, 60 év felett sem lehet majd nyugdíjba menni, ha a vállalat egy összegben, előre nem fizeti a járulékokat.

Szerinte az is kérdéses, hogy mi lesz azokkal, akik az elmúlt másfél évben nem élhettek ezzel a lehetőséggel.

Lehet, hogy egy nagyarányú létszámleépítést tervez a kormány, és ezt így próbálja annulálni, lehet, hogy a szakszervezetnek akar kedvezni, hogy ne legyen belőle "mérhetetlen nagy botrány"? - vetette fel.

Arra a felvetésre, hogy a szocialista kormány szüntette meg a 13. havi nyugdíjat, Korózs Lajos azt mondta: "mi adtuk a 13. havit, és ameddig tudtuk fizettük". Ha Orbán Viktor annyira szereti ezt a juttatást, akkor miért nem vezette be az elmúlt három évben? - tette hozzá.

A szocialista politikus egy másik kérdésre azt mondta: hallják, hogy a miniszterelnök aláírásokat fog gyűjtetni az aktivistáival azért, hogy a gazdagok "jó nagy rezsicsökkentésben részesüljenek", szerinte ugyanakkor ezzel az egész "mizériával" a botrányos alaptörvény-módosításról akarja elterelni a kormány a figyelmet.

Olvasóink írták

  • 3. Együgyű 2013. március 13. 13:25
    „,,MSZP: a kormány szétverte az egész nyugdíjrendszert"
    Semmilyen nyugdíjrendszerre nincsen azoknak szüksége, akik már eddig vitték valamire! Azoknak, meg akik még nem, úgyis mindegy lesz a forradalmi egységes áldozatvállalás jegyében. Mert ha félre is tennének azt a következő Orbán kormányzás úgy is rekvilárná! Mellesleg egyeseknek a nyugdíj oly távoli jövőben lesz, hogy elég nekik a mostani nyugdíjasokat is most szapulni a nemzeti össze fogás, egység jegyében. Bizonyára egyesek szerint a magánnyugdíjpénztáraknál lopnak, csalnak, ha nem Fidesz-KDNP atyai, vallásos pártjához tartoznak?”
  • 2. Koszta 2013. március 13. 12:15
    „A "nagykalapos" nyugdíjrendszert a kommunista szemlélet és az MSZMP találta ki, vezette be...
    Nem névre szóló a rendszer... A hibája innen ered. Nem magának fizeti az ember, hanem az előző nemzedéknek... Ám korosodik a társadalom és a "gazdasági váltás" miatti munkanélküliség is a befizetők apadásához vezet...
    Csak egy megoldás lehet, ha a rendszert névre szólóvá tesszük és az állam beteszi a korábban, a "nagykalapos" rendszerben innen kivett pénzeket... Hogy ne más nyugdíját fizessük, hanem mindenki a sajátját...
    De ezt ugye eleddig senki sem óhajtotta megtenni, minden más pedig csak foltozgatás...
    És ha az állami vagyont (nyugdíj alapokat) magán kézbe, magán kezelésbe adjuk, az is csak "lopás". Hiszen láthatjuk, hogy a magán pénztárak zöme szinte alig tudott 10 év alatt hozamot produkálni, mert igen szerényen, avagy nem fizettek hozamot, mikor a kormány visszcsinálta a magánosítást. Illetve számtalan magánpénztárnál csalásokat, szabálytalanságokat állapítottak meg a nyugdíjalapok rovására... Magyarán loptak, csaltak... Na, ez tényleg ütős megoldás volt az MSZP-től, hogy mindezt lehetővé tette számukra, a pénz kihelyezésével...”
  • 1. queenmargareth1 2013. március 13. 11:50
    „hát persze, azt a magánnyugdíjrenszert amit első hatalomra kerülésekor viktor kötelezett mindenkit.Azt IS szétverte és lám, kire fogta,:)csak ennyit tud.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Legyen megtagadható az állampolgársági kérelmek egyes adatainak kiadása

A fideszes Potápi Árpád nemzetbiztonsági érdekből vagy a külügyi kapcsolatok védelme érdekében kezdeményezi a módosítást. Tovább olvasom