Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

MSZP: A kormány végre kerített egy jogászt

A szocialista Nyakó István szerint a kormány menekülni próbál az itthoni és a nemzetközi felháborodás elől, amikor azt kezdeményezi, a parlament adjon közkegyelmet azoknak, akik részt vettek tavaly december 23-án az LMP által szervezett demonstráción, és büntetőeljárás indult ellenük. Az ellenzéki képviselő az MTI-nek azt mondta: pártja "nem kér egy diktatúra kegyeleméből".
Nyakó István úgy fogalmazott, a kormány javaslatát a kényszer szülte, miután belátták: az ügyben a Pintér Sándor vezette rendőrség, a Polt Péter irányította ügyészség és a Handó Tünde által igazgatott bíróságok eljárásában nem születhet olyan ítélet, amelyet a demokratikus világ és közvélemény elfogadna. Mint mondta, ezek nyilvánvalóan politikai ítéletek lennének a demokratikus ellenzék képviselőivel és szimpatizánsaival szemben.

Az MSZP-s képviselő szerint a javaslat hátterében az állhat, hogy a kormány "végre kerített egy jogászt", aki elmagyarázta, hogy a december 23-i tüntetés résztvevői politikai szabadságjogaikkal élve fejezték ki véleményüket, "nem borogattak kukákat, nem gyújtottak fel autókat, nem támadtak rendőrökre".

Nyakó István ugyanakkor elmondta, az MSZP képviselői "nem kérnek egy diktatúra kegyelméből", mint ahogyan nem is ígérnek kegyelmet azoknak, akik a demokrácia felszámolásán dolgoznak.

Olvasóink írták

  • 3. zero 2012. január 06. 10:32
    „Tenger ? Ez egy o..elz tocsa”
  • 2. deszkás 2012. január 05. 19:16
    „SZENTMIKI! Ha hátat forditsz a háborgó tengernek az attól még haragos marad.”
  • 1. szentmiki 2012. január 05. 18:21
    „nem csak ostobák, de gerinctelenek is...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Holtan találtak egy hallgatót a pécsi egyetem kollégiumában

Az elsőéves földrajz szakos hallgató halálával kapcsolatban a rendőrség sem öngyilkosságot, sem idegenkezűséget nem állapított meg. Tovább olvasom