Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 23°C Még több cikk.

MSZP: alkotmányellenes a semmisségi törvény

Az MSZP szerint alkotmányellenes a hétfőn elfogadott semmisségi törvény, ezért a szocialisták arra kérik a köztársasági elnököt, hogy kezdeményezzen előzetes normakontrollt a jogszabályról. Ha ez nem történik meg, az MSZP az Alkotmánybírósághoz fordul a törvény alkotmányellenességének megállapítását indítványozva.
Bárándy Gergely kedden sajtótájékoztatón elmondta: arra kérik Schmitt Pál államfőt, ne írja alá a jogszabályt, "egyszer próbáljon meg ellensúly lenni".

A szocialista politikus kifejtette: a semmisségi törvénnyel - amely szavai szerint nem a politikai felelősökről, de még csak nem is a rendőri vezetőkről szól - az Országgyűlés "elfogultnak, dilettánsnak és ostobának" nevezi egy másik hatalmi ág képviselőit. Mint mondta, a jogszabály súlyosan sérti a hatalmi ágak megosztásának elvét, azzal a törvényalkotó nemcsak felülvizsgálatra kötelezi a bíróságokat, hanem előírja azt is, hogy az újratárgyalt ügyekben milyen döntést hozzanak.

Szavai szerint innen már csak egy kis lépés, hogy a parlament ne csak azt írja elő, kit mentsen fel a bíróság, hanem azt is, kit ítéljen el.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke elfogadása előtt aggasztónak nevezte a semmisségi törvényt, mert sérti a bírók szabad mérlegelési jogát, és ezzel komoly alkotmányossági problémát jelent.

A szocialista Harangozó Tamás a sajtótájékoztatón nyíltan jogállamellenesnek nevezte a semmisségi törvényt. Hozzátette, azért kértek név szerinti szavazást róla, mert meggyőződésük, hogy "fognak még szégyenpadon ülni", akik támogatták a jogszabályt, "akik szerint minden magyar rendőr hazudik, akik szerint a bíróságok nem teszik jól a dolgukat". Kijelentette: a semmisségi törvény elfogadása a rendőri állomány megalázásának csúcspontja, támadás a független igazságszolgáltatás ellen.

A hétfőn a fideszes Balsai István javaslatára elfogadott semmisségi törvény alapján semmisek a 2006. őszi tömegoszlatásokkal összefüggésben hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, valamint garázdaság miatt meghozott, kizárólag rendőri jelentésre, illetve rendőri tanúvallomásra alapozott ítéletek, illetve a bíróság hatáskörébe tartozó rendzavarás, garázdaság és veszélyes fenyegetés szabálysértése miatti megállapítások. A döntés a 2006. szeptember 18. és október 24. között elkövetett cselekményekre vonatkozik.

Olvasóink írták

  • 8. cyt 2011. március 09. 12:16
    „zoolii, vajon kik lőttek rá a rendőrpalotára? Tudjuk már? Ha igen, kik? Ha nem, miért nem? Ugyan már, nem lehet ennyire leegyszerűsíteni a dolgot. A söpredéknek sehol és semmikor nincs és nem volt helye. Ebben gondolom mindenki egyetért mindenkivel. A baj az, hogy sokan összekeverik -- tudatosan vagy csak flegmatizmusból -- a csőcseléket és a békés tömegeket. Vajon miért teszik ezt? Mi ezzel a céljuk?? Megnyugtatlak, én is szeretném rács mögött látni mindazokat, akik gyujtogattak a tévészékháznál, de azokat is, akik lövöldöztek a pesti utcán 2006 őszén. MINDEN bűnöst szeretnék a bíróságon látni -- nem csak BIZONYOS bűnösöket.”
  • 7. zoolii 2011. március 09. 10:08
    „Eddig is és ezután méginkább csak a tévészékházgyújtogató söpredéknek voltak és lesznek jogai. Ugye kedves fülkeforradalmárok?”
  • 6. cyt 2011. március 09. 09:48
    „Kedves MSZP-sek és szimpatizánsok. Tessenek már rendesen elolvasni és a magyar nyelvezetnek megfelelően értelmezni azt, ami le van írva. Nem a saját torz elképzeléseket kell beleerőszakolni a törvénybe, hanem megérteni és munkálkodni kell segítségével. Mindenkinek az a legjobb, ha kiderül az igazság. Különben csak magunk előtt toljuk a problémát, ami egyszer ugyis felrobbanna. Az irányítatlan maghasadás (=atombomba) kárt okoz, az irányított maghasadás (=atomerőmű) hasznot hoz; tessék így tekinteni a mostani törvényre is. Ennek segítségével meg lehet előzni a társadalmi robbanást, amit a volt MSZP-SZDSZ kormányzat alatt történt attrocitások eddigi és további eltusolása idézne elő előbb-utább a társadalomban.”
  • 5. bánki 2011. március 09. 01:39
    „Heller Ágnes is megmondta! Nem történt semmi !

    ,,Ágnes asszony mossa bugyogóját "”
  • 4. zero 2011. március 08. 17:58
    „Soha többé mszp”
  • 3. s3307 2011. március 08. 17:53
    „Ha akkor hazudott a rendőr és a bíró,akkor is hazudik,ha engem igazoltat és meg büntet nem??vagy így van ez rendjén,hogy visszafele megszüntetünk ítéleteket,hát tényleg minden bíró rendőr, hazudik?? erre fele megyünk?? Én azt hiszem ehhez a képviselői indítványhoz és tartalmához az MSZP-n-k semmi köze az a szomorú,hogy ezt egy volt igazságügy miniszter nyújtotta be.”
  • 2. igazságkereső 2011. március 08. 15:26
    „Tisztelt MSZP!! Az Önök kormányzásának ideje alatt - emlékeztetem önöket az időpontra is, ha erről esetleg elfeledkeztek-2002-2010 között az országunk teljes tönkretétele pénzügyileg,egzisztenciálisan és minden más formában,melynek levét Önök helyett most mi polgárok "szívjuk és isszuk", az nem volt alkotmányellenes?!!Akkor amikor már önök csak ügyvezető kormány voltak, mely idő alatt már pénzt kiadni nem illendő,még is milliókat osztogattak szét Hiller úrral és társaival együtt, hogy kinek, kiknek, azt önök is pontosan tudják!Meglehetősen tisztességtelen és etikátlan minden megnyilvánulásuk,hiszen 8 év országpusztító tevékenységükkel ebben az országban legalább 3 millió ember élethelyzetét lehetetlenítették el! Csak emlékeztetni kívántam önöket ezzel a rövid hsz-el!!”
  • 1. cyt 2011. március 08. 15:13
    „Megnézhetne egy-két felvételt az MSZP tagsága a 2006 őszi eseményekről. Mondjuk olyanokat is, amit a számukra nem szeretett TV csatornák közvetítettek és közvetítenek ma is. Talán számukra is lenne közte elgondolkoztató képsorozat. No és remélem a hamis tanuskodást is büntetni fogják a közeljövőben....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: a Fidesz nevezze meg, ki fenyegette Simor Andrást!

Az MSZP arra szólítja fel a Fideszt, nevezze meg, hogy ki fenyegetette Simor Andrást, a Magyar… Tovább olvasom