Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

MSZP: az államosítás súlyos zavarokat okozhat a szociális ellátórendszerben

A forráskivonások miatt nyárra az intézmények működésképtelenné válhatnak - mondta Anna, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának tagja.
Az MSZP szerint a szociális intézmények államosítása súlyos zavarokat okozhat az ellátórendszerben, a forráskivonások miatt nyárra az intézmények működésképtelenné válhatnak - erről Lendvai Anna, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának tagja beszélt hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormány tovább folytatta "az államosítási ámokfutást", ezúttal 42 szociális és 126 gyermekvédelmi intézményt vesz magához - mondta Lendvai Anna, utalva arra, hogy az erről szóló törvényjavaslat részletes vitája hétfőn lesz az Országgyűlésben. Úgy fogalmazott: "semmilyen józan érv nem indokolja ezt az embertelen lépést".

Felhívta a figyelmet, hogy az állam nem csak a feladatot vonja magához a települési önkormányzatoktól, hanem egy hatalmas vagyont is. A 168 intézetből 128 a fővárosi önkormányzat tulajdona. Ezeknek az épületeknek az összértéke több milliárd forintot is kitehet, esetleges értékesítésük pedig tetemes bevételt jelentene az államnak - fejtette ki Lendvai Anna.
Szerinte a kormány forrásokat fog kivonni a szociális területről, ez pedig azt fogja eredményezni, hogy nyárra a működésképtelenség állapotába kerülhetnek ezek az intézmények.

Lendvai Anna szólt arról is: a kormány rendeletben kívánja létrehozni azt a szociális és gyermekvédelmi főigazgatóságot, amely az átvett vagyon kezelője lesz. "Az államosításra másfél hónap múlva kerülne sor, ennek a főigazgatóságnak pedig se hírre, se hamva" - jegyezte meg.

Úgy értékelte, az államosítások mögött nincsenek szakmai megfontolások, mindez csupán arra jó, hogy kézi vezérelt legyen a szociális rendszer is, szabályozatlan az átadás, a finanszírozás hiányosságai pedig súlyos zavarokat fognak okozni. Szerinte sérül az intézmények szakmai önállósága, csökken a szolgáltatás színvonala, ez pedig az ellátottakat fogja hátrányosan érinteni.

Lendvai Anna közölte, pártja szerint Budapest mostani vezetése is látja, hogy az államosítás a főváros szociális ellátásában károkat okoz majd, de mégsem tesznek lépéseket. Ezért arra kéri Tarlós István főpolgármestert, hogy győzze meg Orbán Viktor kormányfőt: vonják vissza "ezt a visszafordíthatatlan károkat okozó" javaslatot - mondta.

Olvasóink írták

  • 4. DobóI 2012. november 13. 05:15
    „Az korábbi 8+4 évük alatt mindent kiárusító, legvadabb kapitalizmust teremtő, antiszociális MSZP-t miért izgatja ez?”
  • 3. Mozimasiniszta 2012. november 12. 20:21
    „a cucillista elvtársné elfelejti hogy ha valami (főleg) a központi költségvetésből működik, akkor azzal (főleg) az
    állam rendelkezhet, és nem szabad préda mindenféle tolvaj csürhe számára ! A cucillista párt, cuciállis érzékenységéről meg már tapasztalati úton meggyőződhettünk...úgy-hogy csakis aljas hátsó szándékaik miatt
    estek ekkora aggódásba...”
  • 2. USB 2012. november 12. 13:46
    „Bla-bla szoci módra.Bezzeg amikor ők söprögettek a padlásokon, szerencsétlenek.........”
  • 1. papika56 2012. november 12. 13:27
    „Már mindent szétloptak.Az állami földeket már lassan szétosztják maguk között. Csak kell még valami ,amit sajátjukként kezelhetnek.
    Sok iskolát, szociális otthont stb. INGYEN magához vesz a fütyisz banda tagjai --majd bezárják mert veszteséges , az így " kiürült " épületeket pedig ellehet adni ..a sógor..koma..iskolatárs meg fillérekéert " megveszi " majd millókért tovább adja !!
    Jól ki van ez találva !!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drogszállítmányt fogtak az M0-son

Tizenhatezer adag kábítószer előállításához elegendő amfetamint és kétezer, ültetésre szánt indiai… Tovább olvasom