Délmagyar logó

2017. 05. 01. hétfő - Fülöp, Jakab 5°C | 20°C Még több cikk.

MSZP: az emebrek fizetik a tranzakciós adót

Az MSZP szerint illúzió, hogy nem az emberekkel fizettetik meg a tranzakciós adót.
Az MSZP szerint illúzió azt hinni, hogy az emberek és a vállalkozások nem érzik meg a pénzügyi tranzakciós adó bevezetését, és azt csak a bankok fizetik majd meg.

Burány Sándor országgyűlési képviselő csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta: ahogy a bankadó miatt növekedtek a pénzügyi szolgáltatások költségei, ugyanígy a tranzakciós adó miatt is növekedni fognak. Megjegyezte, hogy a banki különadó - amelynek a mértékét és nem a bevezetését kifogásolta az MSZP - hitelszűkét okozott, ami a hitelre szoruló vállalkozásokat sújtotta.

A szocialista politikus ezzel arra reagált, hogy Orbán Viktor a kormánypárti frakciószövetség szerdai ülése után újságíróknak azt mondta: a pénzügyi tranzakciós illetéket a pénzintézetek fizetik majd, nem az emberek. A miniszterelnök arra az újságírói kérdésre, hogy meg lehet-e akadályozni a költség áthárítását, azt felelte: "a bankadó esetében sikerült".

A sajtótájékoztatón Burány Sándor fenntarthatatlannak és károsnak nevezte a kormány gazdaságpolitikáját, mondván, hogy az a legjobban teljesítő ágazatokat különadóval terheli, a legnehezebb helyzetű kis- és közepes vállalkozásokra pedig a bérkompenzációval rak nagy terhet.

Kiemelte azt is, hogy a Széll Kálmán Terv új változatában szereplő adókra kizárólag azért van szükség, hogy a kormány pótolni tudja az egykulcsos személyi jövedelemadó miatt kieső 500-600 milliárd forintot. Mint mondta, a kormány a "legvadabb neoliberális politikához" hasonlóan figyelmen kívül hagyja a szociális szempontokat.

Párttársa, Tukacs István is arról beszélt, hogy az eddigi adóváltozások csak a legtehetősebbeknek kedveztek, miközben az európai uniós tagállamok közül Magyarországon a legmagasabb a felső áfakulcs.

A képviselő azt is mondta, hogy az Orbán-kormány most a szerkezeti átalakítások helyett az adóprés szorosabbra tekerését választotta, a tranzakciós adóval pedig a legbiztosabb bevételi forráshoz nyúl, a készpénzfelvétel, a rezsibefizetés, a fizetések átutalása ugyanis megkerülhetetlen.

Tukacs István szerint ugyanakkor a kormány adóterveinek egy részét a közvélemény-kutatási adatok motiválják, ezeknek köszönhető, hogy a tervekkel ellentétben várhatóan mégsem szűnik meg a 2, illetve 3,5 millió forint feletti végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadó.

Burány Sándor az MTI kérdésére önmagában helyes célnak minősítette, hogy Orbán Viktor arra kérte a Fidesz-KDNP-frakciót, még a nyári szünet előtt fogadják el a költségvetés sarokszámait és az adótörvényeket. Véleménye szerint azonban a törekvés hiteltelen, hiszen a tavaly év végén megalkotott büdzsét máris módosítani kellett, a kormány pedig már évközben bevezetné a telefonadót.

Tukacs István ugyanerre a kérdésre azt felelte: a kormány a külvilágnak akar bizonyítani, ő azonban a nemzetgazdasági tárcát alkalmatlannak tartja arra, hogy évközben megbízható és hiteles költségvetési terveket készítsen.

Olvasóink írták

  • 4. Yucca 2012. május 03. 13:45
    „Bizony, az EMEBREK fognak fizetni, bárkik is ők.”
  • 3. DMagóg 2012. május 03. 12:51
    „1.igazságkereső2012.05.03. 12:01: "Szóval hová is tűnt el az országból kormányzásuk ideje alatt...."

    Fizették mindazt, amit ezek már nem fizetnek, ám így is kevés. Nem az a baj, amit csinálnak, hanem az amit mondtak és mondanak, azaz folyamatosan blöffölnek. Tudták, mert tudták, hogy semmi realitása sincs az ígéreteiknek.

    A szolgáltatók költségeinek is az árbevétel a fedezete, amit az igénybevevők fizetnek.Kevesebbet fejlesztenek, elküldenek néhány embert, ám a nyereségük marad, bár azután is (be)fizetnek adót az árbevételükből. Ki fizeti a révészt?”
  • 2. USB 2012. május 03. 12:13
    „www.youtube.com/watch?v=kZV01JZOaoA”
  • 1. igazságkereső 2012. május 03. 12:01
    „Burány Sándor, Tukacs István és a többi MSZP országgyűlési képviselő is nagyon is tisztában van azzal, hogy a magyar társadalom gazdasági és pénzügyi ellehetetlenítését ők idézték elő, ugyan is kormányzásuk alatt több ezermilliárd forintot tüntettek el. Akkor most mi is ez az "eszement" megnyilatkozásaik élükön az MSZP "csecsbimbóján" kinevelt Mesterházy Attila elnökkel?!! Lehet, hogy szelektív az emlékezetük "atyjuk" Gyurcsány Ferenc őszinte vallomását illetően,mely szerint "..hazudtunk reggel, délben meg este, majd beledöglöttünk, hogy úgy kellett tennünk, mintha kormányoztunk volna...".Szóval hová is tűnt el az országból kormányzásuk ideje alatt....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Javítaná a nők munkavállalását az LMP

A nők munkaerő-piaci helyzetének javítását kéri az LMP. Tovább olvasom