Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

MSZP: az iskolabezárás a fizetős közoktatás előszobája

Kunhalmi Ágnes MSZP elnökségi tag szerint az oktatási intézmények leépítése a fizetős közoktatás "előszobája". Az ellenzéki politikus az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a fideszes önkormányzatok egymás után zárják be iskoláikat.
Összesen eddig 34 intézményt érint valamilyen formában a bezárási hullám. Miközben pénzhiányra és a gyermeklétszám csökkenésére hivatkoznak, sokszor olyan iskolákra kerül lakat, amelyek csaknem teljes kihasználtsággal, vagy pótolhatatlan, speciális oktatási programokkal működnek. Kunhalmi véleménye szerint a bezáráshullám felveti azt a gyanút, hogy a bezárt épületeket eladásra szánják.

Továbbá, miután Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a 2011. április 20-i kormányülésen világossá tette, hogy csak állami intézményben kívánnak bért fizetni, a bevétel csak egy helyről jöhet: a szülőktől, vagyis az intézményleépítési program a fizetős közoktatás előszobája - olvasható a közleményben.

A szocialista politikus négy kérdést intézett Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárhoz és Matolcsy Györgyhöz: azt tudakolja, milyen tervek mentén zajlanak az iskolabezárások és mi a terv a kiüresített iskolaépületekkel. Magára hagyja-e a kormány az egyházi és magániskolákban tanuló gyermekeket és pedagógusokat és tényleg megtiltják-e az önkormányzatoknak, hogy kiegészítő támogatást vagy bérpótlékot adjanak a saját területükön lévő iskolák oktatóinak.

Olvasóink írták

  • 2. babar 2011. május 21. 23:36
    „Mért baj az ha az egyetemista gyerek mazda cabrióval szaladgál?”
  • 1. LukSzusz 2011. május 21. 19:55
    „Egyetemisták még a nevüket sem tudják leírni,papa pénzén dőzsölnek,tanulás dupla 00”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Életét vesztette egy motoros Telkinél

Életét vesztette egy motoros, aki személyautóval ütközött a Telki és Budakeszi közötti úton… Tovább olvasom