Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

MSZP: az önkormányzatoktól több pénzt vennének el, mint feladatot

Az MSZP szerint a kormányzat több pénzt venne el az önkormányzatoktól, mint feladatot, és ez a politika "katasztrófával" fenyegeti Budapestet is.
Horváth Csaba, a párt fővárosi frakciójának vezetője keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormányzat a tervek szerint átvenné a fővárostól az oktatási és az egészségügyi intézményhálózatot, de bezárásokkal ezek minőségét rontani akarják. Másfél év múlva nem marad semmi, ami korábban az önkormányzatoké volt - tette hozzá.

A készülő önkormányzati törvénnyel kapcsolatban Horváth Csaba azt mondta, amit a Fidesz kitalált, az arról szól, hogy egységes irányból hogyan lehet Budapestet a 23 falu irányába elvinni, és ez nem vezet jóra. Erről elmondása szerint az MSZP kedd délután Pintér Sándor belügyminiszterrel is tárgyal, a párt azt kéri a tárca vezetőjétől, hogy olyan törvényt dolgozzanak ki, amely nem káros Budapestnek.

A Budapesti Önkormányzati Szövetség (BÖSZ) és annak "böszmesége" azt eredményezné, hogy 23, nem egyenrangú "kiskirályság" jönne létre, emiatt első- és másodrangú polgárok lennének Budapesten - fogalmazott a politikus.

Tóth József, a XIII. kerület szocialista polgármestere a sajtótájékoztatón közölte, hogy most az önkormányzatok kerültek az ellenségképzés középpontjába, és úgy tűnik, mintha a tanácsrendszert akarnák visszaállítani.

Hozzátette, hogy készülő önkormányzati törvényt nem ismernek, csak egy 44 oldalas munkaanyagot és a szabályozásról kiszivárgó sajtóhíreket. Nincs kidolgozott vízió, és nincsenek hatástanulmányok sem. Létrehoznák a járási hivatalokat, de nem tudni, hogy mi lesz a feladatkörük - mondta.

Olvasóink írták

  • 1. spiler 2011. szeptember 20. 13:53
    „saját párt társaik intézik ,alig van MSZP-s önk. vez.
    felvették a MASZOP idején a sok hitelt,érték papirokat bocs. ki most meg vissza kell fizetni
    szinte csak fideszes önk-nál van adó kivetve”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baleset az M5-ösön Pest megyében

Árokba csúszott egy román kamion az M5-ös autópálya 22-es kilométerénél, Budapest irányában –… Tovább olvasom