Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 1°C Még több cikk.

MSZP: az ország jobbat érdemel az Orbán-kormánynál

Az MSZP szóvivője szerint az ország az Orbán-kormánynál jobbat érdemel, mert az nem tartotta be ígéreteit.
Török Zsolt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz ígéretei közül sem az adóterhelés csökkentése, sem a gazdasági növekedés, sem az államadósság mérséklése nem valósult meg, ehelyett az adóterhelés átlagosan két százalékkal nőtt, recesszió van, az államadósság az utóbbi időben emelkedett, az ígért egymillió új munkahellyel szemben pedig kevesebben dolgoznak a versenyszférában, mint a kormányváltáskor.

Hozzátette: a Fidesz ellenzékből erős forintot követelt, ehhez képest az árfolyam ma lényegesen gyengébb, mint 2010-ben volt, olcsó hitelezést sürgetett, de Orbán Viktor kormányzása alatt a hitelezés leállt, a beruházások szintje pedig nagy mértékben csökkent.

A reálbérek csökkentek, az árak, különösen az élelmiszereké és az üzemanyagoké, drasztikusan emelkedtek. De nem csak az emberek élnek rosszabbul: a demokrácia romokban, a sajtószabadság korlátozva, az ország nemzetközi megítélése a kormány miatt siralmas - fogalmazott Török Zsolt.

Mint mondta, az MSZP az elmúlt fél évben azért mutatta be kilenc szakpolitikai és négy regionális programját, mert Magyarország az Orbán-kormánynál jobbat érdemel. Kitért arra is, hogy az ezekről folyó ellenzéki egyeztetések első köre várhatóan áprilisban véget ér, a helyi megbeszélések viszont folytatódnak. Hozzátette: arra kérik szimpatizánsaikat, ösztönözzék a demokratikus ellenzék más szereplőit - az Együtt 2014-et és az LMP-t -, hogy csatlakozzanak az egyeztetésekhez, vegyenek részt a szocialisták által kezdeményezett összefogásban.

Olvasóink írták

  • 5. csergemerge 2013. április 03. 15:46
    „MSZP: az ország jobbat érdemel az Orbán-kormánynál
    Ez valószínűleg így van, de pillanatnyilag minden más variáció sokkal rosszabb! :)”
  • 4. kipkop 2013. április 03. 15:34
    „Vicces ember ez a Török Zsolt, nem kell komolyan venni megszólalását.”
  • 3. Mozimasiniszta 2013. április 03. 15:07
    „nna...hogy az anyja ne sirassa ezt a nagyeszű török kakast - de mi sem ! jól meg aszondta a fénymásolt
    éretlenségi papírjával....amúgy meg : fajának mintapéldánya !”
  • 2. queenmargareth1 2013. április 03. 12:53
    „a fidesz meg egyenlő a zeroval”
  • 1. zero 2013. április 03. 12:22
    „Ezek vagytok ti http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=w13GP-WFCGQ”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

DK: a kormány minden jogosultnak biztosítsa a nyugdíjat!

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint veszélyben van a nyugdíjak fedezete. Tovább olvasom